Hadvezér lett az örökös kapitányból

- Jól vettük ki a honlaptársunknál megjelent, veled készített beszélgetésből, hogy van benned egy kis tüske, hiányérzet azért, mert Jászberényben nem kértek fel szakmai, edzői feladatra? A kérdés így ugyan kissé utópisztikus, mégis milyen szakmai feladatot tudtál volna elképzelni magadnak, hiszen a felnőtt csapat vezetőedzője, Horváth Balázs vezetésével imponáló magabiztossággal, az egész szezon során mindössze egyetlen vereséget elszenvedve nyertétek meg a bajnokságot?

- Érzem magamban az erőt egy NB1/A-s felnőtt csapat irányításához. Ahogy mondtad, ez már a múlt. Teljesen felesleges sóhajtozni, "ha"-zni és okoskodni. Nem én lettem a JKSE vezetőedzője, ennyi. Egy picit bántott, hogy még felvetés szintjén sem merült fel még a másodedzői szerepvállalásom sem Jászberényben. Nem valószínű, hogy igent mondtam volna rá, de legalább megrághattam volna a felkérést. Nem vagyok "másodedző" típus. Minden tiszteletem az övék, hiszen sok esetben fontosabbak, mint a vezetőedző, ám ehhez is habitus és beállítottság kell. Én nem vagyok egy könnyen háttérbe vonulós típus. Szeretek a sor elején lenni, a rivaldafényben, vállalni a felelősséget, átélve ennek minden napos és árnyoldalát. Kevés olyan felállást, kihívást, csapatot és főleg vezető edzőt tudnék mondani idehaza, akik mögé - igazán boldogan - leülnék a kispadra. Ez hangozhat nagyképűen, de akkor is vállalom: ismerem magam, tudom mi van bennem és milyen a személyiségem.

- Nyilván nem az élvonalbeli edzői tapasztalat lehetett a fő motívum, a BSE-nél mit mondtak, miért, milyen szakmai okok alapján gondoltak rád, mint szakvezetőre ?

-  Való igaz, nem rendelkezem veretes edző múlttal, ami a 17 év után lezárt profi játékos karrierem fényében talán érthető. Ettől függetlenül - többek között -  voltam az NB1/B-s Elite Basket játékos-edzője és én készítettem fel a "színmagyar" Hegyvidéket 2008-ban. Azt gondolom, hogy a BSE vezetése "új hangra" vágyott. Új impulzusokra, valami alapvetően másra, mint ami eddig jellemezte a szakosztályt. Szülői felkérésre már foglalkoztam korábban a klub játékosaival egyénileg. Ez a közös munka visszhanggal járt. Ez eljutott az illetékesek fülébe korábban és idén jött el az idő, amikor mindkét fél részéről megfelelő feltételek mellett tudtunk egymás tenyerébe csapni. Fiatalos lendületet, másféle megközelítésű pedagógiát, jó értelemben vett lazaságot (ami sosem megy a tisztelet, a munka és az alázat rovására), vagányságot és humort. Megújulást érzek az egyesületen belül, mind vezetői, állománybeli illetve koncepció szinten. Remélem, hogy ebben én is segítségükre lehetek.

- Hosszú játékos pályafutásod alatt sok edzővel dolgoztál együtt. A velük való közös munkából is felhasználsz majd ezt-azt. Megtudhatnánk, kik voltak azok a szakemberek, akiknek játékosként a legtöbbet köszönhettél, akiknek a szakmaisága, felkészültsége, vagy a játékosokkal való bánásmódja követendő lehet neked edzőként, illetve hogy ki, miben tette rád a legnagyobb hatást?

- Engedd meg, hogy tételesen felsoroljam az edzőimet, mert mindannyiuknak szerepe van abban amilyen játékos és edző lettem. Emellett nem akarok senki sem kihagyni, még akkor sem, ha nem volt éppen a szívem csücske az illető. Azt azért halkan hozzátenném: nem minden esetben azért írom az adott tulajdonságot, az adott mesterhez, mert ő feltétlenül bírt vele, hanem sokszor épp fordítva. Mivel nála hiányzott, ezért jöttem rá, mennyire fontos is az adott erény!

Varga Sándor (Ganz Mávag): játékszeretet
Mészáros István (Tungsram, Eurostar): közvetlenség
Tatár István (Százhalombatta): tisztelet
Farkas Attila (Százhalombatta): vagányság
Heinrich Róbert (Százhalombatta): önbizalom
Zsoldos András (MAFC): szakmai alapelvek
Déri Csaba (Dombóvár): egyszerűség
Horváth Imre (Nyíregyháza, Debrecen): alázat
Ráthonyi Tamás (Debrecen): rugalmasság
Robert Reid (Debrecen): kommunikáció
Pór Péter (Szolnok): őszinteség
Horváth Balázs (JKSE): tisztelet
Szalay János (utánpótlás válogatott): életöröm

Ezek azok az alap tulajdonságok, amikkel - az én mércém szerint - minimálisan kell bírnia egy kosárlabda edzőnek.

- Minden bizonnyal téged is - mert kit nem - negatív hatások is értek játékosként egyes edzők részéről. Tanulni, tanulságokat levonni viszont az ilyen történésekből is lehetett. Mik azok a jelenségek, amelyekkel játékosként szembesülve edzőként semmiképpen nem szeretnéd, hogy a te játékosaid is találkozzanak?

-  Hogy is mondják a politikusok? Örülök a kérdésnek... Sok mindent megtanultam a két évtizedem alatt. Kapcsolódva az előző kérdésre adott válaszomhoz, sajnos sok, sokszor nagynevű tréner mutat olyan fokú hiányosságokat hol szakmai, de ami sokkal bántóbb, pedagógiai és emberi kvalitások terén, hogy - idézve Regős Bendegúzt, az Indul a bakterház című remekmű főhősét - ne tovább! Amit megfogadtam: soha sem fogok a nézők felé fordulva, teátrális mozdulatokkal mundért védeni, mosva kezeim, hogy ezekkel a szerencsétlenekkel nem lehet, pedig én olyan jó vagyok. Nem fogok elhamarkodottan, a meccs hevében negatív kritikát megfogalmazni a játékosaim felé, nagyközönség előtt, aláásva az önbizalmukat. Minden olyan dolgot, ami csak a csapatra tartozik, az öltözőben tartok. Nem fogom becsmérelni a játékosaimat, már csak saját, önző megfontolásból sem, hiszen akkor magamról állítok ki szegénységi bizonyítványt, mert én válogattam őket. Nem lesz "mi" nyertünk és "ti" vesztettetek. Nem tartom magamban a pozitív megerősítést - mondván, nehogy elbízzák magukat - mert tudom, elképesztően fontos az azonnali visszajelzés, ami hihetetlenül sokat jelent nemtől, kortól függetlenül mindenkinek. Ha kikérem a játékosaim véleményét, azzal semmilyen formában nem élek vissza, elveszítve a bizalmukat. Nem névre, korra, múltra való tekintettel mérem a szimpátiát, a játékpercet és a bánásmódot, még akkor sem, ha kialakítok egy - az előzőleg nekik is elmondott - csapat hierarchiát, ahol mindenkinek ugyanolyan fontos szerepe van, legyen szó művészről vagy zongoracipelőről. Tisztában vagyok vele, hogy minden ember más és más, éppen ezért mindent elkövetek, hogy adott játékos személyiségéhez, stílusához, képességeihez megfelelő pszichológiát alkalmazzak, mert a "mindegyikkel üvöltök, azt úgyis hallják" elvet nem vallom. Nem vagyok hajlandó klubmogulok, pénzemberek, szurkolók nyomásának engedve szemléletet, elveket és mást meghazudtolni és esténként egy üveg bódító hatású ital mellett keseregni gyengeségemen. Képes leszek rugalmasságra, alkalmazkodókészségre és empátiára, elfogadva, hogy kőbe vésett dolgok nincsenek, az élet változik. Röviden ennyi...

- Az, hogy a hosszú profi játékos pályafutásod jelentős részében csapatkapitány voltál, segíthet-e téged majd valamiben, az edzői munkásságod során, s ha igen, miben?

- Annyiban feltétlenül, hogy tudom mi az én csapatom kapitányának a feladata. És ezt el fogom tudni magyarázni neki, ha esetleg azt gondolná, hogy ez a megbízás kimerül a meccsek előtti parolázások és a média nyilatkozatok tekintetében. Neki kell egyfajta összekötő kapocsként segíteni a munkámat, felvállalva a saját és a csapattársai véleményét, még egy esetleges verbális konfrontáció erejéig is. Emellett könnyebben tudom átlátni a csapaton belül folyó hatalmi csatározásokat, esetleges ellentéteket, emberi kapcsolatokat. Számos példa mutatja, hogy nem feltétlenül válik klasszis játékosból klasszis edző. Sokszor a saját egója és "ki ha én nem" attitűdje gátolja meg ebben elsősorban. E tekintetben örömteli lehet, hogy én nem voltam soha sztár, "csak" egy megbecsült közkatona, aki talán az intelligenciájával, kommunikációs képességeivel, vezérbika mentalitásával, fegyelmezettségével és társai iránti elkötelezettsége okán pótolni tudta kosaras hiányosságait.

-  Ahogy olvashattuk, egy fiatal csapattal kezdesz dolgozni, olyan 3 éves koncepcióban, amely alatt nincs semmi eredményességi elvárás. Ez egy edzőnek így - gondolhatnánk - "tuti buli". De ha már nincs eredménykényszer, nyilván saját magaddal, s persze játékosaiddal, csapatoddal szemben te azért támasztasz elvárásokat, követelményeket. Mit szeretnél elérni a BSE-vel ezen idő alatt?

- Mikor Nagy Dórával először beszélgettünk a feladatról, az első kikötésem az volt, hogy bátran nyúlhassak a fiatalokhoz. Meg akarom adni nekik az esélyt a bizonyításra, de nem mindenáron. Ha huzamosabb idő alatt kiderül valakiről, hogy nem alkalmas a BSE szintjén teljesíteni, akkor azt nem fogom "szemellenzősen" játszatni. Ez mindenkire vonatkozik. Felnőtt vagy utánpótlás kosarasra egyaránt. Arról szó sincs, hogy valaki néhány mellédobott ziccer és eladott labda után kikerül a csapatból. Igaz a fordítottja is. A csapaton belüli hierarchiában sem lesz alapvető változás, mert egy adott játékos ihletett estéjén dob "huszonsok" pontot. Ez idő és teljesítmény kérdése lesz. Kiosztom a szerepeket, négyszemközt, mert világ életemben utáltam a kommunikációra vagy az annak fontosságára  figyelni képtelen edzőket. Korrektebbnek tartom, ha egy játékos tudja a szerepét, anélkül persze, hogy ez egy állandó skatulyát jelentsen bárkinek is. A konkrét helyezésszám helyett kicsit másban mérem a célt jelenleg. Legyen szerethető, egységes, azonosítható a BSE, ahol mindenki tudja mi a dolga. Játszunk csapatként, de legyenek egyéniségeink. Nem kell és lehetetlen elvárás, hogy mindenki együtt karácsonyozzon, de azt a feltétlen tiszteletet igenis megkövetelem mindenkitől. Nem kellenek se primadonnák, se mártírok. Úgy válogattam a keretet, hogy a nyilvánvaló tehetségen felül az emberi oldallal se legyen baj. Játszunk őszintén, melózva, de fülig érő szájjal. Legyen önbizalmunk, bízzunk a másikban és vállaljuk a döntés felelősségét és az esetleges következményeket. Csapatszinten a biztos bennmaradás a cél. Ez egy amolyan stabilizáló évnek ígérkezik. Megnézzük mink van és utána tudunk konkrétabb terveket megfogalmazni.

- Játékosként, ha jól emlékszem fegyelmezett voltál, s szakkommentátorként sem volt jellemező, hogy a játékvezetők bírálatába túlságosan mélyen belementél volna. Bár nem lesz eredménykényszer, a bírákkal való kommunikációdban lesz mondjuk szerepe, hatása annak, hogy szakkommentátori tevékenységet is végzel?

-  Jól emlékszel. A parkettán eltöltött 23 évem alatt egy technikai hibát kaptam 16 évesen, azt is tévedésből, mert elnézték a mezszámokat. Bagatell, de a játékvezető is ember. Érzésekkel, gondolatokkal, előítéletekkel. Nem hiszek a megfélemlítés, a fenyegetés és az ehhez hasonló praktikákban. A kulturált hangvételben, a tisztelet megadásában viszont maximálisan. Sokszor ezekkel az eszközökkel még a leginkább elfogultnak vélt bírót is ki lehet zökkenteni, hiszen a berögzültek szerint ő azt gondolja, hogy te most leordítod a fejét. Ehelyett erőt, méltóságot és határozottságot sugározva lépsz oda hozzá "reklamálni". Hiszek ennek az erejében. És abban is, hogy direkt csaló játékvezető nincs, vagy ha mégis, annak úgy is elég büntetés a tükörbe nézni. Rosszabb napot kifogó, indiszponált, esetleg előítélettel bíró spori persze akad, de velük szemben vallom: hosszú a szezon és a karrier, nem érdemes komolyan összeveszni, mert csakúgy, mint a másik szürke ruhás, az elefánt, a bíró sem felejt. Arra viszont tuti emlékezni fog, hogy egy bicskanyitogató ítélet és a nép záporozó haragja közben akadt egy olyan csapatkapitány és/vagy edző, aki nem akarta élve boncolni őt. Ez is valahol önös dolog, hiszen a játékvezetők szűk családjában gyorsan terjednek a hírek, főleg a meghökkentőek, így elképzelhető, hogy egy addig "gyanakvó" bíró is szelídül ezáltal. Elfogadom, vannak olyan szituációk mikor elszakad a fonál, illetve pszichés okok miatt néha-néha kell egy-egy (mű)balhé, de ez a ritka kivétel.
Beleférne a negyedik kérdés válaszaiba az utolsó gondolatom ezzel a témával kapcsolatban: nem fogom a bírókban keresni egy-egy vereség okát, áthárítva ezzel a felelősséget, így átadva az irányítás jogát másnak.

- Végül, de nem utolsósorban, egy olyan csapat kispadján kezded meg első osztályú edzői pályafutásodat, amely a jogelőd Petőfi SE sikereit is beszámítva összesen huszonegy alkalommal volt bajnok, nyert Ronchetti-kupát, s olyan legendák ültek a kispadján, mint Szabó Ödön, Glatz Árpád vagy a közelmúltban Farkas Sándor. Nem könnyű "örökség", hogy érzed, mivel tudnál a leginkább méltó folytatója lenni a régi, szép, városmajori hagyományoknak?

- Tisztában vagyok vele, micsoda megtiszteltetés a főváros sportegyesületének egyetlen látványsportág szakosztálya szakmai vezetőjének lenni. Tradíció, hagyományok, múltbéli sikerek. Ezekre lehet támaszkodni, emlékezni és erőt meríteni. Egyfajta misztikus légkör lengte mindig is körül a BSE-t, ami mind a játékosok, mind a sportág többi szereplőjénél akaratlanul is tiszteletet eredményezett. De nem akarok sem a múltban élni, sem a történelmi emlékek rabja lenni, illetve az ebből adó nyomást sem érezni. Sőt. Pozitívan gondolkodom, mert csak úgy érdemes. Kihívásként, kalandként és egy óriási lehetőségként élem meg, hogy egy 98 éves klubért dolgozhatok. Nem akarok senkinek megfelelni, kivéve a saját elvárásaimat és képességeimet. Minden edző más, minden korszak más, minden egyes mérkőzés más. Éppen ez a csodás az életben, a sportban egyaránt. Tisztelem és maximálisan elismerem neves elődeim eredményeit. A felsoroláshoz egyébként még hozzátenném Varga Mátyás és Konta Gyula nevét. Főleg az utóbbi az, aki példás odaadással dolgozott az utóbbi évtizedben a klub eredményességéért. Magasan van a mérce, ám én, én vagyok. A legjobb tudásom szerint fogok dolgozni, ahogy játékosként is tettem. A lényeg most és akkor is ugyanaz: a nap végén ne érezzem, hogy "mi lett volna ha...?"