Az újonc "elkapta" a bronzérmest

Az első negyed után az ELTE-BEAC Újbuda átvette a mérkőzés irányítását a Győr ellen, és végül 2 pontos győzelmet arattak a fővárosiak.

ELTE-BEAC Újbuda - CMB Cargo UNI-Győr 51-49 (9-17, 14-11, 14-10, 14-11)
Budapest, női kosárlabda felkészülési mérkőzés. V: Gorka, Vida.

BEAC: PUSZTAI S. 11, Pusztai P. 4, REINER 8, dr. Bagi, BARNAI 10. Cs: Horváth Sz. 4, PÁL 10, Király, György 4. Edző: Balogh Judit.

Győr: RADOCAJ 9, TÖRÖK 8/6, Takács 2, Varga Zs. 4, Goree 8. Cs: Laklóth 3, Grigalauskayte 6, Koch 2, Horváth K. 5/3, Pap 2. Edző: Völgyi Péter. 

A Győr szerzett vezetést Radocaj révén, de az első percekben Reiner vezetésével a BEAC tartani tudta a lépést ellenfelével. A negyed második felében a védekezésén szigorító győri csapat többször is hibázásra kényszerítette élvonalbeli újonc riválisát, több labdát eladtak a hazaiak, és két ízben sem tudtak kosárra dobni támadó idejük alatt. A Győr egy 8-0-s rohammal ellépett.

A második negyed elején Grigalauskayte kosaraival, majd Horváth Krisztina triplájával 10 pont fölé nőtt a különbség. A BEAC-ot ekkor Pál Szandra próbálta versenyben tartani. A félidő hajrájában rendkívül pontatlanná vált a győri támadójáték, a szívósan küzdő BEAC centere, az addig védekezésben sokat és jól dolgozó Barnai első találatával 5 pontra felzárkózótt.

Térfélcsere után lendületben maradtak a hazaiak, a győri csapat viszont nem tudott felpörögni. Nagy volt a küzdelem, sok a hiba, A hazaiaknál a fiatal György Tímea két ügyes kosara a többieknek is lendületet adott, viszont a győri lányok látva, hogy fokozatosan faragja le hátrányát a rivális, görcsösekké váltak, s sok tiszta helyzetet elhibáztak. Tőlük ekkor egyedül Török Ágnes volt dicsérhető, duplával, majd szép triplával vétette észre magát. A szakasz hajrájában Horváth Szilvia rendezetlen védelem ellen szerzett kosarával fordítottak a hazaiak. A negyed végén az utolsó szó Takács Kata szép szóló kosara formájában a győri csapaté volt, amely 1 ponttal vezetett.

A záró szakasz elején a Pusztai testvérpár tagjainak néhány ügyes megmozdulása révén ismét fordított, sőt 5 ponttal el is lépett a BEAC. A győri magas embereknek gyenge napjuk volt, Radocaj vezérletével nyitotta meg a hosszú hajrát a vendég együttes. Szerzett is egy-két labdát és könnyű kosarat a Győr, de 49-48-nál Pusztai Sára kosara az utolsó percben eldöntötte a meccset. Radocaj 10 másodperccel a befejezés előtt 3 pontos hazai vezetésnél büntetőzhetett, s miután kihagyta a másodikat, visszaszerezte a lepattanót, de nem sikerült a vendégeknek kosárral befejezni a támadást.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus