Dicséret és dicsőség a veszteseknek

Bár a 26. percben már 23-mal vezetett a ZTE, a Szekszárd nem adta olcsón a bőrét, s bár nyerni nem volt esélye, tartalékosan is szorossá tette az összecsapást. A PEAC is a vártnál jóval nehezebben nyert Pasaréten a remekül küzdő s helyenként jól is játszó Vasas ellen, a pécsieknek nagy szükségük volt Fűrész Dia remek tripladobó formájára a sikerhez. A veszteseket mindkét meccsen dicséret illeti, mert bár az előzetes esélylatolgatások szerint nem eleve nem volt sok reményük, ám alaposan megnehezítették erősebb riválisuk dolgát, teljes erőbedobásra késztetve őket


ZTE NKK - Atomerőmű KSC Szekszárd 72-66 (18-11, 16-11, 22-20, 16-24)

ZTE: Szalay 7, Czank 5, Gensler 22/6, Szélesy 16, Horváth Zs. 2 Cs: Varga Zs. 9, Mihajlova 8, Vida 2.

Szekszárd: Scsekics 12/6, Theodorán 1, Szepsi 9/3, Bálint 18/6, Svitlica 21. Cs: Hajdu, Tamis 2, Pap,  Studer, Simon 3.

Az előmérkőzés a két együttes utánpótláscsapatainak összecsapása az amatőr NB I-ben parádés volt, hosszabbítás után 86-83-ra nyertek az egerszegi fiatalok. A felnőttek a visszavágás vágyával léptek pályára, hiszen az első körben Szekszárdon a tolnai társulat bravúros győzelmet aratott.

Ideges, kapkodó játékkal kezdtek a csapatok, az 5. percben 4-4 volt az állás,majd Alexandra Gensler kosaraival 11-6-ra megugrott a hazai együttes. A sziporkázó amerikai "druszáját", a hétközi Sopron elleni meccsen bokaszalag szakadást szenvedett ukrán centert, Olekszandra Csek-et nélkülöző Szekszárd Dragana Svitlica kosár plusz büntetős játékával közelített. A negyedet Szalay Virág és Varga Zsófia pontjai révén egy 5-0-s futással s 7 pontos előnnyel zárta a ZTE.
A második negyed elején hibát hibára halmoztak a felek, hosszú percekig nem esett kosár.A mezőny legjobbja, Gensler törte meg a hosszú és "kollektív" kosárcsendet.Úgy tűnt, a szekszárdiakból igen sokat kivett a hétközi, a Sopron elleni meccs, pontatlanul dobtak, sok labdát adtak el a vendégek, Szélesy Judit kosarával 10 pont fölé nőtt az egerszegi előny. Ha az első negyed végét is ide számítjuk,Tamis Dorottya büntetői bő 6 perces szekszárdi kosárcsendnek vetettek véget. A félidő hajrájában megélénkült a játék, állandósult a 10 pont körüli hazai vezetés.

Szélesy büntetőivel indult a második félidő. Felváltva estek a kosarak, s míg a vendégeket Svitlica szinte egyedül próbálta versenyben tartani, addig hazai oldalon jobban megoszlottak a terhek, így fokozatosan nőtt a különbség. A szekszárdiak legjobbja, Svitlica megkapta a 4. személyijét, 40-26 után a negyed közepén egy 9-0-s rohammal 20 pont fölé növelte előnyét a ZTE. Bálint tett róla egy hármassal, hogy ne növekedjen jelentősen tovább a különbség. A ZTE játékosai talán túlságosan is megnyugodtak, 51-28 után egy villámgyors 12-0-s futással nyílttá tette a meccset a Szekszárd. A hazaiakat a gödörből Gensler húzta ki egy hármassal.
A negyedik negyedet 4-0-lal indítva 10-re jött fel a Szekszárd s a folytatásban e lélektani határ környékén "ment" a ZTE NKK. A szakasz közepén Scsekics hármasával ezen belülre kerültek a szívósan küzdő vendégek. Ennél közelebb azonban csak az utolsó percben tudtak kerülni Svitlica vezérletével a vendégek.


MKB Euroleasing Vasas - PEAC Pécs  53-63 (16-17, 8-13, 16-14, 13-19)

Vasas: Pusztai 3. Katona 4, Bajnóczi 11/3, Mansaré 7, Határ 4. Cs: Barnai 9, Koch 2. Mányoky 9/9, Müller.

PEAC: Czirják, Barbour,16/3, Hutlassa 5/3, Horváth L. 10/3, Jaeschke 2. Cs: Fűrész 16/15, Csutorás, Dusanics 6, Czukor, 4 Szamosi 4.

Szenvedett kezdetben a Pécs, a bátran indító Vasas Bajnóczi és Katona vezérletével 6-3-as rajtot vett. A negyed közepén többek között egy Fűrész triplát tartalmazó 6-0-srohammal fordított a PEAC. A negyed hajrájában Fűrész és Mányoky váltottak hármast. Az első negyedben remekül tartotta magát a Vasas,Mányoky még egy hármast beemelt, tapadtak a pécsiekre a pasarétiek. Inkább küzdelmes,mint színvonalas játékot hozott a második negyed. Ennek második felében Barbour eredményességének köszönhetően megugrottak a vendégek. A küzdelmes, kevés kosarat hozó első félidő hajrájában elég volt egy tripla Bjnóczitól, és ismét szoros lett a meccs.

Bár Jaeschke révén pécsi kosárral kezdődött a második féliő, Mányoky újabb hármasa, majd Határ kosár plusz büntetős akciója után 32-30-ra zárkózott fel a nyeretlen Vasas. Sőt, a negyed közepén a "pontképtelen" PEAC ellen Mansaré kosarával 33-33-ra alakította az eredményt. Ezt követően új erőre kapott a pécsi csapat, Barbour és a 4. hármasát beemelő Fűrész vezetésével egy 9-2-es rohammal megugrott a Pécs. Az esélyt érző ifjú hazaiak azonban Mansaré és Barnai révén 2 pontra felküzdötte magukat. Nekik rosszkor jött, a pécsieknek viszont sokat ért Szamosi negyedzáró találata. Annál is inkább, mert a negyedik negyed Hutlassa triplájával kezdődött. A folytatásban két ifjú reménység, Szamosi illetve Barnai ügyes villanását láthatták a nézők. Tartotta szűk előnyét a PEAC, s ez Horváth és Barbour kosarával a negyed közepén 10 pontosra duzzadt (55-45).  Barnai és Mansaré azonban nem lankadt, ám a végén Horváth és Fűrész is bedobott egy-egy triplát, így ha nehezen is de hozta a kötelezőt a PEAC.


Fotó (1): ztenkk.hu

Fotó (2): peacpecs.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus