Egy sima, egy fordított

Két sima meccset játszottak ma magyar földön a Közép-európai Ligában. A PINKK már az első negyedben eldöntötte a meccset a maga javára a mindössze 6 játékossal érkező iglóiak ellen. Cegléden is elég egyoldalú játékot láthattak a nézők, viszont fordított előjellel, a magyar csapat szenvedett a papírformának megfelelően nagyarányú vereséget.

PINKK Pécsi 424 - Rücon Spisska Nova Ves 90-49  (25-9, 28-13, 14-14, 23-13)

STATISZTIKA ITT

A Közép-európai Liga tabellán elfoglalt helyezések alapján a PINKK számított esélyesnek, ráadásul az első körben Iglón is nyerni tudott - 83-81 volt a végeredmény kint. Csakhogy a napokban Tijana Ajdukovics, a csapat meghatározó játékosa, szerb centere óriási lehetőséget kapott, s az egyik orosz sztárcsapathoz, a Szpartak Moszkvához szerződött. A PINKK tehát jelentősen gyengült a palánk alatt. Az iglói csapat viszont mindössze 6 játékossal érkezett.

Ruják Nóra szerezte a PINKK, s az egész sorozat első kosarát az új esztendőben, majd Győri büntetőkkel köszönt be a vendégeknek. Több, mint 3 perc elteltével, 6-0-nál Holmqvist szerezte az első iglói kosarat. Egyoldalú volt a játék, nem sok ellenállást tudott kifejteni az Igló. A vendégek első kosara után cserejátékosaival is átrohant ellenfelén a PINKK. A szlovákiai együttes 5 és fél percen át nem szerzett pontot, míg a hazaiak 17-et. 23-2 után adott némi életjelet magáról egy 7-0-s "részhajrá" formájában az Igló.

A második szakasz elején Holmquist folytatta magányos harcát a PINKK ellen, a svéd bedobó tízet szerzett az első 13 iglói pontból. A hazaiak csapatként játszva 20 pont fölé növelték előnyüket. A félidő végén a Győri-Tomlinson kettős jóvoltából 30 pont fölé hizlalta előnyét a nagy kedvvel kosarazó PINKK.

A meccs lényegében eldőlt, a második félidő kiegyenlített játékkal kezdődött. A tetemes előny birtokában Roberto Hernandez bőven adott lehetőséget csapata kiegészítő játékosainak.

PINKK: Iványi 2, Ruják 5, Sarok 7/6, Győri 19, Tomlinson 15. Cs: Őri 8, Kováts 7/3, Minciková 4, Adamecz 10, Katona 10/3, Erős 3

Az iglóiak legjobb dobói: Holmqvist 18, Benkusová 15/6.
 

Ceglédi EKK - SBK Samorin 58-104 (20-32, 9-22, 13-27, 16-23)

STATISZTIKA ITT

Az alsóházi ütközetben, a nyeretlen seregható Cegléd  a közvetlenül előtte tanyázó somorjaiakat fogadta. Rangadónak azért nem lehetne minősíteni a mérkőzést, amelynek egyértelmű esélyese az 5 győzelmet számláló somorjai csapat volt.

Hadzsovics triplájával a Cegléd szerzett vezetést. Erre azonban az ex-diósgyőri Maja Skorics vezérletével zsinórban 15 ponttal feleltek a vendégek. A szakasz második felében Hadzsovics és Vilipics révén kiegyenlítetté tudta tenni a játékot a Cegléd, ekkor védekezés nélküli "tűzpárbaj" folyt a pályán.

A második negyedet az ex-pécsi Jaeschke révén 9-0-lal indították a vendégek. A Ceglédnek felvillanásai akadtak, mint Gorjanácz triplája, de Skorics és Vynuchalová kosarai jóvoltából a félidő hajrájában 25 pontra duzzadt a magyar csapat hátránya.

A somorjaiak megtisztelték a Ceglédet azzal, hogy szünet után is teljes erőbedobással játszottak. Abban, hogy fokozatosan tovább nőtt a különbség, már Bozóki Bettina is szerepet játszott. A hazai csapatból egyedül Hadzsovics tudott felnőni a feladathoz. A záró szakaszban már nem fordítottak akkora figyelmet a védekezésre a vendégek, mint korábban, a ceglédieknek is akadt pár szép megoldásuk, a somorjaiak pedig 100 pont fölé jutottak.

Összességében a lényegesen nagyobb játékerőt képviselő Somorja fölényesen nyert, érvényre juttatva nagyobb tudását.

Cegléd: Hadzsovics 19/6, Gorjanácz 9/3, Orbán 3, Kobolák 10, Vilipics 8. Cs: Szabó D. 5/3, Filipowicz D 2., Serbán 2, Vasas, Filipowicz V.

A Somorja legjobb dobói: Skorics 20/12, Vynuchalová 19, Jaeschke 18,. Sujová 17/9, Bozóki 10.


A forduló magyar érdekeltségű másik meccséről:

Kassán a Good Angels fölényesen verte a Raksányi Krisztinát nélkülöző Novi Zagreb csapatát. A kassaiaknál Krivacsevics Tijana 21 percet játszva 7/9-es mezőny-, valamint 1/3-as büntetőmutatóval 14 pontot szerzett. Volt emellett 3 lepattanója, 1 gólpassza, s 4 eladott, valamint 2 szerzett labdája.

Fotó 1: melbasket.eu

Fotó 2: melbasket.eu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus