Kiélezett küzdelemben nyert a PEAC

A 19 pontos Jeaschke és a hatékony kiegészítőszemélyzet mellett a jobb koncentráció is a PEAC-ot segítette, a pécsiek így ha nehezen is, de le tudták győzni a Szekszárdot idegenben.


A pécsiek kapitánya, Horváth Lilla kosaraival indult a találkozó, míg a hazai oldalon a hosszú kihagyás után visszatérő Zele Dorina kosarának örülhettek a szurkolók. A 7. percbe érkezve az addig kiegyenlített meccsen kissé elléptek a pécsiek (9-14), de az egész idény során jó formában játszó Bálint Réka vezetésével a negyed végére átvette a vezetést a Szekszárd (20-17).

A folytatásban tartotta, sőt Szvitlica révén növelte is előnyét a hazai csapat. A negyed derekán Horváth Lilla tizedik pontjával közelített a PEAC, de Pap kosarával 30-24-re az Atom vezetett. A vendégek ugyan többször is a büntetővonal mögé állhattak, ám sorra hibázták el a dobásaikat. Ennek ellenére a tarthatatlan Jeaschke mezőnykosaraival a félidőre visszajött az első negyed végi mínusz háromra a pécsi együttes.

A nagyszünet után bemutatkozhatott a hazaiaknál a friss igazolás Iva Roglics, de a légiós még nem tudott a középpontba kerülni. Nem úgy Bálint, aki hét pontosra növelte övéi vezetését (38-31). Ezt követően azonban nagyon komoly szakaszt produkáltak a vendégek. Közel hét percen át nem tudtak a gyűrűbe találni a szekszárdiak, a PEAC viszont a közben egy triplát is jegyző Jeaschke vezérletével egy 12-0-s szakaszt produkáltak (38-43).

Az utolsó szakasz elején Barbour 2+1-e, majd Dusanics kosara után 44-53-nál már-már tetemesnek mondható előnybe került a PEAC, sőt Czirják tempója után a 37. percben is 61-51-re mentek. Nem adta azonban fel a Szekszárd. Bálint villámtempóban szerzett hat pontjával látótávolságon belülre kerültek a vendéglátók (57-61). Az utolsó percbe fordulva előbb Hajdú, majd Scsekics is távolról talált be, így 65-65-nél utolérte a pécsieket a hazai alakulat. A büntetővonalra kényszerített vendégek ezúttal nem hibáztak: Fűrész és Jeaschke is hibátlanul célzott. Hajdú ugyan újabb triplát jegyzett, de Fűrész egy büntetőt a helyére küldve megnyerte a meccset a PEAC-nak, amely ezzel megerősítette a legjobb négy között.

Atomerőmű KSC Szekszárd - PEAC-Pécs 68 - 70 (20-17, 12-12, 10-19, 26-22)

Szekszárd: Scekics 10/6, Zele 2, Szepsi -, Bálint 22, Szvitlica 12. Csere: Pap 14, Theodorán -, Roglics -, Hajdú 6/6, Tamis 2, Studer -.

PEAC: Fűrész 13, Barbour 12, Csutorás 2, Horváth L. 10/6, Jeaschke 19/3. Csere: Dusanics 2, Czirják, Szamosi 6, Czukor -.

Fotó: Peacpecs.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus