Hontiék és Vajdáék csúcsrangadója

A női Euroliga heti fordulójában szabadnapos a magyar bajnok Uniqa Euroleasing, az UNI Seat Győr pedig az esélytelenek nyugalmával kosarazhat az oroszországi Jekatyerinburgban. Honti Katáék és Vajda Nusiék csúcsrangadót játszanak töröl riválisukkal, Ujhelyi Petra és Németh Bernadett csapatának pedig jó az esélye egy újabb győzelem megszerzésére.

Az A-csoportban a sorozat egyik, állománya alapján a végső győzelemre is esélyes együtteséhez, az orosz Jekatyerinburghoz utazik a múlt hétvégén hazai bajnoki rangadót veszítő UNI Seat Győr. Fűzy András és tanítványai veszítenivaló nélkül kosarazhatnak a minden poszton legalább két, de a palánkok alatti pozíciókban inkább három világsztárt is felvonultatni képes "Jeka" otthonában. Az orosz sztárcsapat ráadásul várhatóan javítani próbál majd a győriek ellen, hiszen legutóbb az utolsó negyedbeli szétesésével egy már-már megnyert mecset vesztett el Honti Kata együttesének, a Ros Casares Valenciának az otthonában.
A játéknap egyik csúcsrangadóját Isztambulban rendezik, ahol a Galatasaray éppen Katáékat fogadja. Az összecsapást talán elég úgy felvezetni: Diana Taurasi vs. Laureen Jackson, azaz napjaink két legjobbnak tartott játékosa találkozik majd a pályán. A spanyol csapat ausztrál sztárja eddig túl sokat nem mutatott, úgy tűnik, lassan halad a beépítése, épp itt lenne az ideje "villantania" valamit. Ő és Ann Wauters mindenesetre rápihentek a csúcsrangadóra, kihagyták csapatuk múlt hétvégi bajnokiját.

A győrieket a múlt héten legyőző USK Praha csapatának hazai környezetben - várhatóan már DeLisha Miltonn Jonesszal a soraiban - a lengyel Gdynia lesz az ellenfele, a papírforma cseh sikert ígér. A litván VICI Aistes a francia Bourges csapatát fogadja. Kérdés, a Bourges hogyan dolgozza fel, hogy az előző fordulóban csupán az utolsó pillanatokban maradt alul a Galatasray csapatával szemben.

A B-csoportban rendezik a forduló másik csúcsmeccsét, a Vajda Nusival felálló címvédő, Perfumerias Avenida a Fenerbahce együttesét fogadja. Eddig mindkét együttes veretlen, s ha a Salamanca féken tudja tartani a félelmetes Angel McCoughtry - Penny Taylor kettőst, megőrizheti makulátlan mérlegét, ám ehhez nagy szükség lenne az egyre markánsabb Erika-Bonner centerkettős hatékony játékára, amely nem lesz könnyű, hiszen a Tamane-Matovics kettős próbálja majd megfékezni őket. Nusi számára különleges lesz ez az összecsapás, mert ő az előző évad első felében még a Fenerbahce csapatában szerepelt. Reméljük, kap majd bőven lehetőséget, mert az biztos, hogy mindent megtesz, hogy bizonyítson...
A soproniak szabadnaposak, a nyeretlen francia Tarbes éppen a múlt héten a magyar bajnokot két vállra fektető Schio ellen próbálja megszerezni első győzelmét, az Orenburg-Polkowice meccsen pedig nagy az esély egy biztos hazai sikerre.

A C-csoportban négy csapat, köztük a Wisla áll 4 győzelemmel, s 2 vereséggel. Ujhelyi Petráék a 2 győzelem mellett 4 vereséggel álló horvát Gospic otthonában gyarapíthatják győzelmeik számát, bár hazai pályán igen veszélyes, remek dobóteljesítményre képes a Gospic. Ha Petráéknak szükségük van a sikerreceptre, centerünk nyugodtan "elkérheti" Németh Bernadettől, hiszen a kassaiaknak sikerült nyerni a horvát csapat otthonában. Most a 3-3-mal álló kassai együttesnek jó az esélye pozitív irányban elmozdulni, hiszen a csoport sereghajtóját, a cseh Brno csapatát fogadja.
Egymással játszik a csoport élén álló két együttes, az egyre inkább játékba lendülő Szparak Moszkva a Montpellier csapatát fogadja. Csütörtökön este a Rivas Ecopolis a Taranto együttesét látja vendégül.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus