Euroliga: kettős sikerben reménykedve

Az Uniqa Euroleasing Sopron hazai környezetben a lengyel Polkwice-t fogadja, az UNI Seat Győr pedig Litvániában, a VICI Austes Kaunas otthonában lép pályára. Két légióskodó magyar játékos is "orosz rulettet" játszik, hiszen abszolút kétesélyesnek tűnik a Vajda Annával felálló címvédő Perfumerias Avenida orenburgi vendégjátéka, valamint a Németh Bernadettet foglalkoztató Good Angels Kosice hazai mérkőzése a moszkvai Szpartakkal. Ujhelyi Petráék hazai környezetben, Honti Katáék pedig idegenben próbálnak javítani csapatuk múlt heti veresége után.

A tavalyi lengyel bajnokság ezüstérmese, a Polkowice egy  - remélhetőleg igen fárasztó - rangadó megnyerése után látogat Sopronba. A neves külföldi játékosaira építő Polkowice a szintén veretlen ROW Rybnik otthonában lépett pályára. A Rybnik szó halászt jelent. Nos e csapat a "nagy halat" csak fárasztani tudta, "megfogni" nem, fordulatos küzdelmes meccsen 55-51-re nyert a Polkowice. A rangadón a soproniak ellenfelei közül jól egyedül a tapasztalt balkezes montenegrói center, Iva Perovanovics játszott, ő 25 perc alatt 13 pontot dobott (6/8 dupla, 1/1 büntető), és leszedett 6 lepattanót. Az Euroligában  legeredményesebb játékosuk az ott 15 pont fölött átlagoló az amerikai irányító Sharnee Zoll végigjátszotta a meccset, mégis csupán 6 pontig jutott (1/2 dupla és büntető, 1/4 tripla). Ugyanakkor 6 lepattanójával, s 7 gólpasszával egyrészt sokat tett csapata sikeréért, másrészt e paraméterek azért a 171 centis játékos sokoldalúságára utalnak.

Az együttes legnevesebb játékosa a WNBA-t is megjárt görög Evanthia Malci. A rutinos 33 esztendős bedobó, a két és fél évvel ezelőtti, 2009-es lettországi Eb MVP-je, aki akkor az 5. helyig vezette hazája válogatottját. A most zajló évadban eddig eléggé formán kívül játszik. A Polkowice eddigi 3 Euroliga meccsén "pedigréjéhez" méltatlan, 6,3 pontos átlagot hozott, méghozzá igen gyenge dobóformát nyújtva. A duplák nagyon nem mennek lengyel csapat görög klasszisának,a 3 mérkőzés összesítése alapján 1/17, amit fel tud mutatni. A Polkowice említett bajnoki rangadóján 0/3-at "teljesített" a duplákból. Ami a triplákat illeti, ennél valamivel jobb a helyzet, de azért az 5/15 sem igazán egy Európa-bajnokság MVP-jéhez méltó mutató. A Rybnik elleni bajnokin is ezt a "találati arányt" hozta távolról,  2/6-ot... Mivel a győzelem megszerzése mindkét fél számára létkérdés, Sopronban nyilván nem bánnák, ha a 2009-es Eb MVP-je szerdán még nem  kapná el a fonalat, s nem parádézna úgy, mint pár hete a 2011-es, az Orenburg színeiben 7-ből 6 triplát beemelő orosz Jelena Danyilocskina.

Ő most Vajda Annáék életét keserítheti meg. A csoport rangadóján ugyanis a feltörekvő orosz csapat a címvédő salamanca-i együttest fogadja. Vajdáék a regényes Salamanca-Madrid-Frankfurt-Moszkva-Orenburg (l)égi utazás után nyilván szeretnék megőrizni makulátlan mérlegüket a sorozatban, de ehhez azért nyilván lesz Danyiolcskinának, Brunsonnak, Veremejenkának és társainak is egy-két szavuk... A csoport harmadik meccsén a Fenerbahce Tarbes-ban is esélyes.

Az A-csoportban, azok után, hogy a tartalékos győri csapat remekül helytállt a több klasszissal felálló Galatasaray ellen, majd biztosan verte a Szekszárdot bajnoki mérkőzésen, Litvániába utazott a csoport eddigi egyetlen nyeretlen együttese, a VICI Aistes Kaunas otthonába. A kaunasi együttes eddigi Euroliga szereplése alapján úgy tűnik, aránylag jó kezdés után hanyatlik a formája. A litvánok az első meccsükön még 35 percig partiban tudtak lenni a Galatasaray csapatával, legutóbb viszont már 85-49-re kaptak ki Jekatyerinburgban.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy a VICI Aistes a négy elveszített meccséből hármat idegenben, ráadásul éppen a csoport három legjobbnak, legerősebbnek tartott sztárcsapatának (Galatasaray, Valencia, Jekatyerinburg) otthonában játszott. Gyaníthatóan Kaunasban a leginkább a hazai környezetben a cseh USK Praha ellen elveszített meccset sajnálják, minden bizonnyal nagyon készülnek első győzelmükre.

Na, ezt a győzelmet szeretné megakadályozni az UNI Seat Győr. A Galatasaray elleni meccs után Fűzy Ákos abbéli reményének adott hangot, hogy a térdével bajlódó Quanitra Hollingsworth már harcra kész lehet Litvániában. Ez ugyan még kérdéses, ám vele tényleg javulhatnak az UNI Seat esélyei Kaunasban.

A szerdai ellenfél kiemelkedik hazája bajnokságából, legutóbbi bajnokiját együttesünkhöz hasonlóan könnyedén nyerte, érdekes éppen úgy 58 pont különbséggel, mint a győri együttes. A VICI Aistes 98-40-re nyert, s 4 forduló után veretlenül vezeti a tabellát. A kaunasi együttes két legnevesebb játékosa két rutinos, sokszoros litván válogatott játékos, a 33 éves Rima Valentiene, valamint a lánykori nevén, Valuzyteként talán ismertebb 30 esztendős Sandra Linkeviciene.

Ismerősök is lesznek, Aija Putnina, a lett válogatott 23 éves, 192 centis centere a francia Mondeville játékosaként még az Európa-kupa keretében járt, s játszott a győriek ellen. A  Sipaviciute-vel való találkozásnak pedig a magyar együttes horvát játékmestere, Iva Ciglar örülhet majd leginkább, hiszen ők még Szegeden egy csapatban játszottak...

Putnina mellett további légiósai is vannak a VICI Aistes csapatának, a 23 éves 177 centi magas fehérorosz hátvéd, Tatjana Liktarovics, valamint két tengerentúli, ám nevük alapján balti származású játékos, a 24 éves, 193 centis amerikai center, Amanda Kemezys, valamint a 23 esztendős 185 centis kanadai bedobó, Courtnay Pilypaitis. Az együttes az Euroligában eddigi legeredményesebb játékosa a 31 esztendős litván bedobó, Vita Kuktiene, 11,5 pontos átlaggal, ráadásul 40%-os pontossággal dobta a triplákat.

Az, hogy ilyen aránylag szerény pontátlaggal is a legeredményesebb lehet a bedobó, azt jelzi, nincs kiemelkedő egyénisége, sztárja a csapatnak, ugyanakkor az egységességére utal az az adat,hogy hat játékosnak is 7, vagy annál több pontos a meccsátlaga az Euroligában. A már említett Linkeviciene a csapat legjobb lepattanózója (6,8), és gólpassz-adója (3,3). Mindent egybevetve tehát egy igazán nagy sztárok nélküli, egységes, jó szerkezetű együttes vár Fűzy Ákos együttesére, amely jó csapatjáték és szervezett védekezés mellett néhány kiemelkedő egyéni teljesítménnyel - verhető....

Honti Katáékra igen nehéz, de talán nem megoldhatatlan feladat vár, ha feledtetni akarják a múlt heti váratlan hazai vereségüket. A Ros Casares a legutóbb a Gdynia otthonában vereséget szenvedő, ám saját pályáján legendásan erős francia Bourges csapatához látogat. Kérdés, az előző meccs óta eltelt nem egészen egy hét alatt mennyit haladt Natalia Hejková az ausztrál szupersztár, Laureen Jackson beépítésével, és persze az is fontos lehet a meccs kimenetele szempontjából, felépül-e sérüléséből a Bourges klasszis irányítója, csapata két legutóbbi Euroliga meccsét kihagyó Dumerc. Érdekesnek ígérkezik az orosz sztár alakulat, a Jekatyerinburg vendégjátéka a múlt héten éppen Valenciában bravúrt bemutató cseh USK Praha otthonában. A csoport egyetlen "papírforma-mérkőzésére"a Galatasaray csarnokában kerül sor. Bár a Gdynia legutóbb megszerezte első győzelmét, azzal, hogy saját pályáján megverte a Bourges együttesét, de nem valószínű, hogy sok babér terem neki Törökországban...

A C-csoportban Ujhelyi Petráék - azaz a lengyel Wisla Krakkó - azt a Tarantót fogadják, amelyet legutóbb Németh Bernadették vertek meg, ráadásul az olasz együttes otthonában. A Kassán kosarazó magyar irányító együttesére igazi nagy feladat vár: a csoport botladozó sztárcsapata, a Szpartak Moszkva látogat Kassára. A két társulat állományának erejét összevetve egyértelmű, hogy az orosznak a kerete a jobb. A Good Angels a hazai pálya előnye mellett a csapategységében bízhat, amelyet nyilván csak erősített a két idegenbeli diadal, a Gospic, majd a Taranto otthonában aratott győzelem. A horvát Gospic a francia Montpellier csapatát látja vendégül, a két hullámvölgybe került együttes összecsapásán bármi megtörténhet. Madridban viszont két gyengén kezdő, ám javuló formát mutató csapat csap össze, a Rivas Ecopolis hazai környezetben esélyesebbnek tűnik az első győzelmét éppen Ujhelyiék ellen megszerző cseh Brnónál.

Fotó: Tóth Zsombor - wb-sopron.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus