Az Iványi vezette PINKK diósgyőri győzelmével a döntő küszöbén!

A negyedik negyedben nyújtott szenzációs játékának köszönhetően egyetlen győzelemre áll a bajnoki fináléba jutástól a PINKK-Pécsi 424 együttese, miután Iványi Dalma vezetésével 62-53-ra győztek a középszakaszt megnyerő Aluinvent-DVTK otthonában.

Aluinvent-DVTK – PINKK-Pécsi 424 53-62 (8-11, 23-11, 8-16, 14-24)
Miskolc, elődöntő, 1. mérkőzés, vezette: Györffy, Szabó G., Minár

Sarok kosarával indult a bajnokság második elődöntője, majd Iványi kosarával máris 4-0-ra vezetett a PINKK-Pécs. Raven válaszolt két gyors duplával, de a pontszegény negyed derekán csupán 6-6 állt az eredményjelzőn. Roberto Hernandez szokásához hűen sűrűn forgatta csapatát, és tíz perc után 11-8-ra vezetett a PINKK. A hazaiak mindössze 2/11-es mutatót jegyeztek az első szakaszban…

A rövid szünetet követően viszont mindössze három percre volt szüksége a miskolciaknak, hogy közel annyi pontot dobjanak, mint  az első tíz percben. Czank és Bálint vezérletével 15-13-nál a vezetést is átvette a DVTK. Tomlinson ugyan egy rövid időre ismét előnybe jutatta csapatát, de ez a negyed egyértelműen a hazaiak kedve szerint alakult, Jansone triplája után 26-20-nál időt is kértek a pécsiek. Tobin lendületét ez sem törte meg, a center remeklésével a nagyszünetben 31-22-re ment a Diósgyőr.

Szigorított a védekezésén a PINKK, hosszú időn át mindössze két pontot engedélyeztek a DVTK-nak. Ugyan a vendégek sem parádéztak támadásban, de az első félidő eredménytelen triplamutatója után három hármast is berámolva 36-36-nál kiegyenlítettek. 

A záró negyedbe 39-38-as miskolci előnnyel érkeztek a felek. Iványi állt a PINKK élére, majd Holt – mikor máskor szerzett – első kosarával 44-43-nál előnybe is kerültek. Úgy tűnt ekkor fogják meg a meccset a pécsiek, Iványi ki tudja hányadik alkalommal igazolta klasszisát, újabb triplájával 54-47-re húzott el csapata. 11 pontos hátránynál két perccel a vége előtt Maikel López kért időt, vissza is jött tízen belülre Sverrisdóttir révén a DVTK, de ez már későinek bizonyult, hiszen a vendégek szenzációs záró szakaszuknak köszönhetően bravúros győzelemmel kerültek egyetlen győzelemnyire a bajnoki döntőtől.

Diósgyőr: Bukovszki, Raven 4, Sverrisdóttir 7, Jansone 11/3, Tobin 11. Csere: Czank 8/3, Bálint 7, Horváth B. 5/3.

PINKK: Iványi 17/9, Holt 8, Sarok 9, Őri 1, Tomlinson 17/3. Csere: Kennedy, Pascua 3, Győri, Ruják 4, Kováts N. 3/3.

A két győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a PINKK-nek.

Fotó: Rébay Viktor

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus