Ceglédi helytállás, pécsi erődemonstráció

A női Közép-európai Liga mindkét külföldi Euroliga-csapata magyar földön lépett pályára. A kassai együttes a papírformának megfelelően biztosan nyert Cegléden. A magyar kiscsapat három negyeden át helytállt, csupán a harmadik negyedben volt jelentős a különbség a két csapat között. A PEAC csapata az első félidőben alapos erődemonstrációt tartott a horvát bajnok Novi Zagreb ellen. Ennek köszönhetően biztosan nyerte a két a sorozat négyes döntőjébe jutó együttes összecsapását

Ceglédi EKK - Good Angels Kosice 56-85  (10-16, 19-21, 8-29, 19-19)

Fix kettesnek tűnt az egy vereséggel élen álló kassai csapat fellépése az egyetlen győzelemmel seregható ceglédiek otthonában. Még akkor is, ha a Cegléd legutóbbi hazai meccsén megszerezte első győzelmét, a Kassa pedig hét közben váratlan s számára minden bizonnyal igen fájó hazai vereséget szenvedett az Euroligában. 

A 2. perc végén mindkét oldalon 1-1 jó büntetőt s duplát láthattak a nézők. Ceglédi részről Kobolák volt akcióból eredményes. 3-3 után Krivacsevics Tijana is betalált, de a CEKK tapadt az Euroliga tavalyi 4. helyezettjére. A ceglédieket dicséri, hogy gyakran tudták hibázásra kényszeríteni a kassaiakat. A 7. percben 7-5-re vezetett a Kassa. A negyed végén megélénkült a játék, Krivacsevics villanásaival 6 ponttal elléptek a kassaiak. 

A második szakasz elején Vilipics és Kobolák kosaraival továbbra is ott lihegett neves ellenfele nyomában a Cegléd.  szakasz közepén Pindrochová emelt be két triplát, 8 ponttal megugrott a Kassa. A félidő végén Orbán villanásaival tartotta a lépést a CEKK  Kassával, a ceglédiek az első félidőben teljesen egyenrangú ellenfelei voltak Európa egyik élcsapatának.

A második félidő elején próbálta gyorsan eldönteni a meccset a Kassa. Milos Kovacik nyilván próbálta felrázni tanítványait, akik 39-31-es vezetésük után egy 13-0-s rohammal el is döntötték a meccset a maguk javára. A hazaiak egy félidőn át tudták tartani a lépést neves ellenfelükkel, az első 20  lés az utolsó 10 percben nyújtott játékáért elismerés illeti a Ceglédet. Az is örömteli, hogy a záró szakaszban két fiatal magyar játékosa, Gorjanácz és Kobolák révén ismét kiegyenlítetté tudta tenni a játékot a CEKK. 

Cegléd: Hadzsovics 8, Gorjanácz 13, Orbán 5/3, Kobolák 14, Vilipics 10. Cs: Filipowicz D 4., Jerkovics 2, Szabó D., Serbán, Filipowicz V. 

Good Angels: Kissová 4, Bálintová 12/3, Perkins 16/6, Pierson 6, Krivacsevics 10. Cs: Hruscaková 16, Kupciková 4, Abdi 4, Pindrochová 11/9, Janosciková 2.

 

PEAC-Pécs - Novi Zagreb 87-64  (24-9, 26-14, 18-22, 19-19)

Már mindkét csapat kvalifikálta magát a sorozat négyes döntőjébe, igazi tétje tehát nem volt az összecsapásnak. Raksányi Krisztina, a PEAC válogatott játékosa számára viszont igazi presztízsmeccs lehetett előző együttesének vendégjátéka jelenlegi csapatánál. Williams triplájával s Reid duplájáva jól kezdett a pécsi csapat. Sűrűn potyogtak a kosarak, Raksányi a 2. perc végén, 7-2-es PEAC vezetésnél jelentkezett játékra.  Két percig nem esett kosár, majd Fűrész triplájával 10-2-re húzott el a PEAC. A szakasz közepén megtört a pécsi lendület, közel 4 percig nem szerzett mezőnykosarat a PEAC. Igaz s biztos vezetését nem fenyegette veszély, már csak azért sem, mert több, mint 6 és fél percen át zágrábi részről csak Ivezic volt eredményes. A szakasz hajrája egyértelműen a magyar csapaté volt, amely remek csapatmunkával 13-7 után egy 9-0-s "száguldással" tetemes előnyre tett szert. A horvát bajnok amúgy Európa-hírű játékosain azért érződött, hogy nem ez életük legfontosabb mérkőzése.

A kis szünet nem törte meg a PEAC lendületét, a második 10 perc elején Raksányi is "beköszönt" korábbi csapatának, kosarával 19 pontra nőtt a PEAC előnye. Nagyon egyoldalú volt a játék, a zágrábi cserejátékosok nem igazán tudták felvenni a ritmust, a PEAC 8-2-vel indította a második negyedet, s előnye 20 pont fölé nőtt. Ha valaki a második negyed közepén nézett az eredményjelzőre, 40-15-nél akár azt hihette volna, teniszmeccsen van. A félidő hajrájában Fűrész ismét beemelt egy hármast. Szünetben 27 ponttal vezetett az ellentmondást nem tűrően kosarazó pécsi csapat. 

Nagy előnye birtokában a PEAC kissé kényelmesen, a horvát csapat viszont az első félidőben mutatotthoz képest igen elszántan kezdte a második félidőt. A vendégek egy 8-2-es első 3 percet produkáltak,  a szakasz közepén pedig 20 ponton belülre kerültek - időt is kért Dokics Zseljko. Jovanovics triplája jót tett a pécsi csapatnak, azt követően egy 12-3-as futással visszaverte a zágrábi felzárkózási kísérletet, s ebben egy dupla és két büntető erejéig Raksányi keze is benne volt.  A záró szakaszban mindkét csapatban többnyire a kiegészítő emberek szerepeltek. A hárompontosokat igen jól, 46%-kal (7/15) dobó pécsi csapat teljesen megérdemelten fektette két vállra az Euroligában szereplő ellenlábasát. 

Pécs: Reid 7, Fűrész 6/6, Jovanovics 19/6, Nagy-Bujdosó 11/3, Williams 15/6. Cs: Raksányi 10, Orozovics 7, Horváth L 8. Kaposi 2, Nagy D., Pap, Kiss. 

Zágráb: Babkina 7, Dabovics 17/3, Ivezic 15/3, Karcic, Ivankovic 15. Cs: Juric, Komplet 2, Bura 6, Semren, Dojkic 2, Stojsavljevic

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus