U16: Nem sikerült a bravúr

Immáron a legjobb nyolc között lépett pályára a pénteki napon a magyar U16-os leány válogatott a miskolci A-divíziós Európa-bajnokságon. A kontinensviadalon parádésan szereplő korosztályos nemzeti együttesünkre (egyetlen A-divíziós válogatottunk) ezúttal az a Spanyolország várt, amelyet korábban a torna egyik favoritjának is tartottak. Érdekességképpen a spanyolok 2011-ben felülhettek Európa trónjára a 16 éven aluliaknál, míg akkor a mieink a 12. helyen végeztek. Igaz a két csapat 24 tagjából csupán Dobos Ágnes tagja a mostani válogatottnak is. A magyar csapattal eddig nem véletlenül volt a szakvezetéstől kezdve a szurkolókig mindenki elégedett, hiszen Mészárosné Kovács Andrea tanítványai eddig hat mérkőzésből négyet nyertek és csupán attól a Belgiumtól és Oroszországtól kaptak, akik a negyeddöntőkig nagyon meggyőzően szerepeltek.

Nem kezdett megilletődötten az ezúttal is komoly lelátói támogatásban részesülő magyar csapat és ez főleg a miskolci Dubei Debórára volt igaz, akinek a kosaraival tartották magukat a mieink az első percekben. Mégis, a rendkívül gyors kosárlabdát játszó spanyolok a negyed derekán 10-4-re vezettek, így időt is kért a magyar kispad. Sajnos a folytatásban is inkább a vendégek akarata érvényesült, akiknél a 7. percben érkezett a pályára magasan a legjobb dobójuk Angela Salvadores: azonnali kosarával 18-6-ra léptek meg a spanyolok. A negyed derekán végre Dubei mellett más is feliratkozott a pontszerzők közé, így sikerült hét pontra zárkóznunk (18-11).

Amilyen jól zárult az első, olyan jól indult magyar szempontból a második játékrész: Dubei hármasa után fokozatosan dolgozták le a hátrányukat a lányok. Horváth Betti harmadik triplája egy 9-0-s magyar szakaszt zárt le, amivel 25-22-nél már a mieink vezettek! Hiába volt eközben egy spanyol időkérés is, innentől fogva folyamatosan tapadt ellenfelére a magyar csapat. A negyed végén Flores pontjaival visszavették a vendégek a vezetést, de Kaposi ziccerével végül minimális spanyol előnnyel vonulhattak pihenőre a felek (30-29).

A rendkívül kiegyenlített első félidő után ismét megkaparintották a vezetést Dobosék, a center és Dubei kosaraival 35-31-re fordítottak. Utóbbi egyébként szinte tarthatatlannak bizonyult a spanyolok számára: a bedobó már a harmadik negyed derekán 17 egységnél járt. Fej-fej mellett haladt a két együttes és úgy festett a nap első negyeddöntője után (ahol a belgák hosszabbítást követően verték Franciaországot) itt is csak a végjátékban dől el a továbbjutó kérdése. A 28. percben egy sportszerűtlen hibát követően visszavette előnyét Spanyolország a negyed végére (45-44).

A záró szakasz előtt tehát semmi nem dőlt – a játékrész első felében talán emiatt is idegesen, sok hibával játszott mindkét csapat. Sajnos a 36. percben 54-48-ra kissé meglépni látszott a spanyol együttes, érkezett is a menetrendszerű magyar időkérés, hogy még időben megállítsuk ellenfelünket. A rövid pauza jól jött a lányoknak és Horváth Betti kosarával fel is jöttek öt pontra; 42 másodperccel a lefújás előtt Aho Nina büntetőivel 55-52-es állást mutatott az eredményjelző. Spanyol időkérést követően Romeu talált be, de Dubei triplájával két pontra, 57-55-re jöttünk fel 12 másodperccel a vége előtt. Gyors magyar faultot követően Quevedo ugyan megtette azt a szívességet, hogy mindkét büntetőjét elhibázta, ám a hátralevő néhány másodperc már sajnos nem volt elegendő arra, hogy kosarat szerezzenek a lányok.

Ezzel eldőlt, hogy a hétvégén az 5-8. helyért folytatja a magyar együttes az Európa-bajnokságon, és bár nem sikerült a legjobb négy közé jutniuk, így is bőven emelt fővel hagyhatták el a pályát, hiszen óriási, végletekig kiélezett csatára kényszerítették az előzetesen esélyesebbnek tartott spanyol válogatottat. Szurkoljunk a továbbiakban is a csodálatos magyar lányoknak!

Spanyolország – Magyarország 57-55 (18-11, 12-18, 15-15, 12-11)
Miskolc, Generali Aréna

Spanyolország: Capella (9/3), Flores (12), Quevedo (9/3), Lo Sylia (12), Orts (6). Csere: Romeu (5), Salvadores (3), Cazorla Medina (-).

Magyarország: Horváth B. (17/9), Weninger (-), Dubei (22/6), Tóth T. (-), Dobos (5). Csere: Wéber (-), Aho (2), Kuttor (2), Farkas F. (2), Kaposi (5).

Érdekességek a statisztikából:
Faultok: 16 – 19
Dobószázalék: 34,3% – 34,5%
Büntetők: 9/16 – 10/14
Lepattanók: 39 – 45
Gólpasszok: 2 – 3
Labdaeladások: 14 – 22

Lepattanók: Dobos (12), Horváth B. (7), Dubei (6)
Gólpasszok: Horváth B. (2)
Labdaszerzések: Horváth B. (3)
Blokkok: Dobos, Tóth T. (2-2)

A magyar válogatott szombat az 5-8. helyért 18:15-kor lép pályára a miskolci Egyetemi csarnokban. Az ellenfél a ma negyed hétkor kezdődő Oroszország-Csehország mérkőzés vesztese lesz. A mérkőzés győztese vasárnap az 5. helyért léphet majd pályára.


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus