Egy hazai és egy vendég diadal

Alaposan megszenvedett a PINKK Pécsi 424 Pasaréten, a Cegléd pedig biztosan verte a Szekszárdot az 5-10 helyért zajló középszakaszban

MKB Euroleasing Vasas - PINKK Pécsi 424 58-65 (11-18, 11-19, 23-14, 13-14)

Hét közben mindkét csapat Magyar Kupa mérkőzést játszott s mindkét gárda búcsúzott is a kupaküzdelmektől. Ez főleg a vendégek számára ehetett fájó, hiszen két szoros csatában maradtak alul a PEAC-cal szemben.

Az első félidőben egyértelműen az esélyesebb vendégcsapat akarata érvényesült s Dorogobuzova vezetésével tetemes előnyre tett szert.

A szünetbeli 15 pontos vezetés talán túlságosan megnyugtatta a PINKK-et, ám hogy túl sokáig ne lássák rózsaszínben a világot a vendégek, arról az egészpályás letámadás mellett a korábbi válogatott irányítókat, Iványit és Törököt ekkor messze felülmúló Pusztai valamint a Mansaré-Határ center kettős gondoskodott. A hazaiak bő 7 perc alatt egy 19-6-os rohammal 2 pontra feljöttek.

A negyedik negyedben aztán Brumermane-t nem tudták tartani a hazaiak, így ha a vártnál jóval nehezebben is, de nyert a PINKK.

Legjobb dobók: Dorogobuzova 19, Brumermane 16, Laczi 12/3 ill. Mansaré 14, Pusztai 11/3.

Ceglédi EKK - Atomerőmű KSC Szekszárd 88-70 (23-19, 25-11, 14-18, 26-22)

Az alsóházhoz képest kifejezetten jó első negyedet produkáltak a csapatok. A második szakaszban köszönhetően annak, hogy a cserepadról Serbán és Baksa is ponterős remek játékkal rukkolt ki, tetemes előnyre tett szert a hazai csapat. Szünet után Scsekics, Bálint és szintén egy csereember, Zele kosaraival 10 pontra feljöttek a vendégek. A hazaiak  Mrozinska vezetésével tartani tudták 10 pont körüli előnyüket. A szekszárdiak, látva, hogy visszaverik felzárkózási kíséreteiket a jól dobó hazaiak, a végén beletörődtek a vereségbe.

Legjobb dobók: Mrozinska 24, Serbán 16, Medgyessy 12/3, Baksa 12 ill. Zele 16, Scsekics 15/6, Bálint 14.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus