3X3 vb: Sima győzelem a németek ellen is

Nagy lépést tett a továbbjutás felé női 3X3 válogatottunk a Nantes-i világbajnokságon - Németországot 20-6-ra, nagyon simán győzték le a mieink.

Németország - Magyarország 6-20

Fél perc után német ziccerrel kezdődött a pontgyártás, de erre parádés szűk három perccel válaszoltak a mieink. Előbb Papp Klaudia, majd Theodoreán Alexandra, majd Süle Krisztina, végül Bozóki Bettina is eredményes volt, így 3 perc után 7-1-re már mi vezettünk, miközben a németek csak szenvedtek Bozóki mellett a palánk alatt, sokszor dobást sem nagyon tudtak feltenni. Ezt követően volt a németeknek egy jobb periódusuk, a féltávot jelentő 5 perc végén 9-5 volt az állás a javunkra, tehát tudták tartani a mieinket, több szép, néhány szerencsés találatuk is volt. Theodoreán és Bozóki azonban tarthatatlan volt ezt követően, Németország pedig teljesen elfogyott, ami az előrejátékot illeti. Szinte folyamatosan és egyenletesen nőtt ezt követően előnyünk, a végén Papp is betalált a palánk alól, és bár idő előtt nem sikerült befejeznünk a meccset, a 20-6-os győzelem így is meglett. 

A csoport leggyengébb tagja, Kazahsztán lesz az ellenfelünk 17:00-tól. Amennyiben nyernek a magyar lányok, matematikailag még úgy is elképzelhető egy hármas holtverseny az oroszok, a németek és köztünk, de nagyon jó helyzetbe került válogatottunk a továbbjutás szempontjából, és saját kezében van a sorsa. 4 ponttal többet átlagolunk három mérkőzés után, mint a németek, akiknek szintén egy meccsük van hátra, tehát ha legalább 11 pontot dobva győzünk a kazahok ellen, akkor megvan a továbbjutás matematikailag is (a németek dobhatnának 22-t az oroszok ellen, az is kevés lenne nekik ebben az esetben, ahhoz, hogy megelőzzenek minket).

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus