Négyévesen kezdte - világbajnok lett

Ez ugyan nem törvényszerű, ám jelen esetben, Penny (Penelope Jane) Taylor esetében így igaz. A napokban Sopronban vendégszerepelt török Fenerbahce ausztrál csillaga, aki a világbajnoki címe mellé két WNBA-elsőséget is begyűjtött többek között ezt is elárulta honlapunknak. A kedves készséges, kiváló kosaras - aki deréksérülés miatt ezúttal nem játszott a soproniak elleni, csapata által magabiztosan, 78-62-re megnyert meccsen - két olimpiai ezüst után idén magasabbra törne, már csak azért is, mert London az ő számára különleges helyszín lesz

- Hogyan lesz egy kislányból Ausztráliában kosaras? - kérdeztük Penny Taylort.

- Az én esetemben ez úgy történt, hogy egészen kicsi lányként négy éves koromban, Melbourne egyik külvárosában elkezdtem, s azóta is csinálom - felelte az ausztrál kosaras fenomén. - Szépen mentem felfelé korosztályról korosztályra, aztán 14 évesen bekerültem az Ausztrál Sport Intézetbe, ahol Phil Brown irányítása alatt egyrészt egy remek kosaras generáció jött össze, másrészt pedig az ott eltöltött két és fél, három év alatt rengeteget fejlődünk. E generáció tagjainak többsége több, mint tíz éve játszik együtt az ausztrál válogatottban.

- Más sportágakat ki sem próbáltál?

- Ez így nem teljesen igaz, hiszen az iskolában volt, hogy mi lányok is fociztunk például, de versenyszerűen csak kosaraztam.

- Azt tudod, hogy itt, Sopronban is játszottak honfitársaid, akiket nagyon tiszteltek, és szerettek a soproni szurkolók?

- Bevallom, nem tudtam, kik játszottak itt régebben, de azt tudom, hogy most Zavecz Hanna Sopronban kosarazik.

- Az első Alicia Poto volt, majd Tully Bevilaqua következett, s utána pedig Kathleen MacLeod.

- Nem is csodálom, hogy szerették itt őket a szurkolók, mindhárman nagyon jó játékosok, és élnek halnak a csapatukért. Amúgy, most, hogy Kathleen nevét hallom, jut eszembe, vele találkoztam is két vagy három éve az Euroliga négyes döntőjében, a Final Four-ban Spanyolországban. Jó hallani, hogy honfitársaimat elismerik, szeretik itt a szurkolók.

- Neked viszont előző kiírásban "sikerült elrontani" a szórakozásukat, hiszen 37 pontot szórtál...

- Igen, nagyon nagy meccs volt, élveztem a játékot, s a hangulatot, mostani társam, Angel McCoughrtry még a soproni csapatban játszott, remekül.

- Hamarosan csatlakozik a Fenerhez korábbi phoenixi csapattársad, Cappie Pondexter, mi várható az ő érkezésével?

- Kiváló, remek képességű játékos, biztos, hogy erősebbek leszünk vele. Irányítóként, hátvédként is kiváló, több variációs lehetőségünk lesz vele. Szükségünk is lesz rá, hiszen nagyon erős az Euroliga, igen éles lesz a rájátszás. Természetesen a célunk a minél jobb szereplés, s ebbe minden belefér.

- Ha azt mondom London..

- A szüleim angolok, tehát nekem angol útlevelem is van, de Ausztráliát tekintem a hazámnak. De az olimpia nekem nagyon különleges lesz, lehet majd, hiszen a szüleim rokonsága biztos, hogy kijön megnézni az ausztrál válogatottat, s engem. Ha úgy tetszik, tehát sok helyi szurkolóm lesz, s remélem, a csapatnak is rajtam keresztül.

- Világbajnok már voltál, olimpiákról két ezüstérmed van, mi a terv Londonra?

- A győzelemhez azért szerencse is kell. Amikor 2006-ban, Brazíliában megnyertük a világbajnokságot, az oroszok, egy fantasztikus elődöntőben kiütötték az amerikaiakat, s a döntőben nekünk sikerült megverni Oroszországot. Abban a csapatunkban remek volt a rutinos, tapasztat játékosok, valamint a kirobbanó erőben lévő fiatalok aránya. A tavaly előtti világbajnokságon viszont csak ötödikek lettünk, ami óriási csalódás volt, onnan csak felfelé vezethet az út. Amúgy egy olimpia és egy világbajnokság teljesen más, az utóbbin tíz-tizenegy nap alatt kell lejátszani, kilenc meccset, míg egy olimpián van egy nap szünet a meccsek között, van idő regenerálódni felkészülni, esetleg más sportágak eseményeire figyelve kikapcsolódni.

- Az amerikai válogatott az utóbbi években "mindent vitt". Mi kellene ahhoz, hogy meglepjétek, legyőzzétek esetleg őket?

- Egyéni képességek, atletikusság, fizikum tekintetében egyértelmű, hogy ők a legjobbak, e tekintetben nem is érdemes megpróbálni versenyezni velük. Amivel esetleg meg lehetne lepni őket, az egy nagyon tudatos, szervezett védekezés, s egy türelmes, nyugodt, fegyelmezett támadójáték, Ugyanakkor vannak még remek, igen erős nemzeti csapatok, és ezt éppen a legutóbbi világbajnokság mutatta meg, tehát igen erős, kiegyensúlyozott olimpiai tornára van kilátás.

- Sokat játszottál a WNBA-ben, s Európában az Euroligában, európai bajnokságokban. Melyiket kedveled jobban?

- Nehéz kérdés, egészen más ugyanis a két kosárlabda stílus, sőt a két verseny rendszere is nagyban eltér egymástól. A WNBA-ban gyakran naponta, kétnaponta kell óriási iramú, fizikálisan kőkemény meccseket játszani nyaranta három hónapon át. Ott egyértelműen az amerikai stílus, az erő dominál, a fizikai képességek a meghatározóak. Európában csak heti két meccsünk van, itt jóval inkább a kollektivitás, a csapatjáték érvényesül, sokkal nagyobb a szerepe a taktikának, de mindkettőben van szépség bőven.

- Hogy tetszett a kispadról a soproni mérkőzés?

- Annak örülök,hogy győztünk, de nincs annál rosszabb, mint a kispadról tétlenül nézni az embernek a csapatát játszani.

- Mit szeretsz csinálni a szabadidődben?

- Nincs belőle túl sok, de ha akad, akkor szívesen olvasgatok, méghozzá történelmi könyveket.
 
Névjegy: Penelope Jane Taylor
Született:
1981. 05. 24 .Melbourne.
Magasság/súly: 185 cm/75 kg.
Legjobb eredményei: világbajnok (2006), kétszeres WNBA-győztes (Phoenix Mercury 2007, 2009), kétszeres olimpiai ezüstérmes (2004, 2008), világbajnokság MVP-je (megosztva Laureen Jacksonnal, 2006), háromszoros WNBA-All Star gála résztvevő (2002, 2007, 2011)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus