Egy kis csapat nagy győzelme

A maga szintjén igen nagy sikert ér el az MKB Euroleasing Vasas női csapata, amely szerdán a Közép-európai Ligában szerepelt Ceglédet fektette aránylag simán két vállra bajnoki mérkőzésen.

Már a múlt hét végén, Sopronban is felvillantott valamit Krivacsevics Dragoljub csikócsapata, amely időnként egyenrangú ellenfele tudott lenni a bajnokcsapatnak. A teljes igazsághoz azért hozzátartozik: a múlt héten a Sopronnak 5 napon belül az már a harmadik mérkőzése volt. Ennek ellenére Krivacsevics úgy gondolta, ha a soproni teljesítményt meg tudja ismételni együttese a Cegléd ellen, akkor Pasaréten "elkaphatja" a riválist.

Nos, nem egyszerűen elkapta a szezon korábbi részében Euroliga és Európa-kupa klubok ellen edződő CEKK csapatát, hanem viszonylag simán, 76-62-re verte.

Ha van edző, akinek nem nagyon okoz gondot, ki is legyen a meccs első félidejében pályára kerülő 20 évnél fiatalabb játékos, akkor az a Vasas mestere, Krivacsevics Dragoljub. A jelenlegi keretből ugyanis csupán négy nem U20-as korú... A szakvezető a nagy diadal kapcsán elmondta, elég nagy hátránnyal vágott neki együttese a meccsnek, hiszen Határ Bernadettre hetek óta nem számíthat, Fejes Fruzsina sérült, az egyik legtapasztaltabb játékos, Süle Krisztina pedig a meccs napján betegedett meg.

A meccset, amelyen érezték az esélyt, nagyon idegesen kezdték a Vasas játékosai. Ahogy Krivacsevics fogalmazott, a nagy - és görcsös - akarás eredményeként kezdetben szinte mindent a megbeszéltekhez képest fordítva csináltak tanítványai. Az volt az elképzelés, hogy védekezésben a rutinos Vilipicsre, azaz a kosár alatti területre, a festékre koncentrál a csapat, s nem engedi betörni a Cegléd külső játékosait, Vilipicset pedig - amíg bónuszban nincs az ellenfél - abban is keményen próbálják megakadályozni, hogy egyáltalán megkaphassa a labdát. Ehhez képest a mélységből kipasszolt labdákra kirohantak a vendégek mezőnyembereire a fiatal Vasas játékosok, és a hamar megsérülő Gorjanácz, valamint Hadzsovics betörésből volt eredményes, Vilipiccsel szemben pedig csak azután kezdtek harcosan fellépni, amikor már megkapta a labdát, kosár plusz büntetős akciókat mutatott be. El is húzott a Cegléd 11-1-re, de egy időkéréssel Krivacsevicsnek sikerült rendeznie csapata sorait. Támadásban két dologra hívta fel játékosai figyelmét az edző. Az egyik az volt, hogy az idősebb játékosokból álló ceglédiek ellen gyorsan, sokat futva, fiatalos lendülettel kell játszani, nagy iramot diktálva fel lehet őrölni a vendégcsapatot. A másik pedig az volt, hogy felállt védelem - a ceglédi csapat játékának elemzése során jutott erre a következtetésre - ellen a kettő-kettőkből sok tiszta középtávoli dobóhelyzetük lesz a mezőnyembereknek. Kérte is, hogy vállalkozzanak bátran, pörögjön a játék, legyen minél nagyobb az iram.

Nos, a szakvezető elképzelése tökéletesen bejött. Játékosai önmagukat s egymást múlták felül. A csapatkapitány Bajnóczi 21 ponttal zárt, de nagyon eredményesen játszott két másik mezőnyjátékos is, Farkas Fanni és Szalai Viktória. Barnai Judit megint leszedte a maga 10 pattanóját, pedig a Vilipics-Jerkovics (előbbi 195, utóbbi 198 centi magas) kettős próbálta takarni előle a kilátást. A "meglepetésember" ezúttal Müller Melinda volt, aki igen jó dobóteljesítménnyel, 8 fontos ponttal járult hozzá a Vasas bravúrjához.

Krivacsevics Dragoljub számára azért volt fontos ez a győzelem, mert ezen a meccsen igazolni látta a sok-sok munkát, amit a lányaival végez(tet). És jó volt látni számára, ahogy a lányok "megérezték a vérszagot", hogy elkaphatják a ceglédieket, és azt a hatalmas örömöt, amelyet a győzelem jelentett a lányainak.

 

Fotó: kosarsuli.hu
Slide: vasassc.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus