BSEgyütt 24.rész

Vendég vagyok itt. Minden tökéletesen zajlott eddig, ám ők átléptek egy határt. Őszintén? Nem is csodálkozom rajta. Valahol éreztem, így lesz. Olyan "szállítmánnyal" érkeztem, ami az egyik legértékesebb kincs a világon. Sok nemzet fiai veszítették már el fejüket miatta. Miattuk. Mintha időzít bomba lenne. Csak idő kérdése mikor dönt romlásba mindent. mikor vesztik eszüket a népek, kik meglátják. Ezúttal is eljött az ideje. De nem hagyhatom. Most nem. Küldetésünk van. Semmi sem vonhatja el a figyelmünket. Vendéglátóinknak ezt tudniuk kell. Sajnos képtelenek voltak uralkodni magukon. Átléptek egy határt. Ezt nem hagyhatom. Profi vagyok. Tudom a feladatom. Meg kell védenem őket, minden áron...

Megérkeztem. A "támadás" zaja már a lépcsőházban hallható. Sokan vannak, többen, mint gondoltam. A szokásos rutin kevés lesz, ide brutális elrettentés kell, különben közelharcba torkollik a rajtaütés. Nincs második esély. Túl sok forog kockán. Felértem az emeletre. Óvatosan, egy kiszögelés mögé rejtőzve kukucskálok ki. Ez maga a pokol! Lehetnek vagy 15-20-an. Felbőszült, eszét vesztett olaszok. Áldom a megérzésem, hogy frissen borotvált a koponyám. Ez, a marcona tekintet és az izompóló elegendő szokott lenni. Pillanatokon belül kiderül ezúttal beválik-e. Lepattintok huszonöt villámgyors fekvőt. Vért pumpálok a mellizom-bicepsz duóba. Az sem utolsó szempont, hogy a homlokomon végigfutó ér ettől kétszeresére nő. Az első benyomás a legfontosabb, a csata ott dől el, kell a "kirakat"...

Behunyom a szemem, meditálok kicsit. Megtervezek minden mozdulatot. Veszek egy mély levegőt és előlépek az árnyékból. Első lépés, cipzár lehúz. Második lépés, kibújok a pulóveremből. Harmadik lépés, szemkontaktus a kint rekedt Sonjával és Zsillel. Nem pánikolnak, de látom a riadalmat a tekintetükben. És a megkönnyebbülést. Alig észrevehetően biccentek feléjük, miközben ajkam halvány mosolyra húzódik. Boldogan néznek egymásra, tudják nincsenek egyedül...

Felveszem az elrettentő arcomat. Szemöldök összehúz, ráncok élesítve. Ökölbe szorított kezekkel teszem meg a következő lépéseket. Az anarchisták közül néhányan észrevesznek. Rémület csillan eszelős tekintetükben. Egyikük azonnal a földre veti magát és pondróként vonszolja szánalmas testét. Másikuk leveti magát a lépcsőn, hátrahagyva addigi bajtársait. Hol van már a csordaszellem?! Ketten, nagy igyekezetükben összefejelnek. Szűkölve lapulnak a falhoz. Az elsőt én ütöttem, de még mindig veszélyes az ellenfél. Sokan vannak még, ősi ösztöntől megbabonázva. A tömeg megnyílik előttem. Döbbenettől és haragtól vegyes pillantások kereszttűzében nézek körül. Tekintetemmel jelzem, szándékaim békések, ám nem félek bármit bevetni a siker érdekében. Zsil és Sonja mellém ugrik. Erőt gyűjtenek fellépésemből. Keresztbe teszem kezeimet. A morgás elcsendesül, mindössze az ajtók mögül szűrődik ki a Hölgyeim suttogása. Az ajtajuk romokban. A felhevült horda nem kímélte. Még jobban összeszorítom a szám, mikor arra gondolok, mit tettek volna ezek a vadak, ha a jó nyílászáró vasalata elenged...

Vágni lehet a csendet. A gyávábbjai már elsomfordált. Már csak a legelvetemültebbek, legeltökéltebbek maradtak. Lassan, elnyújtott mozdulattal rámutatok a szobájuk felé vezető lépcsőre. Nincs szükség nagy szavakra. "Basta...pronto!"-utasítom őket a lehető legércesebb hangfekvésemmel. Ez hatásosnak bizonyul. Összenéznek és elindulnak, követve a mutatóujjam által kijelölt utat. A csatát megnyertem, de tudom, nem adják fel könnyedén. Olyanok, mint a sakálok. Alapvetően gyávák, de bandába verődve eltökéltek, sokszor vakmerőek. Most nyertem, ám vissza fognak még térni. Efelől nincs kétségem..."

Ez a rövidke szösszenet is azt a tézist igyekszik alátámasztani, miszerint a magyar lányok a legszebbek a világon. Ha a Cesenatico városában 17. alakalommal megrendezésre került nemzetközi kosárlabda torna fiú részvevőit kérdeznénk, biztosan abszolút többséget kapna ez a felvetés. Az esti diszkóban jófajta tömeghisztéria alakult, midőn a csöppnyi szoknyákban (Andi szerint övekben...) lelejtettek emeleti szobáikból. Azt a hangulatot még én sem vagyok képes szavakba önteni, amit az "ungaro bella-k" teremtettek.

Már ezekért az estékért megérte kimenni, és akkor még nem beszéltem a kosárlabdás élményekről. Mind a két csapatunk a legfényesebb és legnagyobb kupával térhetett haza. A Klári vezette kadet fölényes játékkal, mind a négy összecsapását meggyőző különbséggel hozva bizonyult a legjobbnak (Kádár Kinga lett az MVP). Ez az élmény akár érmet is érhet a közelgő országos döntőben. Az együtt töltött négy nap biztosan extra energiát, szövetséget hoz majd nekik!

Sajnos a juniorok medáliát már nem szerezhetnek (idén legalábbis...), de összekovácsoló élménynél jobbat nem is kívánhattunk volna. Játszottunk négy kitűnő ellenféllel (Orenburg, Cervia, Győr és Graz). Az osztrákok elleni döntő egészen elképesztően alakult. Mindössze egyetlen pont döntött a javunkra(48-47)! Minden meccsen más és más bizonyította, hogy a BSE igazi csapat, remek egyéniségekkel, akik képesek együtt kosárlabdázni. Összehasonlíthatatlan a különbség a mostani és a téli hónapokban látott teljesítmény/hozzáállás/csapatmunka minősége között. Juli és Sonja (48 ill. 42 pont) minden mérkőzésen vezéregyéniségek voltak. Dia (34) -aki betegséggel küzdött a németek ellen- hozta a tőle elvárható megbízható irányító munkát. Fanni (32) kiegyensúlyozottan, az összjátékán tovább javítva játszott. Zsil (29) képes volt elbírni az egyetlen igazi palánk alatti ember felelősségével járó extra terheket. Viki (22) ismét bebizonyította, hogy alkalmas komolyabb feladatok ellátására is, ha fejben rendben van. Sarah (11) remekül vette fel a ritmust, ezeken a rendkívül fizikális derbiken. Pipi (5), akit Kláritól "kölcsönöztünk ki" a helyosztókra, létfontosságú trojkát pörkölt be a sógoroknak a végjáték során. A végére hagytam Barbit (27), aki a döntőig szenvedett rendesen, ám ott legyőzve minden lelki és fizikai akadályt (Julihoz hasonlóan, ő is komoly bokasérülést szenvedett az olaszok ellen) kiválóan szerepelt, kiérdemelve a torna döntőjének Legjobb Játékosa címét.

Egy csodálatos hosszú hétvégén vagyunk túl, amelyről még hosszú hosszú hónapokig fogunk beszélni.

Szép napot!

Artúr