EK: A DVTK számára a második félidőben kezdődött el a meccs
A Diósgyőr gárdája az első félidőben nagyon gyengén, bátortalanul kosarazott, a vendég török gárda pedig hatalmas előnyt szedett össze ez idő alatt. A második félidő kiegyenlített párharcot hozott, ám a legjobb 8 közé jutás az Európa Kupában vélhetően eldőlt már ezen az első találkozón.
Női Európa Kupa, nyolcaddöntő, első meccs
2014. január 16. Miskolc
Aluinvent DVTK - Istanbul Universitesi 55-87 (10-23, 10-28, 18-16, 17-20)
DVTK: Bukovszki 6, Raven 13, Sverrisdóttir 2, Jansone 20/12, Tobin 5.
Cs: Horváth B., Szabó P. 2, Czank 3, Vincze, Bálint, Dubei 4.
IU: Kartaltepe 3/3, Palazoglu 10/9, Johnson 11/3, Can 14, Oszipova 8.
Cs: Sahin, Cohen 3, Langhorne 18, Ivegin 3/3, Karabilecen 2, Marginean 15/6.
Kipontozódott: -.
Az első meccsen lépett pályára a legjobb 16 között a DVTK. Tudtuk, hogy a vendég török gárda erősebb (csoportjában 5 siker és 1 vereség volt a mérlege, míg a mieink a saját kvartettjükben 3-3-mal végeztek), ám annál nagyobb ellenállásra számítottunk, mint amit főleg az első félidőben mutatott a DVTK.
Gyakorlatilag az egész magyar alakulat játékát jellemezte egy mozzanat a nagyszünet előtti percekben: Czank tört be a laza fal résén át, de a ziccert nem tette fel, hanem hátretekeredve kipasszolta. Tény, két lépésnyire ott tornyosult talán Oszipova vagy valamelyik török magasember mellette, de kizárt, hogy oda is ért volna, ám a mi kosarasunk - ahogyan az egész diósgyőri alakulat - többnyire félősen játszott, így meg nem lehet eredményt elérni, vagy akár szoros meccset játszani. A fentihez hasonló mozzanat számos volt a találkozón. Vagy nem igazi helyzetet próbált megoldani valahogy, kínkeservesen a magyar csapat egy-egy játékosa vagy ziccerben, illetve könnyebb helyzetben óvatoskodta túl a szituációt valamelyik DVTK-s.
A második félidőre az a kérdés maradt, hogy a hazai pályán 31 pontos hátrányban lévő DVTK-nak sikerül-e legalább saját maga számára élvezhetőbbé tenni a derbit, s valami önbizalmat magára szedni, hiszen lesz még egy törökországi visszavágó is, amelyet le kell játszani, s a magyar kosárlabdázás megítélésének nem tenne jót egy irdatlan nagy zakó.
Sokkal jobban dobta a távoliakat a török gárda, a lepattanóharc pedig annyira egyoldalú volt (nem a mi javunkra), hogy arról szinte nem is lehet mit mondani. A harmadik negyedben azonban sokkal jobban kézben tartotta a meccset a DVTK, mint addig, pedig az Istambul többnyire a legjobbjait játszatta, tehát komolyan vette a derbit még ekkor is.
A hazaiak a nagyon beinduló Jansone, valamit Raven révén igen szép játékrészt produkáltak, megnyerve ezt a negyedet. A lendület szerencsére kitartott a negyedik etapra is. A két légiós húzta továbbra is a DVTK-t, míg a törököknél leginkább a csatár Melissa Can fakított, már jóval a meccs vége előtt stabil dupla-duplát elérve, de rajta kívül is fél tucat isztambuli hölgy ért el kétszámjegyű pontot vagy közelítette meg azt.
Viszont a Diósgyőr sajnálhatja, hogy bátrabb énjét csak a második félidőben vette elő, mert így csak azt érte el a gárda, hogy tisztességgel megdolgoztatta ellenfelét, ám ha az elejétől úgy kosaraznak a magyar gárda lányai, mint tették azt a huszadik perc után, egy kimondottan izgalmas derbi kerekedhetett volna ki az egészből.
A végén az egyébként az első félidő gyengélkedéséből a részét szintén kivevő, de később nagyon magára találó Jansone húsz pont fölé jutott (egyedül ő talált be messziről...), de a csapat dobószázaléka igen alacsony szinten maradt összességében, tehát leginkább annak lehet örülni, hogy a DVTK a második félidőt majdnem megnyerte (ez minimum bravúr az elsőben látottak tükrében), illetve lepattanózásban - ami, mint tudjuk java részben szándék kérdése - is jelentősen feljavult.
A visszavágó viszont - a mínusz 32 pont fényében - nem tűnik sok jóval kecsegtetőnek. Főleg nem Törökországban. Azért hajrá magyarok odakint is!