Egy félidőt bírt a Sopron spanyol földön

Szünetben még döntetlenre állt a Salamanca otthonában a Sopron a női Euroligában, ám a második félidőben már egyértelműen a hazai együttes akarata érvényesült.

Salamanca, női kosárlabda Euroliga mérkőzés
Perfumerias Avenida - Uniqa Sopron 74-60 (14-14, 23-23, 23-10, 14-13)

Dominguez duplájára Crvendakics révén két triplával felelt a Sopron. Gidden és Ndour vezérletével a negyed közepén egy 10-2-es rohammal fordítottak a spanyolok a több labdát eladó Sopron ellen. Sajnos Krnjics hamar összeszedett 2 személyit. A negyed végén Fegyverneky és Határ jóvoltából ledolgozták a hátrányt a soproniak.

A negyed elején fej-fej mellett haladt a két csapat, Crvendakics révén inkább a magyar bajnok vezetett. A szakasz közepén a francia Ndour vezérletével egy 8-0-lal ellépett a Salamanca. Ekkor rázta meg magát Simon, triplát, majd duplát dobva 1 pontra hozta föl a Sopront. A félidő végén Krnjics révén egyenlített az Uniqa.

A második félidő Dominguez triplájával kezdődött, az Uniqa büntetőkkel tapadt ellenfelére. Kevés volt a mezőnykosár, Marginean révén ugyancsak büntetőkkel 7 ponttal megugrott a Salamanca. Közel 4 perc után Ciglar szerezte az első soproni mezőnykosarat szünet után. A negyed második felében szervezett játékkal, jó dobóteljesítménnyel 10 pont fölé nőtt a Salamanca előnye az ismét több labdát eladó magyar csapat ellen.

A záró szakaszt 8-1-gyel kezdve 20 ponttal vezetett, s eldöntötte a meccset a maga javára a hazai csapat. A végén Simon révén "kozmetikázott" az eredményen a Sopron, amely 20 labdát adott el, s amellyel szemben a 25. és a 33. perc között bemutatott 20-5-ös rohamának köszönhetően biztosan nyert a Salamanca.

Salamanca: DOMINGUEZ 7/3, Gemelos 6/6, Marginean 12, Gidden 9, NDOUR 16. Cs.: VITOLA 10,  RODRIGUEZ 14/3.

Sopron: Ciglar 4, Fegyverneky 7/3, SIMON 10/6, CRVENDAKICS 24/12, Krnjics 3. Cs.: Határ 2, Lelas 5, Dubei 2, Halvarsson 2, Weninger 1.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus