BSEgyütt 5.rész

Büszke vagyok a junior csapatra a hétvégi teljesítményük okán. Úgy szereztünk értékes 2. helyezést egy roppant masszív mezőnyt felvonultató tornán, hogy nem játszottunk jól. Voltak negyedek (szám szerint 2 és fél a 12-ből...) amikor úgy játszottunk ahogy tudunk, de alapvetően erősen nyikorgott a gépezet. Éppen ezért értékelődik fel még jobban a két győzelmünk (Vasas, Kecskemét) és a drámai, "szülői hajkoronát ingyen deresítő" végjátékot hozó FTC elleni egy pontos vereségünk. Ami azonban jelenlegi státuszunkban a leges legértékesebb, egy pillanatra sem adtuk fel, egy másodpercig nem veszítettük el a hitünket. És ez a LEGFONTOSABB! Pedig voltak olyan pillanatok (50-59-es állásról megkezdett 4. negyed a Kecsó ellen), amikor rajtunk kívül senki nem tett volna ránk egy gyűrött Monopoly-s játékpénzt sem...

Egy dolog nem tetszett, de az nagyon nem: sokat foglalkoztunk a játékvezetőkkel. Nem tűröm, hogy az én játékosaim a saját felelősségük felvállalása helyett valami/valaki másban keressék a hibát! Most és mindenkorra a fejükbe kell vésniük, hogy nem kérek a "jómagyaros, más a hibás" mentalitásból! Aki ezt nem képes elfogadni, megérteni és alkalmazni, az nemkívánatos személlyé válik a BSE-ben. A bíró is ember, hibázik és ez így természetes. Hiszem, hogy nem szántszándékkal teszi, neki is lehet rosszabb napja, perce, momentuma. Nekünk kutyakötelességünk szilárd önbecsüléssel, határtalan önbizalommal és mindent elsöprő lelki erőt sugárzó tartással viselnünk bármilyen, vélt vagy valós sérelmünket (és ez jóval túlmutat a sporton, az egész életnek erről kell szólnia...). Utálom a kifogásokat, márpedig a játékvezetőt okoló bizonyítványok, magyarázkodások ennek a legalját képviselik. Mikor az ember így tesz, azzal átadja az élete irányítását valami/valaki másnak! Na neee, azt már nem!!! MI tehetünk arról, hogy vesztettünk vagy diadalmaskodtunk: vagy elég jók voltunk a sikerhez, vagy nem. Ennyi...

Andival szinte mindenben egy húron pendülünk a kosárlabdás alapvetések terén. Ebben is. A másik sarkalatos pont az alázat kérdése. Egy kicsit ódivatú. Egy kicsit szentimentális. Egy kicsit kézlegyintős. Lehet, de mi hiszünk benne. A mondanivalójában. Az ember személyiségére gyakorolt erejében. És tudjuk, a mai, "fészbuk-generációnak" sem közömbös frázis. Igénylik ennek a megtapasztalását, még ha ezidáig talán csak hegyi-beszédekben vagy a Nagypapi "Letűnt Idők Fogalmai" köteteit lapozgatva találkoztak vele. Akik ott voltak a 'Majorban vasárnap, a rögtönzött B33-as tornán életre szóló útravalót kaptak az alázat valódi jelentéséről. Szerény véleményem szerint az alázat legletisztultabb példája, mikor a Legendás 15-ös a fájós térdén csúszva vetődik egy szabad labdáért (csak mellékesen akkora nyílt sebet összeszedve ezáltal, ami napokig szemkönnybelábadásra készteti őt...) egy, a szülőkből összeállított "hobbikertész" csapat ellen...

Sűrű kis bejegyzés lesz ez az 5. az már tutifix. Kedden megkezdődött a B csoportos küzdelem-sorozat. A Debrecen látogatott hozzánk. Bajusz György kollégám szervezett, harcos gárdát tudhat magáénak. Jól kezdünk (10-4), ám az első negyed vége, néhány védő oldali könnyelműsködés miatt már egál (17-16). A következő játékrészben rákapcsolunk és elsősorban Fanni (7p., 8lp. és 2gp.) valamint Panka (4perc alatt 2/2 mezőny, 2lp. 2 szl és 3 okos fault), agresszivitásának köszönhetően megnyugtató előnnyel töltjük a kulacsokat (37-30). A harmadik negyed pocsék, nincs rá jobb szó. Számolatlanul tépik vissza a támadó lepattanókat (15) civís város lányai. Nem vagyunk ott fejben, hiányzik a higgadtság, az akarat. Buta személyi hibákat ütünk be, amikor pedig kellene egy-két taktikai fault, nem tesszük.

(Hangosan gondolkodom...miért ennyire negatív kicsengésű a "személyi hiba"??? Néha úgy érzem, valami különlegesen fertőző beteg az, aki faultolni mer felvállalni!!! Sok helyen úgy reagál le edző, néző, csapattárs egy-egy -sokszor pedig kifejezetten hasznos- személyit, mintha a "tettes" épp az elveszett Szent Grál kelyhén hajtott volna keresztül, előre megfontolt szándékkal, egy tömött rakománnyi hízó röfit szállító, tehénürüléktől sáros kerekű nyergesvontatóval. Egyszer és mindenkorra fogadjuk el, hogy a fault igen is hasznos,a jó csapatok taktikai, pszichés arzenáljából kihagyhatatlan fegyver. Minden kedves szkeptikusnak és személyi után ciccegőnek ajánlom megtekintésre például az Euroliga meccseket. Ott aztán "nem hagynak benn" a negyedenkénti megengedett négy személyiből egyet sem...)

Szóval, 4. játékrész, belelkesedett ellenfél, néhány üveges tekintet nálunk, lassú támadásvezetés a zónájuk ellen. Mit lehet ilyenkor tenni? Semmi különlegeset. Mindössze "szabadon" kell engedni a Szende Gyilkost. Van abban valami hihetetlen megnyugtató egy újonc vezetőedzőnek, mikor olyan játékosa van, mint Dia, aki amellett, hogy korosztálya legjobb hátvédje, valami megfoghatatlan belső akarattal, alázattal (figyelem, most jön a lényeg!!!) és napról-napra erősödő vagánysággal száguldozik fel-alá. Amit ezen a meccsen művelt, arra nehéz szavakat találni. Még nekem is, akinek pedig kattognak a fogaskerekei becsülettel és pörög a nyelvem ha kell, ha nem. Ehelyett álljanak itt hősünk számai: 32perc, 24p., 8/13 mezőny, 6/6 büntető, 7lp., 5gp., 3szl., 3kf. és a két leglényegesebb adat, 36IBM és +29-es +/- mutató!!!

Fokozatosan növeljük a különbséget, percről percre realizálódik a két csapat közötti minőségbeli differencia. 11 játékost forgatok és ennek meg van az eredménye. A végjátékra marad -relatív- friss emberem. Most már nincs fejhangon ordított "szedjük már le Lyányok", "fussunk már" csak az elégedett tapsolás. Többen felnőnek Dia mellé (Juli: 9p., 5lp., "koporsószöges" trojka az ex-Moszkva térről, Barbi: 14p., 7lp.) A vége 75-59, kezdésnek elmegy...

Szerda. Végre eljött. Az idénynyitó a Körcsarnokban. A címvédő Sopron ellen! Nagyon vártam már! Játékoskoromban is imádtam az ilyen és ehhez hasonló derbiket: különleges helyszín, megkülönböztetett figyelem. Ezt sugallom a Hölgyeknek, valamint a "tehernélküliség" édes állapotát. Fogadkozunk, mosolygunk, "1ütt"-özünk. Elkezdődik a mérkőzés és vele 35 éves földi életem egyik legszürreálisabb és legtanulságosabb szűk két órája...

Nem a több mint 70 pontos különbség zavar elsősorban. Nem a 25 dobott pont. Még akár ezek a sokkoló számok is beleférhetnének az ingerküszöbömbe, bár hasonló verésben még megközelítőleg sem volt részem. (A legdurvább 2000-ben a MAFC játékosaként esett meg velem Cincinnattiben, a helyi NCAA csapat ellen, mikor a Bearcats 18.000 drukker előtt közel 50 ponttal porolta ki a hátsónkat...) Ami viszont alapos önvizsgálatra és elgondolkodásra ösztönöz, az a viselkedésünk. Azt tartja a híres mondás: "Az igazi egyéniség az extrém (értsd: nyakig a korgó hasú krokodiloktól hemzsegő, ürülékkel töltött medencében...) szituációkban mutatkozik meg." Hmm, ha ez igaz, akkor nagyon kemény, töprengős boncolgatásra van szükségem, hogy 2-3-nál több olyan játékost találjak, akikkel vállalnám a megmártózást az előbbiekben említett "orrfacsaróan pikáns barnás-zöld óriás kádban"...

Bevallom, meggondoltam magam. Ma reggel, az iroda felé vezetve sötétebb mondatok törtek elő tudatalattim pókhálós padlásszobájából, helyet követelve maguknak ebben a bekezdésben. De úgy döntöttem, nem. A publikus részt lenyilatkoztam már, ami csak a Lányokra és rám tartozik átbeszéltük a következő edzés elején (hiszen a "BSEgyütt" hétfőnként kerül ki...) nem kell újra szembesülniük vele. Természetesen nem marad konzekvencia nélkül a mutatott teljesítmény, ám muszáj megkeresnem a pozitívumokat, mert különben nekiállhatnánk a saját sírgödrünk aktív kilapátolásához...

Ennél rosszabban képtelenség játszani. Ennél hitehagyottabban nehéz "fellépni". Ennél magasabbra nem emelhetjük kezünk, kiáltva: "Ide lőjetek!"

Szombaton jön a bivalyerős, szervezett Zalaegerszeg.

Hajrá Csajok, mutassuk meg mit tudunk valójában!

Szép napot!

Artúr