Megtört a Szekszárd rossz sorozata

Mindkét együttes három vereséggel a háta mögött várhatta a hétközi találkozást. A hazaiak ismét számíthattak Szvitlicára (a visszatérő Csek maradt így ki a légiósok közül), a túloldalon viszont Károlyi bokasérülés miatt ezúttal is hiányzott.

Atomerőmű KSC Szekszárd – BSE-FCSM 74-73 (18-20, 24-14, 18-19, 14-20)

Szekszárd, női középszakasz, 5-10. helyért, 8. forduló. V.: Kapitány, Vétek, Kovács N.

A nyitó játékrész első felében minimális különbséggel, de az Atom járt előrébb, aztán Scsekics harmadik hibája után Katona és Adamecz kosaraival átvette a vezetést a BSE (10-12). Bár a hazaiak többször is egyenlítettek, de a fővárosiak a negyed végéig tartották előnyüket.

Magyar Gergely folyamatos cseréléssel igyekezett megtalálni ideális ötösét. 24-20-as BSE vezetés után Stevan Csupics kapott technikai hibát és a hazaiak ezt kihasználva öt pontot szereztek. Szvitlica pontjaival 30-27-re már a szekszárdiak vezettek és a félidőre nyolc pontra hizlalták előnyüket (42-34).

A nagyszünet után idegesen játszott mindkét csapat, miközben a rossz napot kifogó Bálint kapta meg 4. faultját. A Szekszárd Scsekics két hármasával a negyed derekán 53-41-re meglépett. Adamecz kosaraival, majd Orsó triplájával jött közelebb a BSE (60-52), majd a hazai kispad is technikait kapott.

A 37. percbe fordulva Katona triplájával öt pontra jött fel a BSE (68-63). Előbb a 22. születésnapján halványan teljesítő Bálint majd Zele is kipontozódott, Scsekics viszont pályán volt és nem is remegett a keze a büntetővonal mögül - Adamecz kosaraival viszont 72-70-nél kettő pontra jött fel a BSE. Scsekics újabb két büntetője után viszont Tiba triplát dobott, de végül Roglics kihagyott büntetői ellenére szerencsés körülmények között nyert a Szekszárd.

Szekszárd: Scsekics 12/6, Szepsi 8/3, Bálint 3, Szvitlica 18, Zele 13. Csere: Tamis, Pap R. 7, Roglics 5, Theodorán 4, Hajdu 2, Studer 2.

BSE: Katona Zs. 14/3, Sonyák 4, Adamecz 23, Tiba 3/3, Bagi 11. Csere: Orsó 10/3, Zsilinszky 6, Miháczi, Varga B. 2.

Fotó: kscszekszard.hu (Dragan Szvitlica a képen)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus