Hosszabbítás Szigetszentmiklóson, tovább menetel az MTK

Nézzük, hogy mi történt múlt hétvégén a Nemzeti Amatőr Női bajnokság keleti, illetve nyugati csoportjában. 

Kelet: tovább menetel az MTK

Az MTK a Diósgyőr fiataljai ellen is könnyedén győzött. A múlt hét végén volt 30 és 40 pontos egyéni teljesítmény is a Nemzeti Amatőr Női Bajnokság keleti csoportjában.

Szolnoki MÁV SE - Kecskeméti KC 53-65

Egy negyed után még a hazaiak vezettek, ám a folytatásban a Gereben nővérek vezette Kecskemét akarata érvényesült. A két Gereben-lány 33 pontot és 12 lepattanót "gereblyézett össze". A másik oldalon a B33-as Európa-bajnok és vb-bronzérmes Kányási Veronika volt messze a legeredményesebb a maga 24/9 pontjával, igaz ezt 33 mezőnykíséretből érte el. 

DEAC-Kiss Lenke KS 77-55 

A képlet hasonló az előző mérkőzéshez: egy negyed után még Kiss Lenke kosársulijának együttese vezetett, ám a második negyedtől egyértelműen a DEAC dominált. Ebben főszerepet játszott a 21 pontos, 10 lepattanós dupla-duplát elérő Földvári Andrea, Gál Annamária pedig 15 ponttal, 7 lepattanóval és 4 gólpasszal zárt. A fővárosiaktól Nagy Zsófia játéka emelkedett ki (14 pont, 8 lepattanó). 

Aluinvent DVTK Miskolc U23 - MTK 43-77

Ahogy az előző két meccsén, most is gyorsan eldöntötte a meccset az élvonaltól búcsúzó MTK. A 10 perc után 22-7-re vezető városmajori együttes a vártnál talán nagyobb különbséggel múlta felül a Diósgyőr fiataljait. Ismét a két korábbi válogatott, a Nagy-Bujdosó - Túróczi kettős vitte a prímet a budai alakulatnál, előbbi 30 pontot és  lepattanót szerzett, utóbbi pedig 16/3 pontos, 10 lepattanós dupla-duplával zárta a miskolci fellépést. A hazai csapatból senki nem jutott 10 pont fölé. 

Szeged KE - Szolnoki MÁV SE 87-68

Fejlődnek a fiatalok Szegeden! Ez a meccs legalábbis ezt bizonyította, hiszen két, nyáron az U16-os válogatott keretében lévő játékos vezette győzelemre Kovács Andrea együttesét. Soós Réka 18 ponttal és 6 lepattanóval, Jáhni Zsófia pedig 15 ponttal s 3 pattanóval segítette a Szegedet a Tisza-parti parti megnyerésében - mindkét játékos édesapja is kitűnő kosaras volt. Sárközi Viktória is eljutott 15-ig, a tapasztaltabb Tóth Cecília pedig ezúttal a fiatalok kiszolgálásában jeleskedett, 6 pontja mellé ugyanennyi gólpasszt kézbesített társainak. Szolnoki oldalon Kányási ezúttal pazar játékot nyújtott, 40/12 ponttal fejezte be a meccset, 65%-os mezőnymutatóval (13/20), ám igazán nem akadt társa, így csapata alulmaradt.

 

Nyugat: Hosszabbítás Szigetszentmiklóson

A vendégcsapatok hétvégéje volt a legutóbbi a Nemzeti Amatőr Női Bajnkság nyugati csoportjában. Egyetlen mérkőzésen született csupán hazai siker - az is hosszabbítás után.

BKG DSE - Bajai NKK 77-73

Végig kiélezett, szoros, hosszabbításos meccset játszott egymással a BKG DSE és a Baja. A szigetszentmiklósiak elsősorban Lantos Adrienn (20 pont, 7 lepattanó) remek játékának köszönhették túlórában elért sikerüket, de Tarnai Zsuzsa (13 pont, 8 lepattanó) és Gyimesi Krisztina (12 pnt, 4 szerzett labda) is sokat tett érte. Bajai részről két dupla-dupla - Kucsora Réka (18 pont, 11 lepattanó, 4 gólpassz) és Pénzes Kitti (13 pont, 14 lepattanó, 6 gólpassz) is kevés volt a sikerhez. 

Kanizsai Vadmacskák SE - Tatabányai KC 54-68

A Kardos Réka (15 pont, 8 lepattanó) és Fuisz Viktória vezette kanizsaiak egy negyeden át tudták tartani a lépést a rutinos, hosszabb kispaddal rendelkező tatabányai csapattal. A folytatásban fokozatosan lépett el a hazaiaktól a Tatabánya, amelyben Mozsolics Judit 19 pontig jutott, Fülöp Klaudia 16 pontos, 14 lepattanós dupla-duplával járult hozzá a Tatabánya sikeréhez. Csicsai Kata 12 pontot és 6 lepattanót tett a közösbe a vendégeknél, akiknek sikerében az is közrejátszott, hogy a kanizsai lányok igen gyenge dobóformát fogtak ki, 2/17-es, 11,7%-os triplamutatóval. 

PINKK SE - ELTE-BEAC Újbuda U23 58-61 

Végig szoros, változatos, fordulatos meccset játszott egymással a két csapat Komlón. Az igen mutatós dupla-duplával jelentkező Nagy Dorottya (17/3 pont, 19 lepattanó) - a 4/15-ös mezőnymutató kicsit ront az összképen - vezette hazaiak a záró szakasz közepén 7 pontos hátrányba kerültek a BEAC Pusztai Petra (21/6 pont, 12 lepattanó) által "húzott" utánpótláscsapatával szemben. Innen még 2 pontra visszaküzdötte magát a PINKK, ám a végjátékban a BEAC fiataljainak nem remegett meg a kezük a büntetőknél, így vendég siker született. 

Tatai SE - Szombathelyi ESE 45-66

A tataiak egy félidőn át tudták tartani a lépést a szombathelyi egyetemi együttessel. Félidőben csupán 4 ponttal vezettek a vendégek, akik közül Gyuricza Kitti 19/12 pontig jutott, Czinder Adrienn pedig 12/3 pontos, 11 lepattanós dupla-duplát ért el. Hazai részről ketten, Pálmai Nóra (11 pont, 13 lepattanó) és Lendér  Lilla (14/3 pont, 12 lepattanó) emelhető ki. A lelkes tatai lányok negyedről negyedre kevesebb pontot szereztek, a Szombathely egyenletes teljesítményt nyújtva végül biztosan nyert.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus