Prágai siker Győrben

Egy fekete pólóba öltözött ébenfekete hölgy rótta a hosszokat a cseh csapat palánkja mögött, jól láthatóan egy rehabilitációs szakemberrel. Az illető hölgy bizonyos Delisha Milton Jones múltja, eredményei alapján nincs kifejezetten rászorulva az ilyen fajta "egrecíroztatásra", mégis mosolyogva végezte sérült combhajlítóval a gyakorlatokat.

A győri közönség tehát ha játszani nem is láthatta, azért azzal a kis gyakorlatsorral a sportág és csapata iránti alázatból azért ízelítőt adott...

Nagy Bujdosó szép és (két)pontos távoli duplájával indult az összecsapás, óriási volt az iram, s a nagy támadások rohanásba sok hiba csúszott, főleg a vendégeknél a támadások befejezésebe, A negyed közepén Nagy-Bujdosó, Hollingsworth, majd Rasheed eredményességére alapozva 14-3-ra vezetett a Győr, hiába kért közben időt a vendégek mestere.

Ekkor pályára lépett a már az Európa-bajnokságon is remek dobóformát mutató Elhotová, aki hamar bebizonyította, a kontinensviadal óta nem romlott a "célzókája". Duplája majd triplája után a másik szintén igen jókezű vendégjátékos, a tapasztalt Vitecková is betalált távolról, s e 8-0-s prágai roham után Fűzy Ákonak kellett megpróbálni rendeznie csapata sorait, amelyben sajnos Sujanová igen lámpalázasan játszott honfitársai ellen. Penicheiro is igazolta egy igen tetszetős "no look" átadással, amikor érzésből, oda sem nézve adott gólpasszt Kulichovának, hogyan is lehetett a WNBA többszörös assziszt-királynője. Elhotová bár az első negyed közepén állt be, 11 pontot - benne három triplát - dobott, ám a Győr gyorsan szerzett előnyéből 1 pont így is megmaradt.

A második szakasz elején is Nagy-Bujdosó és Hollingsworth tett arról, hogy továbbra is a cseh csapat fusson a hazaiak, s az eredmény után, a többiek pedig ügyesen játszottak a két magas ember keze alá. Amikor 3 perc elteltével 5 ponttal ismét meglépett az UNI Seat ismét időt kért Blazek mester. A félidő hajrájában aztán Ciglar, Vincze és Rasheed is villant. A félidő utolsó percének végén Montana triplájával, valamint zseniális ziccerével 2 pontra jöttek föl a vendégek.

Szünet után, bő egy perc alatt fordítottak a vendégek, ráadásul Hollingsworth hamar megkapta a harmadik személyijét. Fordult a kocka, most a győriek futottak az eredmény, s a prágai csapat után, ám Hollingsworth jóvoltából tapadtak rá. Sőt, a negyed közepén Rasheed remek hármasával visszavette a vezetést a győri csapat. Szerencsére Elhotovát leszámítva nagyon rosszul dobtak a cseh csapat neves játékosai, az ő szintjükön ziccereknek mondható helyzetek sokaságát dobta mellé Burgrová és Vitecková. A negyed végén aztán a védekezésén szigorító prágai együttes éppen e két játékos pontjaival egy 6-0-s rohammal fordított, a játékrész végén támadásban elbizonytalanodó győriekkel szemben.


A befejező negyed elején aztán Sujanová büntetőkből megszerezte első pontjait volt csapata ellen, majd sikerült leindítani a prágaiakat, s Ciglar fejezte be sikerrel az akciót, s visszaszerezte a vezetést a Győr, ám Hollingsworth megkapta a 4. hibáját. Váltott vezetéssel haladtak a felek, a győrieket Ciglar, Rasheed és amúgy az előkészítésben is jeleskedő Simon, a vendégeket Montanana tartotta versenyben. A negyed közepéén Nagy Bujdosó is megkapta a 4. hibáját, Sujanová viszont éppen a hajrára támadt fel, szűk 3-5 pontos vezetést állandósított a győri együttes.

A véghajrára zónára állt át a Prága, s meg is törte a győri csapat lendületét, Vitecková triplájával, majd Kulichová ziccerével 105 másodperccel a vége előtt egyenlített a cseh csapat, ám rá 15 másodperccel Ciglar büntetőivel újra 2 ponttal vezetett a Győr. Oda-vissza elrontott akciók után Vitecková triplájával 41 másodperccel a vége előtt fordítottak a vendégek. Sajnos a győri lányok egymásnak passzolták e kiélezett helyzetben a labdát, s a felelősséget - Nagy Bujdosó kényszerhelyzetben rosszul dobott. A meccs legvégén Montanana 4-ből 4 büntetőt bedobott, így a nagyobb nemzetközi rutinjuk révén nyerni tudtak a prágaiak a feladathoz maximálisan felnövő, helyenként remekül játszó Győr ellen.

UNI Seat Győr - USK Praha 71-75 (20-19, 16-15, 12-17, 23-24)

Érdekességek a statisztikából - IDE kattintva

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus