Fekete évad rózsaszín sikerrel

Nemrég fejeződött be a női szezon, méghozzá jókora meglepetéssel, a PINKK Pécsi 424 lett a bajnok. Az évad egy kicsit olyan volt, mint egy közép, vagy hosszútávú futóverseny.

Az egyik eredetileg még akár a végső sikerre is esélyesnek tartott "versenyző" egy tragikus buszbaleset miatt lényegében már a startpisztoly eldördülése előtt kiszállt az érdemi versenyfutásból. Az edzője s igazgatója életét követelő balesetben a győri klub több játékosát is elveszítette, s ebben a letargikus, tragikus helyzetben próbált újra építkezni - jókora hátránnyal szállhatott a versenybe.

Így aztán négyen elléptek a mezőnytől. Az utolsó körre érkezve úgy tűnt, a PEAC "lerázta" magáról a legnagyobb riválisát, a címvédő soproni csapatot. Sőt, a sokáig jól álló Diósgyőr is kiesett a versenyfutásból. A célegyenesbe érkezve két "honfitárs" maradt versenyben, a kupát is megnyerő favorit s az esélytelen nyugalmával pályára lépő megyei rivális. 

Sokáig úgy is tűnt, érvényesül a papírforma, a célegyenesbe érkezve vezető PEAC-ra "felfutott" ugyan a PINKK, ám az utolsó mintegy 40 méterre újra a PEAC szerzett előnyt. Az esélytelennek tartott "honfitársnak", azaz a PINKK-nek még voltak rejtett erőtartalékai, a PEAC-nak azonban már nem, "elfogyott", felőrlődött, így aztán az esélytelenebbnek tartott rózsaszín társulat lehajrázta a favoritot, s elsőként szakítva át a célszalagot, nyert

Utólag belegondolva a jelek szerint a PEAC végül túl nagy árat fizetett - többek között - a Sopron kiveréséért. Ott egy meccsel játszott többet, mint a Diósgyőrt 2-0-lal búcsúztató ellenlábasa. Aztán a Magyar Kupában - amelyet megnyert, az első körben éppen a bajnoki finálébeli riválisát két vállra fektetve - kettővel, s ugyancsak kettővel a Közép-európai Ligában, ahol bejutott a Final Four-ba, valamint az Európa-kupában, ahol a PEAC - ellentétben a PINKK-kel - "túlélte" a csoportkört. Ez összesen 7 mérkőzés, plusz utazások. A végére tehát ebbe, ha úgy tetszik a saját maga által diktált tempóba fáradt bele a PEAC, s ezt kihasználva hajrázott nagyot a PINKK. Csak egy adalék: Raksányi Krisztina, a "Sopron-ölő" például az elődöntő 3 meccsén 45 pontot szorgoskodott össze, 15-ös átlagot produkálva, addig a finálé 5 meccsén az összpontszáma 31, ami 6,2-es átlagot jelent. 

Mindettől függetlenül mindkét baranyai alakulatnak nagyon szép szezonja volt. Ez azonban egyrészt nyilván nem vigasztalja a PEAC-ot, másrészt pedig az, hogy ellenlábasa több mérkőzésének is köszönhetően maradt frissebb a döntő végjátékára a PINKK - természetesen semmit nem von le sikere, bajnoki címe értékéből.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus