A második negyedtől remekelt a PEAC

Halványabb kezdést követően a második negyedtől uralva a mérkőzést 65-55-re győzött a PEAC-Pécs a Rózsahegy otthonában. A pécsieknél 6 ponttal mutatkozott be Raksányi Krisztina.

MBK Ruzomberok – PEAC-Pécs 55-65 (19-14, 10-18, 8-18, 18-15)
Rózsahegy, Közép-Európai Liga, 16. forduló

A bokasérüléssel bajlódó Latoya Williams nélkül, de immár Raksányi Krisztinával kelt útra a PEAC-Pécs együttese a szebb napokat is megélő Rózsahegy otthonába. 

Kissé beragadt a rajtnál a pécsi együttes, így Zseljko Djokics 7-2-es hazai vezetésénél időt is kért. Nagy-Bujdosó 2+1-e után sem tudott igazán közelebb jönni a PEAC, Cernakova távolija után közel tíz volt közte (15-6). A bemutatkozó Raksányi büntetőivel jött közelebb a Pécs, a negyed végén Orozovics kosarával 19-14-re zárkóztak.

A folytatásban az első negyedben hamar faultgondba kerülő Reid kosarával közeledett a PEAC, aztán a játékrész derekán Nagy-Bujdosó távolijával csupán kettő pont volt a különbség (24-22). A 18. percben a fiatal Kiss Virág kosarával a vezetést is átvette a pécsi csapat, amely ritmust váltva öt pontos előnyt harcolt ki, végül 32-29-re vezetett a félidőben.

A térfélcserét követően hamar visszavette a vezetést a Rózsahegy, de Fűrész első pontjai után újfent a pécsiek jártak előrébb (34-38). A negyed derekán ismét feljebb kapcsolt a PEAC, Reid és Jovanovics is triplát szórt, így az addigi legnagyobb különbséggel, 8 ponttal vezettek (36-44). Hiába jött a hazai időkérés, nem tört meg a pécsi lendület, a negyed második felében egyetlen pontot engedve a Rózsahegynek 50-37-re vezetett a PEAC.

A záró szakaszban sokáig nem változott a képlet, így őrizte a köztes negyedekben kiharcolt előnyét a PEAC. Amint tízen belülre jöttek a hazaiak, Zseljko Djokics magához hívta csapatát, a 37. percben hat pont volt a különbség (50-56). Ezt követően aztán újfent Reid és Jovanovics villant és végleg lezárta a meccset a pécsi csapat.

Ruzomberok: Brezaniova 5, Cernakova 12/6, Baburova 10/6, Kmetova 5/3, Murphy 13/3. Csere: Stalvant 4, Vesterberg 6, Remenarova.

PEAC-Pécs: Reid 20/3, Fűrész 2, Jovanovics 16/6, Nagy-Bujdosó 9/3, Kiss V. 2. Csere: Orozovics 8, Horváth L., Nagy D., Kaposi, Raksányi 6, Pap 2.

Kipontozódott: Pap (34. perc).

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus