Euroliga: Törököt fognának csapataink

Két török sztárcsapattal találkoznak női együtteseink az Euroliga heti fordulójában. Németh Bernadették igazi ki-ki meccset játszanak, a másik három légióskodó magyar lány csapata elvileg esélyes e héten.

A hét fénypontja Magyarországon a Galatasaray csütörtök esti győri vendégjátéka lesz. A török együttesben a három játékosközül, akik a nyáron a félholdas válogatott színeiben Eb-ezüstérmet szereztek, csupán az irányító Alben számít meghatározó játékosnak. A bedobó Ivegin, és a négyes poszton játszó Calgar csupán kiegészítő ember. Ők ketten az Euroligában csupán bő negyed órát töltenek a pályán.  Ez persze érthető is, ha mezőnyben a világ jelenlegi legjobbnak tartott játékosa, Diana Taurasi, a palánk alatt pedig a  tudását az amerikai válogatottban a közelmúltban Sopronban is megcsillantó Tina Charles, a remek spanyol Alba Torrens, valamint a rutinos bosnyák Ivanka Matics áll Ceyhun Yldizoglu edző rendelkezésére.  Nos, ezt a csapatot fogadja az az UNI SEAT Győr, amely a napokban megvált legnevesebb játékosától. A Galatasaray ellen abszolút veszítenivaló nélkül léphetnek pályára Fűzy Ákos tanítványai. Rasheed Ritának és társainak minden bizonnyal óriási élmény, s egyben kihívás lesz játszani e világsztárok ellen - ki kell élvezniük minden pillanatát.

A csoportban szerdán a Jekatyerinburgnak várhatóan nem okoz gondot a litván VICI Aistes legyőzése. Csütörtökön a Gdynia is megszerezheti első győzelmét, bár ehhez a  Lengyelországba utazó francia Bourges játékosainak is lesz egy-két szavuk. Honti Katáék, - azaz a Ros Casares Valencia - a legutóbbi fordulóban, Litvániában első győzelmét megszerző cseh USK Praha csapatát fogadják, s nem valószínű, hogy nehezükre esik megőrizni veretlenségüket.

A B-csoportban mindhárom mérkőzést szerdán rendezik. A Fenerbahce otthonában lép pályára a Sopron, amelynek három korábbi játékosa is - Matovics, Tamane és McCoughty - az ellenfélnél szerepel. Rajtuk kívül van még három Eb-ezüstérmes játékosa a Fenernek, Vardarli, Yilmaz és Nevlin, és akkor még nem szóltunk a remek lett  irányítóról, Babkináról, valamint a világbajnok ausztrál bedobóról, Penny Taylorról. Bár törököt fognának csapataink, látva a Galata és a Fener keretét, ez erőn felülinek tűnik, viszont hasznos, tanulságos meccset játszhat a két együttes.

A soproniak csoportjában a Vajda Annával felálló Salamanca együttesének nem valószínű, hogy megerőltető lesz az ezen a szinten gyengécskének tűnő francia Tarbes legyőzése hazai pályán. A Gdyiniához hasonlóan a Polkowice is első győzelmét szeretné megszerezni, s ez bár nehéznek tűnik, de nem kivitelezhetetlen a Schio ellenében.

A két nyeretlen lengyel együttes után nézzük az egyetlen veretlent. Az Ujhelyi Petrát foglalkoztató Wisla Krakkó szerdán a pár éve méltán a kontinens top csapatai között számon tartott Brno otthonába látogat. Mivel a cseh alakulat jelenleg korántsem tűnik olyan ütőképesnek, mint 3-4 éve, a moszkvai sikerére építve újabb idegenbeli meccsét is megnyerheti, veretlenégét pedig megőrizheti a Wisla. Nehéz sorozat közben van a Németh Bernadettel felálló Good Angeles Kosice. A kassaiak a horvátországi Euroliga siker után a hazai bajnokságban is rangadót játszottak, Rózsahegyen, s csak nagy nehezen tudtak nyerni. Nagy kérdés, hogy bírják a sorozatterhelést, ugyanis egy amolyan ki-ki meccset játszanak a hozzájuk hasonlóan 2 győzelemmel és 1 vereséggel álló olasz Taranto otthonában. Sokat jelenthet a kassaiaknak, hogy az összecsapásra csak csütörtökön kerül sor.

A sorozat eddigi negatív meglepetését okozó orosz sztárgárda, a Szpartak Moszkva várhatóan megszerzi második győzelmét otthon, a horvát Gospic ellen. Igen érdekesnek ígérkezik viszont a legutóbb éppen a moszkvaiak legyőzésével első sikerét megszerző spanyol Rivas Ecopolis vendégjátéka a veretlenségét egy hete Krakkóban elveszítő francia Montpellier otthonában.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus