Küzdelmesen meccsen DKSK győzelem

altKüzdelmes,de nem igazán látványos mérkőzésen szünet után fordítva tudott nyerni a Pöstyén ellen hazai környezetben a Diósgyőr.

Work Force DKSK Miskolc - Pöstyén 56-51 (12-17, 13-15, 20-13, 11-6)

Alacsony színvonalú játékkal kezdődött a meccs, elsősorban hazai részről. Kapkodtak, rosszul dobtak a hazai játékosok,a nyugodtabb, pontosabb szlovák együttes megérdemelten szerzett vezetést. A második negyedben sem sokat változott a játék képe, akart, hajtott, küzdött, de nagyon görcsös volta Diósgyőr játéka, megérdemelten vezetett 7 ponttal a Pöstyén.


Nem először "robbantott" nagyot a második félidő elején a DKSK. A hazaiak szigorú védekezésükkel jópár eladott labdába hajszolva ellenfelüket a harmadik negyed közepére Raven vezetésével  ledolgozták hátrányukat s átvették a vezetést. A Pöstyén nem adta föl s a negyed végére a center, Zenková kosaraival kiegyenlített. A záró szakasz megint az első félidőt idéző, sok hibával tarkított küszködést hozta. Ebben azonban ezúttal a hazaiak bizonyultak jobbaknak, főleg védekezésüknek köszönhetően, így végül megnyerték a küzdelmes, de nem igazán látványos találkozót.

Disógyőr: Bukovszki 7/3, Raven 20/3, Skorics 7, Bozóki 8, Sanford 6. Cs: Szabó P. 7, Reiner, Fürtös 1, Dubei.

A Pöstyén legjobb dobói: Turbová 14/3, Zenková 13/9, Simon 11/3, Paleniková 10

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus