Csapatként pótolva Coulibalyt egyenlített a Diósgyőr

Parádés, igazi döntőhöz méltó mérkőzésen egyik legjobbja, Naignouma Coulibaly nélkül is nyerni s egyenlíteni tudott a kupagyőztes Sopron ellen a Diósgyőr.

Aluinvent DVTK Miskolc - Uniqa Euroleasing Sopron 90-86 (19-19, 21-21, 24-18, 26-28)

Zsovár Orsolya, a soproni csapat kapitánya melegített és csapatban volt a vendégeknél, hazai részről viszont hiányzott az első meccsen két sportszerűtlen hibával kiállított mali center, Naignouma Coulibaly.

Sztankovics indításból szerzett kosarával a Sopron szerzett vezetést, Szécsi rögtön egyenlített a zónával kezdő vendégek ellen. Az Uniqa próbálta erőltetni a palánk alatti játékot, de első kosara után Sztankovics csak erőlködött. A Diósgyőr pedig nem találta a soproni zóna ellenszerét, így a 4. perc elején is 2-2 állt az eredményjelzőn. Óriási volt az iram, de a nagy rohanásba mindkét oldalon több eladott labda csúszott be. A negyed közepén Bishop büntetőből megszerezte a sorozatban első pontját, s ezzel átvette a vezetést a hazai együttes. Felpörögtek az események, Hartley duplájára Czank rendezetlen védelem ellen triplával felelt. Szécsi felállt védelem ellen szerzett kosarával 4 ponttal megugrott a Diósgyőr, Sterbenz időt kért, emberfogást rendelt el, csapata labdát, Crvendakics szinte a padról beszállva triplát szerzett, majd Simon is beemelt egyet, újra fordult a kocka. A negyed hajrájában a Diósgyőr futott az eredmény és a Sopron után, és Bishop révén tartotta is a lépést a kupagyőztessel. A negyed Czank triplájával s döntetlen állással zárult.

Szécsi révén a DVTK szerzett vezetést a második negyed elején, ám erre zsinórban 7 ponttal - benne egy Gaucher-tripla - felelt a Sopron, időt is kért Lopez. A hazai dobások rendre kimaradtak, a Sopron Crvendakics vezérletével növelni tudta előnyét. Az első meccs legjobbja, Allison a második negyed közepéhez közeledve szerezte első pontját. Hosszú idő után Bálint triplája volt az első diósgyőri mezőnykosár. A hazai zónát könnyen játszotta át a Sopron, de Czank betörése majd Bishop triplája után 3 pontra jött föl a DVTK. A vendégeknél a palánk alatt rendre ügyesen megjátszott Krnjics tett róla, hogy ne forduljon a kocka. Simon ugyan remekül tartotta Allisont, de a félidő hajrájára támadásban megtört a Sopron lendülete, érthető volt Sterbenz újabb időkérése. Hiába, mert Rasheed jó bejátszás után szerzett kosarával hosszú idő után ismét hazai vezetést mutatott a tábla. A szakasz Ciglar bravúros, Allison fölött dobott kosarával, és hamisítatlan tenisz döntetlennel - 40-40 - zárult.

Szécsi előbb ügyes kosarat majd labdát szerzett a második félidő elején - eladott labdákkal indított szünet után az Uniqa, Bishop hármasát Szécsi újabb duplája követte, bő másfél perc alatt egy 7-0-s futással indított a Diósgyőr, Sterbenz kénytelen volt időt kérni. Krivacsevics centerkosara jelentette több mint 2 perc után az első vendég pontokat. A Sopron a találat szerzője vezette 5-0-s rohammal feljött, ám a Diósgyőr - okosan - az irányítóját, Czankot vitte be palánk alá az apró Ciglarral 2 pontért. Krivacsevics szerzett labdát majd kosarat, majd egy Allison-Krnjics ütközés után utóbbi ellen személyit ítéltek, majd volt egy kis "purparlé" a két csapat játékosai között - Krnjics egy technikait is kapott, Sterbenz - okosan - lecserélte. Gaucher triplájával egalizált a Sopron, sőt Crvendakics ügyes betörés utáni kosarával visszaszerezte a vezetést a vendég együttes. A negyed hajrájában soproni eladott labdákból egy 9-0-t - benne egy Bálint triplával - "repesztett" a hazai együttes. A szakasz végén Krnjics, Krivacsevics és Allison is 1-1 büntetőt dobott be, Hartley bravúros kosarára Czank felelt, a záró szakasz előtt 6 pontos előnyt szerzett a DVTK.

Krnjics faragott a 4. negyed elején a Sopron hátrányán. Alacsony szerkezettel játszott a Diósgyőr, de Gaucher duplája után 2-re zsugorodott előnye. Krnjicset rendre szépen megjátszotta a palánk alatt a Sopron, de Bishop és Allison kosaraival tartotta szűk előnyét a Diósgyőr. Crvendakics triplájával 1 pontra csökkent a hazai előny, Bálint azonnal hármassal válaszolt. A szakasz közepén a jól játszó Crvendakics a 4. hibáját szedte össze, Rasheed betörés utáni bravúrkosarával a negyed közepén ismét 6-tal "ment" a Diósgyőr. Krnjics és Bishop pontpárbaját láthatták a nézők, a hazai center triplát, majd saját pattanóit visszaszerezve duplát dobott. Hartley szerzett "szóló" kosarat, a bónusz büntetőt kihagyta, a túloldalon pedig Szécsi szerzett 2 perccel a vége előtt triplát. Hartley hármasa fokozta az izgalmakat, megfelezte az Uniqa hátrányát. Rontott támadások után  42 másodperccel a vége előtt Czank kipontozódott, Hartley 2 büntetőjével 1 pontra jött föl a Sopron. Allison 33 másodperccel a vége előtt kosarat szerzett, Krivacsevics triplájánál viszont a miskolci gyűrű "kidobta" a labdát. Bishop két büntetője beesett, 19 másodperccel a vége előtt 5 pontra nőtt a hazai előny.

Diósgyőr: CZANK 17/6, RASHEED 7, ALLISON 12, SZÉCSI 15/3, BISHOP 28/9. Cs: Dubei, BÁLINT 11/9.

Sopron: Ciglar 2, HARTLEY 18/3, SIMON 8/6, KRIVACSEVICS 12, Sztankovics 2. Cs: KRNJICS 17, CRVENDAKICS 17/9, GAUCHER 10/6.

Mikale Lopez: - Nagyon szép és fontos győzelmet arattunk, amelyre nagyon nagy szüksége volt úgy a csapatnak, mint a csodás közönségnek. Az első meccsen Allison remekelt, rá most jobban figyeltek, Coulibaly pedig nem játszhatott, így Bishopnak és másoknak volt több helyük és lehetőségük - éltek vele.

Sterbenz László: - A meccs elején centereink ügyetlenkedtek, a második félidő elején a zöld mezes játékosok pedig rendre a fehér mezesekhez passzoltak, ezeket nevezik ki nem kényszerített hibáknak. Bár fel tudtunk jönni, ezt "cipeltük" végig a vállunkon szünet után.

Foto, Slide - dvtk.eu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus