Hosszabbítás után nyert a Cegléd

Nagy csatában, rengeteg faultot hozó mérkőzésen szerezte meg idei első győzelmét a Cegléd, amely hosszabbítás után 88-82-re verte a ZTE-t.

Ceglédi EKK – ZTE NKK 88-82, h.u. (14-18, 25-19, 13-23, 19-11, 17-11)
Cegléd, NBI, 4. forduló, vezette: Frányó, Bognár, Csabai-Kaskötő

A ZTE a bajnokság legutóbbi fordulójában megszerezte első győzelmét, de nem titkolva ezúttal ugyanerre készült a Cegléd is, amely hazai pályán fogadta a zalaiakat. A hazaiaknál Cziczás Lászlónak már az első negyed derekán időt kellett kérnie, hiszen 11-4-re vezetett a kissé szokatlan felállásban kezdő ZTE.

A második negyed elején Nagy és MacKay is távolról volt eredményes, majd Ambrus kapta meg korán már a negyedik faultját (20-28). Hadzsovics sorozatos büntetőivel tudott közelebb férkőzni a Cegléd, de MacKay egy újabb triplával hűtötte le a kedélyeket (25-33). A zalaiak viszont a félidő előtti percekben lefagytak, a CEKK egy 12-2-s szakasszal pedig a vezetést is átvette (39-37).

Alaposan bekezdett a ZTE a folytatásban, nyilván nem hagyta szó nélkül Gáll Tamás a félidő előtt perceket. Szélesy illetve a szünet után beszálló Darida vezetésével vissza is vették a vezetést a vendégek. Sőt a padról érkezők pontjaival ismét el tudtak lépni a negyed végére (52-60).

Hadzsovics továbbra is ponterősen játszott, ugyanakkor közben már tizenkettedik (!) eladott labdájánál járt. Serbán kosara után kért időt Gáll Tamás, de Skorics büntetőivel így is átvette a vezetést a Cegléd (67-66). A záró percbe fordulva teljesen nyílttá vált a mérkőzés, 71-71 pedig kihagyta a ZTE a „meccslabdát”, így jöhetett a hosszabbítás.

A ráadásban Skorics vitte a hátán a Ceglédet, míg a túloldalon sorban pontozódtak ki a játékosok. A hazaiak bedobója felelt csapata első kilenc pontjáért. A ZTE-ben Nagy próbált egy utolsó rohamot vezetni, de 86-81 után ő is megkapta ötödik hibáját (32 faultig „jutott” a ZTE) és végül a Cegléd megnyerte idei első mérkőzését.

Cegléd: Hadzsovics 31/6, Gorjanácz 10, Skorics 18/3, Serbán 11, Bozóki 7. Csere: Kobolák, Szabó D., Lengyel 7, Ruttner 2. Vezetőedző: Cziczás László

Zalaegerszeg: Nagy D. 22/3, Ambrus 5/3, Szélesy 8/3, Varga Zs. 4, Horváth Zs. 9. Csere: MacKay 18/9, Zele 10, Makitalo, Darida 6/3, Jurkó. Vezetőedző: Gáll Tamás

Kipontozódott: Serbán (35. p.), ill.: Varga (33. p.), Szélesy (43. p.), Ambrus (43. p.), Horváth Zs. (45. p.), Nagy D. (45. p.)

Fotó: Kisfaludi István (cegledisport.hu)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus