A nyári távozók most is elégedetten távozhattak Miskolcról

Pikáns mérkőzésre volt kilátás, abból a szempontból, hogy a somorjaiak két játékosa, Maja Skorics és Bozóki Bettina az előző évadban még a Diósgyőrt erősítette. A szlovák csapat egy kemény, küzdelmes mérkőzésen jobban kezdett, mint a DVTK, s a kritikus szituációkból rendre jobban jött ki, s nyert.

Aluinvet DVTK Miskolc - SBK Samorin  54-60 (9-16, 18-14, 17-15, 10-15)
 
Állva hagyta a Somorja a DVTK-t, Vynuchalová vezérletével 8-0-lal nyitott a vendégcsapat. Két és fél perc elteltével Bálint Réka kosara egy 6-0-s diósgyőri roham kezdetét jelentette, ám 8-6-os vendég vezetés után Sujová villanásainak köszönhetően újabb 8 somorjai pont következett zsinórban, így jelentős vendég vezetéssel zárult a nyitó 10 perc. A második Skorics triplájával kezdődött, ennek most annyira nem örült a diósgyőri publikum. A 14. percben 25-12-re vezetett a szlovák csapat. A negyed közepén egy 6-0-s rohammal közelebb került ellenfeléhez a Diósgyőr, a félidő végén pedig Jansone igazolta klasszisát, az ő pontjaival szünetig 3 pontra zárkózott fel a hazai együttes.
 
Szünet után lendületben maradt a lett lány, aki két triplával nyitotta a második félidőt, a második után pedig a meccs során először vezetést szerzett s Diósgyőr. A tapasztalt Vynuchalová vette vállaira a somorjai együttest, amely egy 7-2-es rohamot mutatott be a negyed közepén. Jött egy újabb fordulat, Tobin és Bálint duplája majd Czank hármasa egy 7-0-s DVTK futást s újfent hazai vezetést jelentett.  A negyed vége azonban a somorjaiaké, pontosabban a játékrész hősnőjéé, Vynuchalováé volt, az ő villanásaival a záró szakaszt megelőzően 1 pontos somorjai vezetést mutatott a tábla.
 
A záró szakasz elején Raven remek megmozdulásaival visszaszerezte a vezetést Pereszegi Nagy Ákos együttese. 51-49-es diósgyőri vezetés után azonban egy 9-1-es somorjai futás következett - benne egy-egy Skorics és Bozóki kosárral. Innen már nem volt visszaút, a Somorja megfosztotta veretlenségétől a Diósgyőrt. A miskolciak erősen hullámzó teljesítményt nyújtottak, s összességében játékukban több volt a gyenge, mint a jó periódus, így az egyenletesebb teljesítményt nyújtó vendégek megérdemelt győzelmet arattak. 
 
DVTK: Bukovszki, Raven 12, Bálint 5, Jansone 14/6, Tobin 13. Cs: Dubei 3, Czank 5/3, Vincze 2.
 
A somorjaiak legjobb dobói: Vynuchalová 22, Sujová 20/9, Skorics 7/3.

Bozóki Bettina 2 ponttal és 3 lepattanóval zárta az összecsapást.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus