Honti Katáék Gdyniában is nyerni tudtak

A papírformának megfelelően még idegenben, a lengyel Gdynia otthonában is biztosan nyert az A-csoportban a Honti Katával felálló spanyol Ros Casares Valencia. A soproniak csoportjában a Fenerbahce Schlóban győzött.

A spanyol együttes úgy nyert 90-72-re, hogy ez a 18 pontos különbség már a félidőben megvolt, 20 perc után 48-30-ra vezetett a Valencia, amelyben ezúttal már az amerikai profi bajnokságból visszatért Sancho Lyttle is játszott - nem is akárhogyan.

A Valencia csapatában a pontok java részét a palánk alatti egység szállította, Yacoubou 23, Wauters és Lyttle pedig 18-18 pontot szerzett, utóbbi ráadásul lepattanózásban csapata legjobbja volt, 9-cel.

A külső sor, Honti Katával egyetemben elsősorban az előkészítésben, a centerek kiszolgálásában jeleskedett. A magyar játékos igen hasznos játékkal vétette magát észre, mindkét duplája célba ért, a két triplakísérlete viszont sikertelen volt. Kata a maga 7 gólpasszával, Dominguezzel egyetemben csapata legjobb előkészítőjének bizonyult.

Schióban, a soproniak csoportjában a Fenerbahce kis híján elszórakozta az első félidőben remekül játszó ausztrál klasszis, Penny Taylor vezérletével megszerzett 15 pontos előnyét. A Schio a hajrában 4 pontra is megközelítette a török sztárcsapatot, Angel McCoughtry büntetői révén végül 70-65-re nyert az esélyes Fenerbahce.

Fotó: nyugatmagyar.hu











Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus