U16-os leány Eb - Vereség Törökországtól

Szabó Dóráékra a spanyolok után a szintén veretlen törökök vártakVereséggel folytatta szereplését a legjobb 12 között a magyar U16-os leány válogatott, miután az esélyesebb Törökország 51-42-es győzelmet aratott.


Peresztegi Nagy Ákos A-divíziós válogatottjára egy nap pihenő után a legjobb 12 csapat között a D-csoportot veretlenül nyerő Törökország várt. A mieink két vereséget (Spanyolország, Olaszország) hoztak magukkal a második csoportkörbe, ahol a kora esti első mérkőzésen némi meglepetésre a házigazda olaszok simán (70-51) legyőzték a franciákat, míg a velünk egy időben játszott meccsen a spanyolok még könnyebben verték Hollandiát (77-46).

A torna favoritjának számító spanyol válogatott ellen a legjobb teljesítményt nyújtó soproni Böröndy Vivien kosarával indult a találkozó. 7-4-es magyar előnyt követően azonban hamar fordítottak a törökök, így időt is kért Peresztegi mester. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen a negyed végére újra előnybe kerültünk (15-13).

A második játékrész elég sok hibával indult. A mieink védekezése azonban nem lehetett sok panasz: kevesebb mint három perccel a negyed vége előtt csupán négy pont érkezett török oldalról. Az utolsó percben Gocsman ellen ítéltek sportszerűtlen hibát, de Sikora tempója a végén azt jelentette, hogy egállal mehettek a nagyszünetre a csapatok.

A fordulást követően a törökök legjobbja Hülya Coklar bizonyult továbbra is tarthatatlannak. A center a 22. percben már 18 pontnál és 8 lepattanónál járt, csapata pedig tíz pontos előnyre tett szert a negyed derekára. Böröndy triplája is csak időlegesen tudta megállította a török rohamokat.

A záró szakaszban mindent megtettek a lányok, hogy sikerüljön szűkíteni a különbségen, ám fájdalom, a török együttes stabilan tartotta 10 pont körüli előnyét. A mieink ezzel a csoportban három vereséggel állnak, ám holnap a hollandok ellen máris van lehetőség a javításra.

Magyarország – Törökország 42-51 (15-13, 8-10, 10-19, 9-9)
Magyarország: Böröndy (9/3), Mellár (2), Bodnár (4), Varga B. (2), Sikora (5). Csere: Mojzes (2), Kalocsai (4), Nagy D. (7), Dobos (6), Gocsman (1), Szabó D. (-). Vezetőedző: Peresztegi Nagy Ákos
Törökország, legjobb dobók: Coklar (23 pont, 16 lepattanó), Akbas (9/3).

Érdekességek a statisztikából:
Faultok: 29 – 18
Dobószázalék: 30,0% – 40,4%
Lepattanók: 42 – 39
Gólpasszok: 7 – 14
Labdaeladások: 19 – 19

Lepattanók: Kalocsai, Sikora (7-7), Bodnár, Varga B. (5-5)
Gólpasszok: Bodnár (3)
Labdaszerzések: Nagy D. (6)

A magyar válogatott holnap (augusztus 16.) 19 órakor Hollandia ellen folytatja szereplését a legjobb 12 között. A mieink csoportja és a mostani ellenfelek közötti minőségbeli különbséget jól jelzi, hogy míg Törökország 11 ponttal volt jobb Hollandiánál, addig a mi csoportunkból továbblépő spanyolok 77-46-ra ütötték ki a németalföldieket.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus