Gyenge kezdés, szédületes hajrá, szoros végjáték

Győzött az esélyes Fenerbahce, de a végén az Uniqa nagyon ráijesztett. A megilletődötten kezdő Sopron hamar nagy hátrányba került. Az első félidőben csak Fegyverneky és Hawkins jelentett veszélyt a hazai kosárra. Szünet után a többi soproni kosaras hölgy is magára talált, a Fener pedig a 35. percben már lefutottnak hitte a meccset, amelyet a szédületesen hajrázó,  az utolsó percekben remek csapatjátékos nyújtó Sopron szorossá tudott tenni, de ahhoz, hogy megfordítsa, azért túl nagy volt a hátránya.

Fenerbahce - Uniqa Euroleasing Sopron 71-64  (24-9, 16-17, 19-18, 12-20)

McCoughtry és Hollingsworth "húzta" kezdetben a török sztárcsapatot, de az első percekben Fegyverneky révén tapadt ellenfelére a Sopron. 5-4-es hazai vezetés után azonban egy 17-2-s száguldással szinte állva hagyták a magyar bajnokot, s tetemes előnyre tettek szert a hazaiak. Soproni részről az első 8 (!) percben csupán Fegyverneky szerzett kosarat, Hawkins kosár plusz büntetős akciójával több, mint 3 perces soproni kosárcsendnek vetett véget. Hamar nagy hátrányba került az Uniqa.

A második szakasz elején Fegyverneky és Hawkins a 10 pontos lélektani határ közelébe hozta fel a Sopront. Az amerikai erőcsatárt nem tudta tartani a török sztárcsapat, de 16 percen át csak két soproni játékos szerzett kosarat. A 17. perc végén Sztankovics 1 jó büntetővel iratkozott fel a pontszerzők közé. A második negyedet megnyerte a Sopron, de így is 14 pontos hátrányban volt szünetben. 

A második félidő elején a negyedik Uniqa kosaras, Simon is "beiratkozott" a jegyzőkönyvbe, s első duplája után rögtön egy másikat is beemelt.  42-30-as Fener vezetés után jött egy 8-0-s hazai roham, amely közben egy másik csillag, Veramejenka is villant egy triplával, s 20 pontos hátrányba került az Uniqa. 
A negyed végén Fegyverneky büntetőivel még sikerült ezen valamit faragni, de igazán közel kerülni a Fenerhez nem tudott a Sopron. 

A záró szakasz elején a török csapat török játékosa, Cakir parádézott, zsinórban 7 pontot dobott. Az volt a kérdés, mennyi tartása marad a Sopronnak a végére. Nos, volt, hiszen 68-48-as török vezetés után a hajrában, azon játékosok villanásaival, akik addig érdemben nem nagyon szóltak a meccshez, egy huszáros, 16-1-es rohammal 5 (!) pontra jött föl a Sopron, a teljesen "leülő" török csapat ellen, amelynek hiába kért kétszer is időt spanyol edzője. A töörk sikert a francia válogatott center, Yacoubou biztosította be 16 másodperccel a befejezés előtt.

Sopron: Fegyverneky 18, Faris 3/3, Zsovár 3/3, Hawkins 18/3, Krnjics 10. Cs: Simon 6, Tetemondová 2, Sztankovics 5.

A Fenerbahce legjobb dobói: Hollingsworth, McCoughtry 13-13, Veramejenka 9/6, Cakir 9/3.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus