Túlóra - történelmi diadallal a végén

A mérkőzésre ellátogatott Cegléd lengyel, s Gdyniához, úgy a városhoz, mint a klubhoz is erősen kötődő elnöke, Krzysztof Filipowicz, aki az esélyeket latolgató kérdésre diplomatikusan azt mondta, egy jó mérkőzést vár.

S ha már az esélyek: a tradíció, a múlt kétségtelenül a lengyel együttes mellett szólt, ám a jelenlegi Gdynia azért messze nem képvisel olyan játékerőt, mint a 8-10 évvel ezelőtti együttes, amely kétszer is szerepelt az Euroliga nagydöntőjében - igaz mindkétszer alulmaradt. Igaz a mostani Gdynia játékosainak is nagyobb Euroliga-tapasztalatuk van, mint a győri együttes játékosai többségének.

Montgomery ezúttal sem kezdett, a két csapat pedig igen feszült volt a meccs elején, majd közel másfél perc elteltével Simon Zsófi egy igen mutatós hárompontos kosárral a hazai együttesnek szerzett vezetést. A lengyel együttes első kosarát egy "homály" és több, mint 2 perc után Robert szerezte, majd Henry szép centerjátéka után fordított a Gdynia. Szerencsére győri pillanatok következtek, s jobban is elléphetett volna ellenfelétől a Győr, ha nem enged több lepattanót is megszerezni ellenfelének saját palánkja alatt. Hazai részről Nagy-Bujdosó, a vendégek részéről pedig Robert gyűjtött be gyorsan két személyit. Jött Montgomery, és ez - mivel ettől kezdve igencsak megoszlott a lengyel mezőnyemberek figyelme, Ciglarnak tett igazán jót. Felpörgött a hazai csapat játéka, Ciglar előbb betörésből volt eredményes, majd triplát dobott, utána pedig egy gyors lerohanás végén Rasheed volt eredményes. 16-10-es hazai vezetésnél időt kért Javier Fort a vendégek mestere, s ezzel sikerült is megtörnie győriek lendületét, ráadásul egy ütközés után a lábát amúgy is láthatóan fájlaló Hollingsworth megsérült. A szakasz hajrája a győri zónát többször is könnyen átjátszó vendégeké volt, akik az utolsó bő 4 percben egy 8-0-s rohammal fordítottak.

Hollingsworth visszatérhetett a második szakasz elején, s büntetőkkel egalizált a Győr, de fordíthatott volna, ha Montgomery és Rasheed nem csak egy-egy dobást értékesít a vonalról. A győriek szerencséjére nagyon rosszul dobtak a Gdynia játékosai, s ekkor már a védő pattanók is megvoltak. Hollingsworth-nek pedig jót tett a kis (kényszer)pihenő, hátul pattanókat, a túloldalon szép kosarakat szerzett. A második szakasz első 4 percét 8-0-ra nyerte a Győr, Fort mester újra időt kért, majd Nagy-Bujdosó megkapta a 3. hibáját. Ismét bejött a rutinos spanyol edző húzása, újra a Gdynia percei következtek, ráadásul a lengyel letámadás ellen egy ízben a Ciglar-Montgomery kettős - hiába, az összeszokottság hiánya -  eladta a labdát, s egy 7-0-s rohammal fordított a Gdynia - a legjobbkor jött Őri kosara, Ciglar zseniális átadása után. Henryval nem bírtak a palánk alatt a győriek, s az ő eredményessége révén a vendégek zárták szűk 3 pontos előnnyel a félidőt. Ha csak azt nézzük, hogy az elő félidőben a Győr mindössze 3, a Gdynia viszont 13 támadó lepattanót szerzett - ugyanannyit, ahányat saját palánkja alatt a hazai csapat -, akkor ez egy igen jó eredmény. Úgy festett, ha ezen tudnak javítani Fűzy Ákos tanítványai, akkor megszülethet a várva várt siker.

A második félidő mindenesetre az elsőben nem sziporkázó Montgomery látványos kosarával kezdődött, aztán küzdelmes, de pont nélküli másfél perc végén Ciglar megkapta 3. hibáját. Sajnos az addig 2 blokkot kiosztó Henrytől tartottak a betörő győri kisemberek, ám - amolyan miheztartás végett a Gdynia centere is kapott egy óriási "sapkát" Hollingsworth-től, majd kisvártatva megkapta a harmadik hibáját. A védekezés nagyon összeállt, közel 4 percen át nem nem szerzett kosarat a Gdynia, fordított a Győr. Ekkor sajnos újra villant Henry, majd az addig észrevétlen Anderson fejezett be két lengyel akciót triplával, majd a harmadikat duplával. Az ekkor a győri csapatot gyakorlatilag egymagában versenyben tartó Hollingsworth megkapta a 3. hibáját. Aztán jött egy bravúrkosár, egy tripla a padról Laklóth Annától. Sajnos a többi magyar fiatal elég bátortalanul játszott, Nagy-Bujdosó erejét pedig felőrölte a védekezés. Montgomery pedig erőlködött - kevés eredménnyel. A záró szakasz előtt maradt a félidőbeli 3 pontos Gdynia előny.

A záró szakasz elején aztán éppen Nagy-Bujdosó 5 pontjával egyenlített a Győr, de, a következő akciónál az ő, majd az őt a négyes poszton váltó Őri is kipontozódott. Nem eresztették egymást felek, váltott vezetéssel haladtak. Ciglar szemfüles labdaszerzése után  Raseehed kosarával a Győrnél volt az előny, ám Anderson újabb hármasával fordult a kocka. A szünet után extrát játszó Hollingsworth kosár plusz büntetős játéka után 2 pont volt a Győrnek, Ajanovics kihagyta mindkét büntetőjét, s a negyed közepén a Montgomery álompasszát könnyű kosárra váltó Vincze duplája után 61-57-es hazai vezetést mutatott a tábla. És végre egy lengyel időkérés után is győri kosár következett, Montgomery látványos betörése után. Hollingsworth duplája után 8 volt az előny, amikor jött egy butácska sportszerűtlen hiba a Knezevicseet nyakon ragadó Vinczétől. Nem sokkal utána ő is kipontozódott, 75 másodperccel a vége előtt Jalcová triplájával egyenlített a Gdynia. Fűzy időkérése után Hollingswortth a Győrnek szerzett vezetést, majd Anderson triplakísérlete után a labda 2-3 másodperc idegölő "tétovázás" után leperdült a gyűrűről, 21 másodperccel a vége előtt 2 pontos hazai vezetésnél jöhetett a Győr. Két másodperc elteltével Montgomeryvel szabálytalankodtak a vendégek, ő értékesítette a büntetőket. 5 másodpercre rá Anderson is megtette ugyanezt, s újabb 2-re rá Laklóth egyet bedobott. Anderson pedig, miután egy rossz dobása után visszakerült hozzá a lepattanó, 0,2-vel a vége előtt bevágta a hármast, Sopron után Győrben is hosszabbításos Euroliga meccset láthatnak a nézők, valahogy ez a svéd, horvát szerb játékvezető-trió szeret túlórázni.

A ráadás Rasheed triplájával indult, erre a fonalat nagyon elkapó Anderson felelt hármassal. Laklóth bátor ziccerrel a Győrnek szerzett vezetést, majd labdát is lopott, s a támadás végén Rasheed volt eredményes. A Gdynia játékosai hibáztak, Ciglar büntetői után 2 perccel a vége előtt 6-tal vezetett Fűzy Ákos együttese. Ajanovics és Hollingsworth váltott duplát, 1:38-cal a vége előtt, 82-76-nál lengyel időkérés következett. Ismét hibáztak támadásban a vendégek, Montgomery pedig büntetett, 8 pontos előnnyel érkezett az utolsó percre Fűzy Ákos együttese, sőt Montgomery újabb büntetőivel 10-re nőtt a különbség - sikerült a bravúr, megnyerte első Euroliga-meccsét a Győr

Érdekességek a statisztikából:


Győr: Hollingsworth (23 pont, 13-ból 8 mezőny, 8-ból 7 büntető, 15 lepattanó, 2 szerzett labda), Montgomery (17 pont, 10-ből 3 dupla, 3-ból 0 tripla, 12-ből 11 büntető, 6 lepattanó, 3 gólpassz, 2 szerzett labda, 4 eladott labda) , Ciglar (9 pont, 5 lepattanó, 9 gólpassz, 4 eladott labda), Rasheed (15 pont, 4 lepattanó, 4 gólpassz, 3 szerzett labda, 3 eladott labda), Laklóth (11 perc, 6 pont 1-ből 1 dupla, 1-ből 1 tripla, 2-ből 1 büntető)

Gdynia: Anderson (25 pont, 18-ból(!!!) 5 tripla, 9 lepattanó), Henry (19 pont, 15 lepattanó, 2 szerzett labda, 2 blokk), Ajanovics (10 pont, 5 lepattanó, 2 szerzett labda).
A csütörtöki játéknap másik mérkőzése, az olaszországi találkozó egyik bírája Cziffra Csaba volt. Az összecsapáson a Taranto a 26-16-ra megnyert első negyedben szerzett előnyére alapozva 78-63-ra verte a nyitó forduló bravúrját szállító horvát, az egy hete a Rivas Ecopolis otthonában diadalmaskodó Gospicot.
 

Fotó: Korponai Tamás - nemzetisport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus