Tetemes hátrányból fordítva nyert a Győr

A szombati két találkozót követően három mérkőzéssel folytatódott a női bajnokság hatodik fordulója.

A PEAC együttese ismét bizonyította, hogy igen jó erőkből áll és kisebb meglepetésre összességében simán verte a ZTE-t. Megszerezte első győzelmét a PINKK csapata, amely magabiztos múlta felül a Cegléd gárdáját. A forduló legnagyobb rangadójára Miskolcon került sor, ahol a Diósgyőr óriási elánnal kezdett a Győr ellen, már 18 ponttal is vezettek, ám a bajnok végül az utolsó negyedben fordítva nyerni tudott.


alt

PEAC-Pécs – ZTE NKK 70-56 (19-16, 21-16, 17-16, 13-8)

Egerszegei pontokkal kezdődött a találkozó, ahol Czank és Mihajlova révén 9-6-ra vezettek, de Czirják triplája már hazai előnyt jelentett. A halványabb kezdést követően nagy rohamot produkált a PEAC a negyedben, Horváth Lilla kosarával 17-11-nél időt is kért Gáll Tamás. A játékrész végére közelebb is férkőzött a ZTE.

A folytatás is szorosan alakult, bár többnyire a pécsieknél volt az előny, de a vendégek az eredményesen játszó Czank triplájával tartották magukat. Hazai oldalon viszont a két amerikai, Barbour és Jaeschke (a képen) volt rendre eredményes és 28-21-nél újfent időt kellett kérnie a vendégeknek. Úgy tűnt ezúttal ez sem segített a zalaiakon, már tízzel is mentek a pécsiek (33-23), igaz Szélesy közelije után pont Djokics mester érezte úgy, hogy még csírájában szeretné elfojtani a ZTE zárkózását, végül 40-32-vel fordulhattak a felek.

Sok hibával és ideges játékkal indult a második félidő, sokáig nem találtak gyűrűbe a felek, aztán a PEAC talált előbb magára és 46-35-re is vezettek. Innen kellett megint visszaküzdenie magát a zalaiaknak, Szalay kosarával 52-48-re fel is jöttek – jókor jött hazai szempontból Szamosi 2+1-e, így a játékrész végére újfent állva hagyták a ZTE-t (57-48).

Nagyon kemény harc zajlott a pályán, de a PEAC tartotta 7-9 pontos vezetését, a vendégek egyszerűen képtelenek voltak közelebb férkőzni, sőt ahogy az lenni szokott a nagy akarás görcsössé is tette a ZTE-t, így a Barbour vezette pécsiek magabiztos, 14 pontos előnyhöz jutottak (66-52). Ezzel pedig – ahogy az egész mérkőzésen – taktikusan gazdálkodtak a hazaiak és

PEAC: Czirják 3/3, Barbour 20, Dusanics 8, Horváth L. 5, Jaeschke 15. Csere: Szamosi 8, Csutorás 4, Hutlassa 3/3, Czukor 4. Vezetőedző: Djokics Zseljko

ZTE: Czank 11/3, Szélesy 6, Ambrus, Gensler 3, Mihajlova 12/6. Csere: Szalay 7, Vida 5, Varga Zs. 4, Horváth Zs. 8. Vezetőedző: Gáll Tamás



PINKK-Pécsi 424 – Ceglédi EKK 77-63 (18-13, 22-18, 21-13, 16-19)

Első győzelméért szállt harcba a legutóbb „házi” rangadót vesztő PINKK csapata. Ennek megfelelően már az első percektől fogva igyekeztek magukhoz ragadni a vezetést a Cegléd ellen. Brumermane pontjaival 12-6-ra vezettek, Dorogobuzova középtávolijával pedig már tíz volt közte (16-6). Ceglédi oldalon Orbán triplája tartotta látótávolságon belül csapatát.

A második negyed ugyan Kobolák pontjával indult, de Laczi és Lengyel is beszórt egy hármast, így 26-15-re is vezetett a PINKK. Igen pontgazdag perceket láthattak a nézők, ami közben a CEKK hat pontra zárkózott, sőt a 26. percben 30-27-nél időt is volt kénytelen kérni Farkas Sándor. Azonban pont egykori játékosa, a sérülése után jó formában játszó Hegedűs Rita hármasával már csak két pont volt a PINKK előnye. A negyed végén aztán összekapták magukat a hazaiak és egy 8-1-es szakaszt produkáltak.

A nagyszünet után hamar tíz pont fölé nőtt a hazai vezetés és bár Orbán két triplát is beszórt, de Török is ugyanígy tett, így 50-38-at mutatott az eredményjelző. Folyamatosan növelte előnyét ekkor a PINKK, már 15 egységgel is vezettek Laczi kosaraival, sőt Lengyel negyed végi kosara 61-44-et jelentett.

A záró szakaszban sokáig nem találtak a gyűrűbe a felek, ami persze a hazaiaknak kedvezett. A 35. percben időt is kellett kérnie Újhelyi Gábornak, hiszen Brumermane kosara után már-már kiütéses előnybe került a PINKK (67-44). Kozmetikázott is az eredményen a Cegléd, de a hazaiak végül teljesen megérdemelten, összességében magabiztos győzelmet arattak. A PINKK ezzel idei első sikerét szerezte!

PINKK: Török 8/6, Ruják 4, Laczi 12/3, Dorogobuzova 21, Brumermane 16. Csere: Kovács K. 4, Lengyel 5/3, Pénzes, Sarok 2, Kováts N. 5. Vezetőedző: Farkas Sándor

CEKK: Cymmer, Medgyessy 3, Orbán 12/6, Hegedűs R. 13/3, Mrozinska 14. Csere: Baksa 6, Serbán 4, Kobolák 7/3, Filipowicz D. 1, Millner 3/3. Vezetőedző: Újhelyi Gábor




Work Force DKSK-Miskolc – HAT-AGRO UNI Győr 60-68 (24-9, 14-25, 16-17, 6-17)

Nagyon készültek a miskolciak a bajnok elleni mérkőzésre és ennek megfelelően nagy intenzitással kezdték a találkozót és ragyogó játékot nyújtva az 5. percben Raven kosarával már 12-2-re vezettek – jött is Fűzy Ákos időkérése. Sem, sem a cserék nem lendítettek azonban igazán a győriek játékán, a 7. percben már 10 pontnál járó Raven triplájával 18-4-re vezetett a DKSK! A negyed végéig tartotta is tetemesnek mondható előnyét a hazai csapat.

Talán sokan várták, hogy a folytatásban összekapja magát a Győr, de Reiner kosarával még növelte is előnyét a DKSK (28-10). Innen igyekezett feljönni a bajnok, és Natalie Hurst parádés teljesítményével ez bőven sikerült is. Az ausztrál negyedik triplájával 36-28-ra zárkózott a Győr és ezzel teljesen nyílttá tették a forduló rangadóját. A félidő utolsó percébe érkezve Raksányi is eredményes volt, ezzel pedig 38-34-re alakította az állást húsz percet követően.

A nagyszünet után megint jobban kezdett valamelyest a DKSK, Sanford támadólepattanó utáni kosarával nyolc ponttal vezettek. A túloldalon ezúttal is Hurst hozta közelebb övét, aki egy perc alatt behintette ötödik és hatodik hármasát is (50-47). Kiemelkedő egyéni teljesítmény persze hazai oldalon is akadt: Raven és Bukovszki révén 54-47-nél újra időt kért Fűzy Ákos. Ennek meg is lett az eredménye, ugyanis 30 perc után Laklóth kosarával visszajött három pontra a Győr.

Az utolsó tíz percben aztán Raksányi hármasával kiegyenlített a bajnok (54-54), majd nem sokkal később a mérkőzés során először át is vették a vezetést (Nagy-Bujdosó, 56-58). Raven révén rövid ideig visszavette az előnyt a Diósgyőr, de a 39. percbe fordulva Raksányi újabb triplájával 62-60-re vezetett a Győr. Peresztegi Nagy Ákos időkérése után rögvest eladta a labdát a DKSK, amely nem tudott mit kezdeni a győriek negyedbeli védekezésével. A vendégek pedig minden büntetőjüket bedobva végül tetemes hátrányból fordítva megnyertek a mérkőzést.

Diósgyőr: Bukovszki 11/3, Raven 23/3, Skorics 6, Bozóki 8, Sanford 6. Csere: Fürtös 4, Szabó P., Reiner 2. Vezetőedző: Peresztegi Nagy Ákos

Győr: Hurst 24/18, Simon Zs. 4, Rasheed 3, Nagy-Bujdosó 16, Shegog 5. Csere: Kublina 3, Laklóth 5/3, Raksányi 8/6, Semsei. Vezetőedző: Fűzy Ákos



MKB Euroleasing Vasas – BSE-FCSM 45-50 (16-11, 3-19, 13-11, 13-9)

A szombati nap fővárosi rangadóján nem tudta megszerezni idei első sikerét a Vasas, igaz ezúttal közel álltak hozzá. Az első negyed végig vezettek, Pusztai Sára kosarával öt pontos előnybe kerültek. A második játékrészben azonban állva hagyta a hazaiakat a BSE, 16-11 után a Vasas oldalán kilenc percig csupán egyetlen Barnai büntetőt lehetett feljegyezni, így a vendégek egy 16-1-es szakaszt zártak le Adamecz Lilla 2+1-ével.

A második félidőben sokáig folyamatosan őrizte 7-10 pontos előnyét a BSE, aztán hat perccel a vége előtt 36-41-re zárkózott a Vasas, de Stefan Csupics időkérése rendezte a vendégek sorait és Károlyi triplájával hamar 11 ponttal léptek meg. Innen még zárkóztak a vendéglátók, de a BSE végül begyűjtötte idei második győzelmét.

Vasas: Pusztai 13, Bajnóczi 8/3, Katona Sz. 6, Mansaré 5, Barnai 5. Csere: Határ 2, Koch 4/3, Hegedűs J. 2, Müller. Vezetőedző: Diósadi Deák Éva

BSE: Miháczi, Orsó 3/3, Adamecz 11, Károlyi 13/3, Bagi. Csere: Sonyák 8, Kovalcsik 1, Tiba 4, Vukov 5/3, Katona Zs. 5/3, Hegedűs M. Vezetőedző: Stefan Csupics

Kép (1.): peacpecs.hu
Kép (2.): fibaeurope.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus