Légiós lányaink: öt meccs, öt győzelem

Mind az öt európai élcsapapatokban, élbajnokságokban játszó korábbi, vagy jelenlegi magyar válogatott kosaras hölgy együttese győzött hét végén. Császár Andrea és Ujhelyi Petra kifejezetten jól teljesített.
 
Bár az eredmény küzdelmes mérkőzésre enged következtetni, Krivacsevics Tijana csapata, a Rivas Ecopolis végig vezetve, simán verte a Girona csapatát 78-69-re. A magyar középjátékos 14 perc alatt 1/3-as találati aránnyal 2 pontig jutott. Emellett volt 1-1 lepattanója, s gólpassza, valamint 3 szerzett labdája.

Császár Andrea (a képen) a Joventud Mariana csapatában ismét hozta az igen erős spanyol bajnokságban tőle már szinte megszokottnak mondható dupla-dupláját, együttese pedig 72-55-re verte a Cajarural együttesét. A magyar középjátékos 11 ponttal (3/10 dupla, 5/6 büntető) és 13 lepattanóval - benne 5 támadó - zártaaz összecsapást. Emellett volt még 1-1 gólpassza, szerzett labdája és blokkja. 

Érdekes meccset játszott Honti Kata együttese, a Ros Casares a Mann Filter ellen.A döntetlennel végződő első félidő után a harmadik negyedben elért 17-3-as "szakaszgyőzelem" alapozta meg a Valencia magabiztos, 70-46-os diadalát. Kata  14 percet játszott, két dupláját bedobta, egyetlen triplakísérlete sikertelen volt. Emellett volt 2 lepattanója, 1-1 gólpassza és szerzett labdája.

Vajda Nusi együttese, a Perfumerias Avenida  hasonló jellegű győzelmet aratott a Hondarribia Irun ellen, mint a Rivas a Gironával szemben. A Salamanca 71-61-re győzött, "kiengedve" a záró szakaszban. Nusi 12 percet játszott, s 2/4-es dupla-, valamint 0/2-es triplamutatóval 4 ponttal zárt. Emellett 3 lepattanót és 1 blokkot találtunk a statisztikai lapján.

Ujhelyi Petra hasznos, jó játéka is kellett a lengyel bajnokság listavezetője, a Wisla Krakkó magabiztos győzelméhez a Lider Pruszkow otthonában. A fölényes rajt-cél győzelmet (90-56) arató krakkói együttesben Petra 18 percet játszott. Mind a mezőnyből, mind a büntetővonalról 50 %-os pontossággal (2/4 illetve 1/2) célozva 5 pontot szerzett. Emellett volt 7 lepattanója, és - centertől ez bravúros - 6 gólpassza, valamint 3 szerzett labdája.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus