Győr: az első edzőmeccsek - az első győzelmek

A szeptember 7-i szörnyű autóbusz tragédia óta első edzőmeccseit játszotta le a Hat Agro UNI Győr együttese.

Csütörtökön Szentendrei Áron tanítványai Zalaegerszegen játszottak a ZTE NKK ellen. Amint arról a győri klub honlapja beszámolt, a találkozón győri színekben heten léptek pályára: Laklóth Anna, Fejes Réka, Mansaré Manty, Dobos Ágnes, Milica Ivanovic, Dannielle Diamant és Semsei Barbara. A félidőben még 11 ponttal vezetett a győri csapat, aztán szünet után az egerszegiek zónára álltak át. Ekkor megmutatkozott, hogy a győriek nem igazán tudnak 5-5 ellen gyakorolni, feljöttek, sőt fordítottak is Gáll Tamás tanítványai, de Milica Ivanovics kosarával az utolsó pillanatban mégis a Győr győzött, a végeredmény 61-60 lett.
 
Ma délelőtt a hazánkban túrázó ausztrál junior válogatott volt a győri csapat ellenfele. Ha a játékoskeret - amelyből bokasérülése miatt még hiányzott a PINKK-től érkező Lengyel Dalma - nem is, a szakmai stáb bővült, Szentendrei Áron munkáját Barthalos István erőnléti edző mellett a Diósgyőrtől érkező Zsiga Zoltán segíti.
 
Az ausztrálok elleni felkészülési mérkőzésen, amint arról a klub honlapja beszámolt, végig a győri lányok akarata érvényesült, fokozatosan növelték előnyüket Szentendrei Áron tanítványai.
 

Hat Agro-UNI Győr-Ausztrál junior válogatott 76-54 (18-11, 21-13, 22-14, 15-16)

Győr: Semsei 18/9, Ivanovics 10/6, Laklóth 11, Fejes 8, Diamant 14. Cs.: Mansaré 7, Dobos 8.

Szentendrei Áron: - Hasznos mérkőzést játszottunk a fiatal ausztrál válogatottal. Jó volt látni a lányokat a régi, megszokott helyünkön játszani. A második félidőben már érződött, hogy kevesen vagyunk ahhoz, hogy csütörtök után szombaton is mérkőzést játsszunk, így szünet után csökkent a hatékonyságunk. Ennek ellenére tudtuk gyakorolni a játékainkat, de az is látszott, hogy a lepattanózásban még fejlődnünk kell.

Fotó: gyorikosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus