Továbbjutást is érhet a 100. Euroliga-siker

Utolsó mérkőzéseit játssza a héten a két magyar női élcsapat az Euroligában. Mind az Uniqa Euroleasing Sopron, mind pedig a HAT-AGRO Uni Győr saját pályáján zárja a csoportkört.

A Sopron, azzal, hogy legutóbb nyerni tudott Romániában esélyt teremtett arra, hogy egy nagy bravúrral még közelebb kerüljön a továbbjutáshoz - szerencsés esetben be is biztosítsa. Székely Norbert együttese csoportja orosz sztárcsapatát, a Nagyezsda Orenburgot látja vendégül.

Az orenburgiak is bukdácsolnak, ám csapatukban jóval több a nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkező játékos,mint a Sopronnál. A jó néhány, több világversenyt is megjárt orosz válogatott mezőnyemberük - Zsedik, Szapova és a legutóbbi Eb legjobbja Danyilocskina mellett ott van a Győrből tavaly viharos körülmények között távozó, az amerikai válogatott be keretébe is behívott Renée Montgomery, és a már orosz útlevéllel is rendelkező  hátvéd, Kelly Miller. Centerben a Sopronban méltán népszerű lett center, Zane Tamane - aki vezéregyénisége volt a két évvel ezelőtti, utolsó soproni bajnokcsapatnak - társaságában az elmúlt éveket spanyol sztár gárdákban töltő DeWanna Bonner is az orenburgiakat erősíti, s azért ne feledkezzünk meg a rutinos montenegrói magas emberről, Iva Perovanovicsról se.

Szóval, ha szeretne továbbmenni, ezt a brutálisan erős brigádot kellene megfékezni, legyőzni...Az Uniqa játéka kezd összeállni, a közelmúltban előbb a - igaz meggyengült - magyar, majd a román bajnokot is megverte idegenben. Ez utóbbi diadal különösen, hogy 8 ponttal, a soproni 5 pontos vereségnél nagyobb különbséggel tudott nyerni a Targoviste otthonában a kupagyőztes, életben tartotta a továbbjutási reményeit. A némi bibi ebben az, hogy a román együttes még két meccset játszik - e héten a nyeretlen sereghajtó Arras otthonában - a Sopron pedig befejezi a sorozatot, a záró játéknapot szabadnapos lesz. Most mind a Sopron,mind a Targoviste 3-3 győzelemmel áll... Ha ugyanúgy zárnának, az Uniqa menne tovább-ezért lenne nagyon fontos a szerdai siker. Amely egyébként jubileumi lenne, hiszen a Targoviste csarnokában kiharcolt győzelem a soproni együttes 99. Euroliga-diadala volt... Nagyon kéne még ebben a sorozatban a századik...

A jelentősen meggyengült, de továbbjutását már korábban bebiztosító győri csapat csütörtökön számára tét nélküli összecsapást játszik a csoportja második helyén tanyázó francia Bourges ellen. Az, hogy tét nélkül játszhatnak Fűzy Ákos tanítványai, nem egyszer adott már szinte szárnyakat nekik... Most sem kell győzelmi teherrel a vállukon kosárlabdázniuk Simon Zsófiéknak. Csakhogy az ellenfél "tele van" a tavalyi olimpián ezüstérmet szerző francia válogatott meghatározó játékosaival. Ott játszik a szenzációs irányító, Dumerc, valamint két kitűnő, négyes-ötös poszton egyaránt klasszis teljesítményre képes játékos, Miyem és Ndongue. Légiósaik ha nem is szupersztárok, azért nemzetközileg  jegyzett, tapasztalt kosarasok. Egy biztos, a győri csapat fiatal  játékosainak nagyon tanulságos lesz a csütörtöki csata, nagy kérdés, az újabb felszabadult, lelkes - s reméljük, jó - játék mire lesz elég a remek francia együttessel szemben...

Fotó: Tóth Zsombor - wb-sopron.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus