Női Eb, 1. nap: kikapott a címvédő!

Kisebb és nagyobb meglepetésekkel kezdődött a Franciaországban zajló női Európa-bajnokság. A címvédő orosz válogatott veresége mellett a török és francia nemzeti csapat magabiztos győzelmet aratott, míg szomszédaink (Szlovákia, Horvátország, Szerbia, Ukrajna) közül csak a horvátok győztek - igaz, ők roppant magabiztos sikert arattak a szebb napokat látott litvánok felett.

A-csoport

Montenegró – Szlovákia 77-63 (14-18, 19-17, 26-17, 18-11)

Milko Bjelica pontjaival bekezdett Montenegró, már 11-3-ra is vezettek – ekkor azonban Tetemondova három, Sujova 1 triplájára építve az előzetesen gyengébbnek ítélt szlovák válogatott átvette a játék irányítását, és előnnyel mehettek a kisszünetre. Némi meglepetésre a nagyszünetre is, mivel a második negyedben hiába fordított Jovanovic vezetésével a délszláv csapat, a játékrész végén megint elaludtak.

Amilyen szépen alakult a szlovákok számára az első félidő, olyan szépen is folytatódott: egészen a harmadik negyed derekáig inkább ők voltak előnyben. 49-50-nél azonban állva hagyta őket Montenegró: 2 hárompontossal és jó büntetőzéssel 10-0-s sorozatot repesztettek Aleksic-ék, északi szomszédaink a negyed végén mindössze büntetőkből tudtak szépíteni valamelyest (59-52). Az utolsó játékrészben sem változott a felállás: a szlovákok 4 percig képtelenek voltak a gyűrűbe találni, 68-52-nél eldőltek a lényegi kérdések. Montenegró a 3. és 4. negyed fordulóján bemutatott 19-2-es rohanásának köszönhetően magabiztos győzelemmel kezdte az Eb-t – úgy, hogy honosított játékosuk, DeForge nem is lépett pályára.

Legjobb dobók: Dubljevic 20, Skerovic 13, Jovanovic 12/6, Turcinovic 10, illetve Tetemondova 13/9, Vynucsalova 13, Sujova 7/3.


Törökország-Ukrajna 78-52 (24-11, 16-21, 22-8, 16-12)

Ahogy a 2011-12-es bajnoki döntő végén, ezúttal is az akkor Győrben kosarazó Quanitra Hollingsworth, a török csapat amerikaiból honosított centere örülhetett, amikor találkozott a pályán az ex-soproni Olekszandra Kuraszovával. Az Eb-ezüstérmes törökök az első és a harmadik negyedben gyakorlatilag lerohanták Ukrajnát és nagyarányú győzelemmel jelezték: nem turistáknak utaztak el Franciaországba. A bennünket kiejtő ukránoknak rengeteget kellene javulniuk minden tekintetben, egy játékosuk sem jutott 10 pont fölé.

Legjobb dobók: Hollingsworth 15,  Yilmaz 11/3, Caglar 11 ill. Kuraszova, Mircseva 8-8.

B-csoport

Spanyolország-Oroszország 77-72 (21-18, 17-11, 21-19, 18-24)

A "szbornaja" egyik legjobbja a sérültként beharangozott honosított Prince volt, s a 2 évvel ezelőtti Eb MVP-je, Danyilocskina nélkül játszó oroszok kellemetlen vereséggel kezdtek. A záró szakaszban hiába kapta össze magát a címvédő, előtte túlságosan "elengedte" a spanyolokat s kikapott. Az előző évadot Győrben befejező Cindy Lima 22 perc alatt 1 rossz dobással, ám 4 pattanóval s 1-1 gólpasszal s szerzett illetve eladott labdával vette ki részét a spanyol bravúrból.

Legjobb dobók: Torrens 30/12, Valdemoro 15/6,  Xargay 11/3 ill. Petrakova 18/12, Prince 13/3, Oszipova 10

Svédország - Olaszország 63-64 (13-12, 17-19, 19-20, 14-13)

Az első négy mérkőzés közül (de talán az egész játéknap) legkiélezettebb csatáját hozta a svéd és az olasz válogatott ütközete. A találkozó döntő részében az olasz válogatott játszott előnyben, azonban a kialakított fór egyetlen alkalommal sem bizonyult megnyugtatónak. A végjátékban felzárkózott a svéd csapat, adódott lehetőség a fordításra is, de az északiak már hiába menekültek faultcsatába, 7 másodperccel a vége előtt Frida Eldebrink kihagyott büntetője után elúszott számukra a mérkőzés. Ress (18 pont, 14 lepattanó) vezetésével végül győzedelmeskedett a talján nemzeti együttes.

Legjobb dobók: F. Eldebrink 23/6, E. Eldebrink 10/6, Key 10/3, illetve Ress 18, Masciadri 9/3, Dotto - Sottana 8-8

C-csoport

Szerbia – Nagy Britannia 68-76 (13-18, 25-23, 21-11, 9-24)

A több, Magyarországon kosarazó vagy kosarazott hölgyet felvonultató összecsapáson az első negyedben alaposan meglepte ellenfelét a brit csapat: Stephanie Gandy és a PINKK-ben játszó center, Azania Stewart 6-6 pontjával 13-18-ra tartottak előrébb. A második játékrészben a Sopronból ismert Jelena Milovanovics, illetve Milica Dabovics pontjaival gyorsan visszavette a vezetést a fiatal szerb válogatott, azonban 23-20-nál teljesen leblokkoltak: sorozatos labdaeladásaikból a britek gyors lerohanásokat rendeztek, és egy 13-3-as futással visszavették a vezetést – sőt, meg is tartották a nagyszünetre.

A második félidőre egy láthatóan feltüzelt délszláv hölgykoszorú érkezett a parkettre: kőkemény védekezésünknek nem nagyon találták ellenszerét a britek, és lassan a pontgyártás is beindult déli szomszédainknál. A 10 ponttal megnyert harmadik negyed után 59-52-re vezetett Szerbia – ellenfelük azonban nem adta fel, sőt: ismét Stewart és Gandy percei következtek, hamar 1 pontra zárkóztak fel a 4. negyed elején. Most a másik Dabovics, Ana illetve Milovanovics állt csapata élére, és az első rohamot visszaverték. A másodikat már nem: Clark és Vanderwal hárompontosaira már nem érkezett érdemi válasz (a britek 3 triplát dobtak az egész mérkőzésen!), így a végjátékban nagyon magabiztos britek némi meglepetésre legyőzték a Krnijic Szarát nem bevető Szerbiát.

Legjobb dobók: Milovanovics 19/6, A. Dabovics 17, Ajanovic 10, illetve Stewart 13, Gandy 13, Leedham 12 (10 lepattanó), Handy 10.

Franciaország-Lettország 62-39 (15-7, 18-7, 17-19, 18-6)

Védekezésével igazi erődemonstrációt tartott az olimpiai ezüstérmes házigazda, amely az első félidőben 14 ponton tartva a letteket lényegében 20 perc alatt eldöntötte a meccset - jelezve az esélyeseknek: hazai környezetben valóban számolni kell vele. Honti Kata korábbi, valenciai Euroliga-győztes csapattársa, Isabelle Yacoubou hibátlan dobóteljesítménnyel (7/7 mezőny, 3/3 büntető) mutatkozott be az Eb-n. A letteknél az előző évadban a PINKK-ben kosarazó Brumermane 4-4 ponttal s pattanóval zárta a meccset.

Legjobb dobók: Yacoubou 17, Miyem,Gruda 9-9 ill. Babkina 11/3,. Karkina 8


D-csoport

Horvátország-Litvánia 89-77 (22-26, 21-19, 25-19, 21-13)

A nyitó nap legélvezetesebb, legszínvonalasabb összecsapásán változatos és igen élvezetes, kosárgazdag első félidőt produkált a két együttes. Szünet után aztán az ex-győri Ciglar (12 pont 6 gólpassz) és a jó néhány éve Sopronban megforduló Sliskovic (19 pont 7 lepattanó) és a pályafutása korábbi szakaszában Pécsett kosarazó Ivezic (17 pont, 8 lepattanó) vezette horvát együttes akarata érvényesült, amely végül biztosan győzött.

Legjobb dobók: Sliskovic 19, Ivezic 17/6, Misura 15/3, Lelas 12/3, Ciglar 12 ill. Petronyte 23/3, Paugaite 14/3, Visgaudaite 11/9, Salkauska 11/6.

Fehéroroszország-Csehország 60-39 (21-5, 6-12, 12-12, 21-10)


A cseh válogatott hamar szembesült a generációváltás nehézségeivel, az első negyedben a tapasztaltabb fehéroroszok szinte állva hagyták őket. Később ugyan bizonyos mértékig magára talált a cseh együttes, a második negyed az övék volt - de az ebben a negyedben nyújtott teljesítményre igazán egyik csapat sem lehetett büszke. A záró szakaszra aztán Csehország legjobbjait megtörte, hogy összességében jelentős eredmény nélkül fut a nyugodtan kosarazó fehérorosz együttes után. Meglepő és meglepően biztos fehérorosz siker született.

Legjobb dobók: Leucsanka 14, Liktarovics, Taraszava, Veremejenka 10-10 ill. Zrustová 14/3, Hanusová 8


A csapatok nem pihennek, ma 12:30-tól már folytatódnak a csoportküzdelmek. A pontos lebonyolítás, a mérkőzések kezdési időpontjai, az élő eredménykövetés a torna hivatalos honlapján találhatóak meg.

A mérkőzésekről várhatóak online streamek – ezek ITT elérhetőek az összecsapások kezdetétől, illetve a Franciaország-Szerbia összecsapást a Sport2 élőben közvetíti 21:00-tól.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus