Zalaegerszegen vágott vissza a PINKK a ZTE-nek

Három negyeden át szoros volt az alsóház két legjobb csapatának zalaegerszegi csatája. A negyedik negyedben hazai részről Vida Anna magára maradt, az ekkor jobb csapatjátékot nyújtó PINKK felülkerekedett.


Nők, rájátszás az 5-10. helyért

ZTE NKK - PINKK Pécsi 424 60-72  (18-14, 13-17, 15-14, 15-23)

Az alsóházban a két élcsapat komlói találkozóját a ZTE nyerte 52-50-re. A visszavágón a hazaiak 4-0-ra, 8-4-re, majd a szakasz közepén Gensler és Szélesy vezérletével 16-8-ra is vezetett, ám a PINKK mindig felzárkózott. Az üldözőverseny a második félidőben folytatódott, a negyed közepén Szélesy hármasával 25-18-ra léptek meg az egerszegiek, ám a félidő végéig Brumermane, Stewart, valamint Iványi eredményessége révén ledolgozta hátrányát a PINKK.

A második félidő elején  - ellentétben az első félidővel - a PINKK vezetett, a ZTE pedig futott ellenfele után. A szakasz közepén Vida vezetésével 6 pontos hátrányt dolgozott le a hazai együttes. A negyed második felében fej-fej mellett haladtak a csapatok, több büntető kimaradt mindkét oldalon. A szakasz végén 1 pontos ZTE vezetést mutatott a tábla.

A befejező negyedet Iványi, Pénzes és Dorogobuzova kosarai s jó védekezése révén 6-0-lal kezdte a PINKK. Több, mint 3 perc elteltével Vida szerezte a 4. negyed első hazai kosarát, igaz dobása 3 pontot ért a ZTE-nek. Mivel azonban a záró szakaszban sokáig csak ő jelentett veszélyt a PINKK kosarára, miközben a látogatóknál több játékos is eredményes volt, fokozatosan nőtt a vendégcsapat előnye. Szélesynek a 39. perc végén szerzett kosaráig csak Vida volt eredményes a 4. negyedben hazai részről, a PINKK-ben viszont minden pályán lévő játékos hozzátett valamit a csapat összteljesítményéhez, így a végén csapatként jobban "működő" vendégcsapat visszavágott az egerszegieknek a komlói vereségért.

Legjobb dobók: Vida 17/6, Szélesy 4/3, Gensler 12/3 ill. Brumermane 16, Iványi 15/3, Stewart 11, Laczi 9, Dorogobuzova 8.

Fotó: hajrapecs.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus