Felőröte a Sopron a jól küzdő PINKK-et

Alaposan ráijesztett a PINKK a kupagyőzes Sopronra, hiszen a meccs elején 12-4-re vezetett. Három remek negyeden át partiban is voltak a kupagyőztessel, a záró szakaszban azonban biztossá tette sikerét a Sopron

Uniqa Euroleasing Sopron - PINKK Pécsi 424 79-59 (28-25, 19-14, 10-9, 22-11)
Sopron női bajnoki elődöntő, 1. mérkőzés. 600  néző. V: Benczur, Frányó, Gorka.

Amikor az alapszakaszban Sopron járt, nagy verést kapott a PINKK, az volt  visszatérése után Iványi Dalma debütálása. Akkor túl sokan nem gondolták vona, hogy a bajnoki elődöntő keretében újra Sopronba kell utazzon a PINKK. A csapat játéka azonban összeállt, szépen fejlődött, a keret pedig az ango válogatott olimpikon Stewart-tal egészült ki, s a megyei rivális PEAC két-két alapszakasz és Magyar Kupa-beli vereség után történt kétszeri legyőzését követően bejutott az elődöntőbe. Közel félszáz szurkoló kisérte el a baranyaiakat, akiktől a PEAC elleni második meccsen bordasérülést szenvedett Kovács Krisztinára nem számithatott Roberto Hernandez vezetőedző.

Milovanovics 3méteres 2 pontos dobására Laczi a dudaszó pillanatában dobott hármassal felelt,ami a remek dobóteljesitményel kirukkoló s érezhetően nagy önbizalommal, elszabadultan kezdő vendégek részéről egy 12-2-es száguldás kezdetét jelentette, 5 PINKK játékos is kosárral tette le a névjegyét nem egészen két és fél perc alatt, 12-4-es vendég vezetésnél Székely Norbert kénytelen volt időt kérni. Meg is törte ellenfele lendületét a Sopron, a PINKK taktikai szabálytalanságok árán is próbálta megakadályozni a hazaiakat az inditásokban. Bő 3 perc elteltével már minden vendég fault után büntetőzhettek a hazaiak.Egy 6-0-srohammal feljött a Sopron, majd a szakasz közepén egészen magas szintű kosárlabdát láthattak a nézők, szebbnél szebb megoldásokkal, triplákkal mindkét oldalon.

Cseny Réka nagyjelenetével  forditott az Uniqa, előbb szerelte Stewartot, majd a támadó pattanót visszaszerezve a kosárnak háttal állva volt eredményes. A játékba lendülő Johnson hármasával 5-tel megugrottak a hazaiak. A szenzációs első szakasz méltó csattanója volt Fegyverneky és Laczi triplaváltása. Ilyen téttel biró női meccsen megesik, hogy egy félidő eredménye van akörül, mint amilyennel az első negyed zárult.

Holt duplájára Brumermane két ügyes kosárral felelt,majd jött egy pazar Milovanovics hármas, folytatódott tehát a remek, lüktető játék. Holt vezérletével egy 10-0-s rohammal elhúzott az Uniqa, a PINKK sokkal jobban megérezte, hogy Iványi pihent, mint a Sopron, hogy Fegyverneky is "szusszanhatott" kicsit.
Hernandez mester időkérése után Sarok dobott triplát -nevével ellentétben nagyjából 45 fokos szögből, jobbról. A PINKK-et Brumermane próbálta versenyben tartani, ám a Sopron Holt és Johnson rmeklése révén őrizte 10 pont körüli előnyét. Dorogobuzova hármasával 5-re jött föl a 18. perc végén a PINKK. A kitűnő első félidő végén 8 ponttal vezettek a hazaiak.

Miovanovics 2 kosarával kezdődött a második félidő, amelynek elején az addigi látányos játék helyett inkább a harc, a küzdelem dominált. Az első 4 percben ezt a 4 pontot kellett bevezetni csupán a jegyzőkönyvbe, a vendégek Dorogobuzova büntetőiből közel 4 és fél perc elteltével szerezték első pontjaikat. Iványi is fáradni látszott, tiszta helyzetből sobott a hazai közönség jókora (kár)örömére homályt. 7 perc 15 másodperc elteltével szerezte első akciókosarát a PINKK Ruják ügyes betörés után volt eredményes. A negyed végén az addig jobbára erőlködő Stewart 5 pontjával - ebben egy alley oop-szerű akció is volt bónusz-büntetővel - kerüt 10-en belülre a PINKK.

A befejező negyed első pontjait közel másfél perc elteltével Milovanogics szerezte - dobása 3 pontot ért a Sopronnak. A válasz Brumermane kosár plusz büntetős akciója volt. Johnson pillanatai következtek, duplája majd triplája stabil "tizen túli" azaz 10 pont fölötti vezetést eredményezett a hazaiaknak. Sőt Holt és Milovanogics kosaraival kerek 20 pontra nőtt az Uniqa előnye. - eldőlt a meccs
A PINKK igazolta jó hirét, három negyeden át partiban volt a hazaiakkal, akik végül légiósaik vezérletével a papirformának megfelelően biztosan nyerték az elődöntő első meccsét.

Sopron: Fegyverneky 11/3, Johnson 22/6, Holt 15, Milovanovics 21/9. Krnjics . Cs:Zsovár, Cserny 10,

PINKK: Iványi 5/3, Sarok 8/6, Laczi 6/6, Dorogobuzova 11/6, Brumermane 16 Cs:  Kováts 2, Ruják 2, Stewart 7, Török2,

Székely Norbert: - A szezon egyik legjobb játékával sikerült egy kitűnő csapatot legyőzni. Köszönöm a közönségünk támogatását.

Roberto Hernandez: - Nem lehetek elégedetlen, hiszen jól küzdött és helyenként jól is játszott csapatom. A végére azonban - részben a tizennyolc eladott labdánk miatt - a mi játékosaink fáradtak el jobban.

Fotó: Tóth Zsombor

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus