BSEgyütt 1.rész
Sziasztok! Gyökeres változás állt be az életemben augusztus hónaptól, miután büszkén fogadtam el a BSE három éves szerződés ajánlatát. Blogger barátaimmal folytatott, "Na, és milyen a csajokkal a meló?" kérdés köré épített diskurzusaim során fogalmazódott meg és végül ezen bejegyzés-sorozat formájában kikristályosodott tervként született meg az ötlet: belekezdek egy rendszeresen jelentkező rovatba, ahol a piros-fehér mindennapokról mesélek kötetlen, személyes és -remélhetőleg- élvezetes formában.
Következzen az első rész, amelyben a nyári felkészülés augusztusi eseményeiről, fejleményeiről és a nyilvánosságra tartozó kulisszatitkokról mesélek Nektek:
"Az első nap délelőttje, a leges legelső felnőtt, női edzésem! Huhh, kissé lámpalázas vagyok, remélem ez nem látszik majd túlságosan. Majd igyekszem sokat beszélni, abban profi vagyok (csak ne mondjak égbekiáltó ökörségeket...). Atlétika a Városmajorban, a dögmelegben. Sosem komáltam, de nincs mese, muszáj kicsit izzadni a jó levegőn is. Na, itt vannak mind. A HÖLGYEK. Kicsik, nagyok, közepesek. Szőkék, barnák, feketék. Fiatalok, fiatalabbak és arcpirítóan fiatalok. Mindannyian. Azaz, dehogy is! Az U18-as válogatottal EB-zik a Dia-Sonja duó, míg a Barbi-Fanny páros egy korosztállyal lejjebb harcol a nemzeti színekért. Bemutatkozás kipipálva, a hosszabb rizsát majd az esti mozgás előtt. 40 fokban futkorászó kosarast nem illik szakmai elképzelésekkel, etikai tézisekkel és morális fejtegetésekkel fárasztani (hacsak az újonc edző nem akarja elbagatellizálni az "első benyomás" pszichés jelentőségét...). Nem akarja, így ez az esti, termi edzés szervét képezi...
A következő 10 munkanapunk programja egyszerű: reggel körbe-körbe, stopper és sűrű "Gyerünk Csajok, már csak 1348 kör!" -szerű, vigaszt kevéssé nyújtó felkiáltások. Valamint jég és kálcium tabletta, ugyanis a Városmajori Fullánkok élőszereplős soft-horror sorozatának apró, ám annál harciasabb szereplői módszeresen gyakorolják az élésben elvégzett döféseket amúgy is kimerült játékosaimon. Már kezdtem a vállamat veregetni, hogy micsoda izomgyarapodást értem el alig néhány nap alatt világraszóló módszereimnek hála, mikor Juli közölte, darázscsípésnek köszönhető vádlijának kétszeressége.
Délutánonként labdázás és "lélekátmosás". Fegyelem, alázat és vagányság. Ez az alap. És persze a legfontosabb, a bizalom és az önbizalom. Enélkül nem megy, vagy ha igen, akkor minek!? Hinniük KELL magukban és a másikban. Ha ez megvan, a többi tanulható, gyakorolható. Érdekes pillantásokat kapok mikor ezt közlöm velük. Van, aki zavartan somolyog, van, akinek a szemén látom, fürkészve méreget, és kérdi magától, komolyan beszélek-e, mikor jókedvet, őszinteséget, tiszteletet emlegetek. A rutinos játékosaim, akik átéltek már mindent, hitetlenkedő-reménykedő pillantásokat váltanak, mikor megvetésemet fejezem ki a "Férfi, Delfin és aztán a nő" vonulat mindennemű formája iránt.
Nem akarom túlbonyolítani. Egyszerű játékszisztéma, gyors, kreativitást igénylő támadások, egyéni felelősségvállaláson alapuló, rámenős, egymást minden esetben segítő védekezés. Vallom, a valóban kulcsfontosságú védekezés sokkal lelkesebben végezhető, ha támadásban -a lehetőségekhez mérten- minden egyes játékos megtalálja a saját, értékes szerepét. Igyekszem olyan figurákat sulykolni, ahol jut is marad is mindenkinek.
A harmadik héttől jöttek az első könnyek, ugyanis napi két labdásra váltunk. Elég volt a futkorászásból! Az átlagban 34(!!!) fokos kosárcsarnokban kitűnően lehet szenvedni bőrrel a kézben. A Lányok meg is siratják az "Emelkedőt". Viki még egy puszit is lehel rá utolsó körében, elbúcsúzva az izmok besavasodásáért felelős domborzati elemtől. A következő pityergés az edzőmeccseknél érkezik. Mondom nekik Fradi, szerdán. Erre remegő hangon kérdeznek vissza, hogy jól értették-e? Hűha, valami rosszat mondtam, vagy mi?! Úgy tudtam nekik is két kezük, két lábuk és egyébként is "csak" egy edzőmeccsről van szó. Nem baj, ha ekkora izgalommal jár, akkor kezdjünk a BEAC-cal előbb.
Hasznosak voltak ezek a partik. Sok mindent megtanultam a csapatomról "fél-éles" helyzetben való viselkedés terén. Emellett láthattam hol tartunk, miben kell még többet dolgozni. A bajnoki meccseken sem fogom 5-6 ember játssza végig a negyven percet, a felkészülésieken meg pláne. Forgattam mindenkit becsülettel, variálva a szerkezetet, felállást stb. Sajnos Dodót elveszítettem egy súlyosnak tűnő szemsérülés miatt. (Szerencsére már rendben van, két hét pihi után újra csatlakozott hozzánk.) Viszont ezáltal másfajta rotációt tesztelhettem hátvéd poszton és meg kell mondjam Sába BEAC illetve Dia és Zita Fradi elleni produkciója bizakodásra ad okot.
Szeptember 2. Aranybetűkkel írtam be az edzésprogramokat rejtő kartotékomba: ez volt az első, mikor teljes létszámban voltunk (17) edzésen! Éljen! De erről már a második szösszenetben...
Végezetül a válasz a "kedvenc" kérdésemre, azaz, a "mi a legfurcsább abban, hogy nőknek lettél az edzője? Íme: A világból ki lehet kergetni a "Csókolom" köszönéssel, pláne, ha ezt még egy hangsúlyos Artúr bácsi zárás is követ! Mivel az legifjabb generáció pallérozásának is tevékeny részese vagyok, döbbenten hallottam az első napokban ezeket a megszólításokat és köszönéseket. Nane, soha! Én nem leszek bácsi, sem pedig "csókolom". Ha nagyon muszáj, egy mosolygós "jó napot" belefér, de ez a max. A tisztelet semennyire sem függ ezektől a dogmatikus megszólításoktól. Vagy sugárzik valakiből a karizma és a jó értelemben vett tekintély vagy ezen a legkatonásabb protokoll sem képes változtatni. Szegény fiatalok, némelyikük valóban megrettent, mikor rámorogtam egy-egy "nagypapás" megszólítás nyomán!"
Szép napot!
Artúr