Jobb volt a Rózsahegy

A magyar-szlovák középszakasz első fordulójában a fiatal pécsi csapatra a jó erőkből álló, a sorozatba 3-3-as mérleggel érkező Ruzomberok várt.

A volt magyar szövetségi kapitány, Stevan Svitek vezette, korábbi kétszeres Euroliga-győztes Rózsahegy ellen nem kezdett fényesen a PEAC, a baranyaiak egyszerűen nem találták ellenszert a vendégek védekezésére, így amikor a 4. percben Zseljko Djokics időt kért, még nem szerzett pontot a Pécs. Igaz a Rózsahegy is csupán négyet, de mivel a hazai gólcsend egészen a 7. percig elhúzódott, így biztosan vezetettek (2-9). Horváth Lilla jó csapatkapitányként próbálta hátára venni övéit és a negyed végére valamelyest össze is kapta magát a PEAC (9-15).

A második negyed elején négy percig nem találtak a gyűrűbe a felek, aztán Cernakova hármasával 20-13-ra vezetett a Rózsahegy. Ekkor azonban szép periódust produkált a Pécs, ha Barbour nem csupán egy büntetőjét értékesíti még egyenlíthettek is volna (19-20). A negyed vége viszont ismét a vendégeké volt: Mincikova és Baburova is triplát dobott, így tízre növelték előnyüket (20-30).

A nagyszünet után sem potyogtak számolatlanul a kosarak, a hazaiak mindössze 19%-os „pontatlansággal céloztak” az első félidőben, így viszont nem tudtak közelebb férkőzni. Láthatóan fáradtan mozogtak a baranyai lányok és bár a tíz pontos különbség nem elviekben nem tűnt ledolgozhatatlannak, de a Rózsahegy biztosan tartotta előnyét (31-41).

A záró szakasz elejét aztán még meg is nyomták a vendégek, Zseljko Djokics 31-47-nél kért időt, de a szlovák csapat így is egy 8-0-s szakasszal nyitott, amellyel el is döntötte a meccset. A pécsiek Dusanics hármasával még egyszer visszajöttek húsz ponton belülre, de végül a Rózsahegy sima győzelmet aratott (41-63).

PEAC-Pécs – MBK Ruzomberok 41-63 (9-15, 11-15, 11-11, 10-22)

PEAC: Fűrész 4, Barbour 5, Szamosi 4, Horváth L. 11, Jaeschke 7. Csere: Dusanics 7/3, Czirják, Czukor 3/3, Csutorás.

Rózsahegy: Mincikova 9/3, Cernakova 7/3, Holmes 8, Parker 13, Kmetova 2. Csere: Andersson 6, Baburova 7/3, Tetemondova, Lukacovicova 6, Brezaniova 5/3.

Kép: peacpecs.hu (Rébay Viktor)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus