Honti Kata naplója - 4. rész

Bevallom elég régen jelentkeztem, de az utóbbi hetekben nagyon felpörögtek az események a csapatnál. Sok felkészülési meccset játszottunk, utaztunk, készültünk az Euroligára, s – sajnos csak rövid ideig - újra magyar földön jártam, Győrben, ahol csodás élményekben volt részem – de haladjunk csak időrendben a velem történt dolgokkal.

Legutóbb azzal búcsúztam, hogy kijutottam a Valencia - Barcelona futballmeccsre. Biztos vannak, akik kíváncsiak ennek hátterére, hogy hogyan sikerült. Valenciában a csapatokat nem úgy kell elképzelni, hogy van egy nagy városi egyesület különböző szakosztályokkal. Ahogy megfigyeltem elég élesen elkülönül a futballcsapat, a férfi kosaras gárda és a mi társaságunk, bár a kosaras fiúkkal egy helyen edzünk és játszunk.

Tulajdonosunknak azonban nyilván lehet valami kapcsolata a futballklub elnökével, ugyanis sikerült négy jegyet szereznie a meccsre, így Anya, az edzőnk, Natalia Hejková, valamint cseh csapattársam, Jana Veselá társaságában néztük meg a mérkőzést, igen jó helyről, az egyik kapu mögül. Amellett, hogy felejthetetlen, örökké emlékezetes élmény volt Messiéket játszani látni, igen érdekes helyzetben voltunk: itt talán bevallhatom, mind a négyen a Barcelonának szurkoltunk, de ezt a hazai drukkerek gyűrűjében nem igazán mertük kimutatni, csak úgy magunk között... Érdekes is lett volna, ha négy külföldi nő elkezd tombolni az ellenfél góljainál, akik közül ketten ráadásul – nem tudom, felismertek volna-e minket a - helyi női kosárlabdacsapat játékosai, a harmadik pedig az edzője...

Visszatérve a kosárlabdára, játszottunk egy meccset egy kupáért, amelyet ugyan nagy fölénnyel megnyertünk, mégis többet veszítettünk rajta: egy ártatlan szituációban, már nagy előnyünknél irányítónk, Dominguez bokája kifordult. Nagy volt az ijedtség, amelyet Yacoubou próbált oldani azzal, hogy egyszerűen felkapta irányítónkat, s kivitte a kispadhoz, de sajnos egy időre elveszítettük Dominguezt.

Ezzel tovább nehezedett a helyzetünk, Murphy-nak az ujja tört el a közelmúltban, Dominguez is kidőlt, s többen még meg sem érkeztek a csapathoz, így aztán elég vékonyka kerettel készültünk a győri meccsre.

Amelyre ugyan tudtam, hogy nagyon sokan eljönnek majd Sopronból, de a fogadtatás minden várakozásomat felülmúlta. Anya, a nagymamám, a soproni régi csapattársak és sok-sok ismerős utazott el a mérkőzése. Abba az üdvrivalgásba pedig ami azután hangzott fel, hogy a hangosbemondó kimondta tizenegyes számmal: Honti Kata egyenesen beleborzongtam. Ami a mecset illeti az elején érződött, hogy ez az első tétmeccsünk, kicsit kapkodtunk, de az első negyed második felétől már a saját ritmusunkban, a saját játékunkat tudtuk játszani. Ugyanakkor minden elismerésem a győrieké, és gratulálok is nekik, helyenként igen jól játszottak, volt tartásuk, mert amikor már nagyobb különbséggel elhúztunk, akkor sem adták föl, mindenből próbálták a legtöbbet kihozni, sok sikert kívánok nekik az Euroligában.

A búcsúról, az elszakadásról nem szeretnék bővebben írni, mert ha rágondolok is szinte meghatódom. Jó volt érezni az otthoniak szeretetét, éppen ezért volt nagyon nehéz elválni tőlük. Most azonban már beindul a spanyol bajnokság, folytatódik az Euroliga, jönnek az új feladatok.

 Fotó: nyugatmagyar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus