Női Eb, 10. nap: Kialakult a legjobb nyolc

Kialakult a legjobb nyolc mezőnye a női kosárlabda Európa-bajnokságon, miután az E-csoportban is eldőlt, hogy melyik négy együttes jutott tovább. A csoport rangadóján Spanyolország nyert és végzett az élen, miután a csak a harmadik negyedben jól játszó Törökországot verte. Az olasz válogatott legyőzte Montenegrót, amellyel ott lesz a legjobb nyolc között, akárcsak Svédország, amely hektikus meccsen verte Szlovákiát.


Montenegró – Olaszország 60-66 (22-23, 23-11, 9-22, 6-10)

Montenegró válogatottjának győznie kellett a továbbjutáshoz, de az első negyed derekán az Eb egyik meglepetéscsapata, a kilenc újonccal nekivágó olasz válogatott 14-9-re vezetett. Dotto duplájával még 23-17-ra is mentek az olaszok, ekkor egy komoly rohamba kezdett a délszláv csapat. Dubljevics faulttal együtt szerzett kosarát követően a második játékrész igen egyoldalúra sikerült. Alekszics triplájával vette át a vezetést Montenegró, de az igazi nagy robbanást 31-31 után tették. DeForge és Dubljevics révén egy 14-3-as szakasszal zárták a félidőt, így a nagyszünetben jelentősnek mondható, 45-34-es előnyben voltak.

A fordulás azonban ezúttal minden tekintetben fordulatot hozott. Az olaszok végig kiválóan tüzeltek a triplavonalon túlról és a 24. percben már ki is egyenlítettek Sottana kosarait követően (47-47). Ekkor még tudott újítani a montenegrói válogatott a komoly dupla-dupláig jutó Dubjevics vezérletével, de a negyed záró percébe fordulva a fantasztikus napot kifogó Masciadri pontjaival már Olaszország volt előnyben (54-56).

Bár a játék képe alapján egyértelműen az olaszok voltak ekkor már lendületben, mégis meglepetés volt, hogy innen már nem is adták ki a kezükből a vezetést. Olyannyira nem, hogy a montenegrói válogatott szinte képtelen volt gyűrűbe találni, két perccel a lefújás előtt pedig Dotto sarokból szórt hármasa megadta a kegyelemdöfést a számukra.

Legjobb pontszerzők: Dubljevics 20, DeForge 11/3, ill.: Masciadri 15/9, Sottana 13/6, Zanoni 12/3, Dotto 11/3.

 

Svédország – Szlovákia 75-72 (24-11, 22-25, 9-14, 20-22)

Az első negyed derekán még kiegyenlített volt a mérkőzés, 13-11 után viszont ellenállhatatlanul játszott a svéd válogatott, amely egy 11-0-ás szakasszal zárta a negyedet. Ahogy az egész Eb-n, ezúttal is számolatlanul szórták el a labdákat északi szomszédaink. Kupcikova 2+1-ével próbáltak a második tíz percben közelíteni, de a nagyot játszó Egnell kosaraival 16 ponttal is ment Svédország (41-25). A félidő előtt megint Kupcikova volt az, aki életben tartotta a szlovákok esélyeit, akinek a továbbjutáshoz amúgy 17 ponttal kellett volna diadalmaskodniuk… (46-36).

A folytatásban viszont talán nem várt fordulat következett be. A svédek pocsékul kezdtek, 46-40-nél érkezett is a menetrendszerű időkérés a 22. percben, de a szlovákok nagyot küzdve visszajöttek a meccsbe. Anderssonék a büntetőket is pocsékul dobták, de végül így is tartották előnyüket a záró szakasz előtt.

Ez a periódus nem mondhatni, hogy a játék szépségéről szólt, elképesztően sok volt a technikai hiba, hosszú percek teltek el rádobások nélkül, ellenben rengeteg labdaeladást volt látható. A rengeteg büntetőt dobó svédek még a halványabb százalékkal is el tudtak ismét lépni, 65-56 után viszont a tornán először nagyot játszó Brezaniova két triplát is elsüllyesztett. Az apró irányító hozta vissza a meccsbe a szlovákokat, de a meccs végi büntetőzésből a svédek kerültek ki jobban, ám tegyük azt is hozzá, hogy néhány véleményes játékvezetői ítélet sem könnyítette meg Szlovákia helyzetét.

Legjobb pontszerzők: Egnell 17, F. Eldebrink 17/6, E. Eldebrink 11/3, Key 10, ill.: Kupcikova 15, Brezaniova 13/6, Vinuchalova 13, Jurcenkova 11.

 

Spanyolország – Törökország 61-48 (15-10, 17-7, 11-21, 18-10)

A csoportgyőzelem volt a tét az erről az ágról teljesen egyértelműen kiemelkedő csapatok záró mérkőzésén. Yilmaz dupláival vezetett 4-2-re a török válogatott, de innentől kezdve csak futottak az eredmény után, bár az első negyedben még így is kiegyenlített volt a játék (15-10). A folytatásban Hollingsworth kosara után borzasztóan hosszú török gólcsend következett. A spanyol válogatott pedig sziporkázott, Lyttle tarthatatlan volt a palánkok alatt, Torrens kosaraival pedig tíz fölé is nőtt a különbség. A 20. percbe fordulva még mindig két pontot állt a török csapat a negyedben, miközben olyan kosarakat is dobtak a spanyolok, mint Lyttle alley-oop duplája. 30-12 után végül 32-17-tel zárult a félidő.

Eleinte úgy tűnt a nagyszünet után, hogy semmit nem változik a játék képe, tartotta megnyugtató tíz fölötti vezetését Lucas Mondelo csapata. 36-21 után viszont alaposan összekapták magukat a törökök, Palazoglu révén megdobták az első hármasukat, amelyre hamarosan Tuncluer hasonlóval jelentkezett – 40-33 után viszont mindkét csapat idegessé vált. A negyed végén Palazoglu hatalmas hármasa ugrasztotta talpra a lelkes török fanatikusokat, de erre még volt Xargaynak válasza – így is 43-38-ra zárkózott Törökország.

Úgy festett, hogy az utolsó negyedben viszont semmissé teszik a törökök a harmadik játékrész rohamát. Megint hosszú kosárcsendet produkáltak, Palazoglu sportszerűtlenje pedig jól jelezte fegyelmezetlenségüket is. Xargay gyönyörű kosárral büntetett, így megint elléptek a spanyolok, ráadásul Torrens is ismét megvillant és 58-42-nél el is döntötték a rangadót.

Legjobb pontszerzők: Lyttle 18, Torrens 12/3, Dominguez 11/3, Xargay 11/3, ill.: Alben 8, Hollingsworth 8, Yilmaz 8.

A csoport végeredménye (kiemelve a továbbjutók):

1. Spanyolország 10 pont
2. Törökország 9
3. Olaszország 8
4. Svédország 7
5. Montenegró 6
6. Szlovákia 5

Ezzel kialakultak a negyeddöntők párosításai:

Spanyolország – Csehország (június 26., 17:00)
Szerbia – Olaszország
(június 26., 20:00)
Törökország – Fehéroroszország
(június 27., 17:00)
Franciaország – Svédország
(június 27., 20:00)

A pontos lebonyolítás, a mérkőzések kezdési időpontjai, az élő eredménykövetés a torna hivatalos honlapján találhatóak meg.

A mérkőzésekről várhatóak online streamek – ezek ITT elérhetőek az összecsapások kezdetétől, illetve szerdán a Sport1 élőben közvetíti a Spanyolország - Csehország összecsapást 17:00-tól, a Szerbia - Olaszország mérkőzést pedig 20:00-tól.

A mérkőzések összefoglalói a FIBA Europe YouTube-csatornáján elérhetőek.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus