Hosszabbításban kapott ki a Sopron

Fordulatos, hihetetlen izgalmas mérkőzésen hosszabbításban kapott ki Rózsahegyen az Uniqa Euroleasing Sopron. A rendes játékidő nagy részében a magyar bajnok futott az eredmény s a hazai csapat után, ám a záró szakasz első felében bemutatott pazar, 16-2-es roham után úgy tűnt, felülkerekedik. A hazai csapat azonban a rendes játékidő végén kiegyenlített. A hosszabbítás sem nélkülözte a nagy futásokat, fordulatokat, végül a hazaiak kerekedtek felül.

MBK Ruzomberok - Uniqa Euroleasing Sopron 78-74 (17-12, 16-15, 21-18, 10-19, 14-10)

Bár a soproniak számára nem volt tétje a mérkőzésnek, ugyanazzal az ötössel kezdtek, mint hét közben Brnóban az Euroliga-meccsen. Másfél "pontatlan" perc után Hawkins a magyar bajnoknak szerzett vezetést. Jó védekezéssel kezdett a Sopron, a hazaiak 3 és fél perc után, 6-0-s Uniqa vezetésnél szerezték első pontjaikat. A Rózsahegynek jót tett a svéd légiósok pályára lépése, Vesterberg és Stalvant villanásaival eladott soproni labdákból 1 pontra feljöttek. Fegyverneky kosara lendítette át küzdelmes játék mellett a holtponton a vendégeket. A szakasz közepén a három Zsófi húzta a soproni szekeret, Fegyverneky után két druszája, Simon és Licskai is betalált. A hazaiak a negyed második felében egy 10-2-es futást bemutatva átvették a vezetést, miközben a magyar bajnok sorra adta el a labdákat.

Lendületben maradtak a rózsahegyiek, Kmetová triplájával növelték előnyüket a második szakasz elején. Tompán, sok hibával játszottak a soproniak, érződött játékukon a hétközi meccs s a sok buszozás okozta fáradtság. Stalvant is betalált távolról, 10 pontra nőtt a Ruzomberok előnye. A szakasz közepén Zsovár révén megszületett a soproni csapat első triplája. Ez lökést adott az Uniqa együttesének, amely egy 6-0-s részhajrával szorossá tette a meccset. Szünetben 6 ponttal vezettek a hazaiak az addig 11 labdát eladó Sopron ellen. 

A második félidő elején felváltva estek a kosarak, tartotta 5 és 10 pont közötti előnyét a Rózsahegy. A szakasz közepén határozottabb lett a soproni védekezés, Fegyverneky triplát dobott, a magyar bajnok egy 9-2-es futással a negyed közepén 1 pontra feljött. A negyed második felében egy ideig fej-fej mellett haladt a két csapat,az Uniqa ki tudott egyenlíteni. A szakasz utolsó 2 percében Kmetová és Remenarová is beemelt egy-egy triplát, 11-2-es rohammal, s 9 pontos előnnyel zárta a 3. negyedet a Rózsahegy.  

A záró szakasz elején Hawkins értékesített 4-ből 4 büntetőt, ismét ellenfele nyomába eredt a Sopron. Amerikai erőcsatára vezérletével egy 10-2-es rohammal kezdve a negyedet, 1 pontra feljött a magyar bajnok. Úgy tűnt, "elfogyott" a Rózsahegy, Hawkins és Fegyverneky már nem tudták lábbal tartani az Uniqa játékosait, akik Hawkins és Fegyverneky büntetőivel a negyed közepén átvették a vezetést. A Sopron a egyed első 6 percében egy 16-2-es "száguldást" mutatott be. 

A korábban Pécsett is kosarazó Murphy vezetésével próbálta visszaszerezni a vezetést a Rózsahegy. Izgalmasan alakult a végjáték, az utolsó percre 1 pontos soproni vezetéssel fordultak a felek. Ciglar duplája után 17 másodperccel a befejezés előtt Brezaniová triplájával kiegyenlítettek a hazaiak, s a rendes játékidő végén maradt a döntetlen. 

A hosszabbítás Kmetová hármasával kezdődött, Krnjics válaszul egy büntetőt értékesített. Vesterberg is "bevert" egy triplát, utána pedig egy duplát. Úgy tűnt, a rendes játékidő végén a meccset hosszabbításra mentő. s a "túlórát" 8-1-gyel kezdő Rózsahegy élni tud a lélektani előnnyel. Hawkins azonban újra a soproni csapat élére állt. Letámadással labdákat szerzett az Uniqa s Simon duplájával 53 másodperccel a befejezés előtt 1 pontra jött föl, majd 4 másodperc elteltével újabb labdaszerzés után Simon egy büntetőt értékesítve egyenlített. Hihetetlen izgalmak közepette zajlott a hosszabbítás, Stalvant büntetőkből újra a hazaiaknak szerzett vezetést. Hawkins egyenlített, s 11 másodperccel a hosszabbítás lejárta előtt ismét Stalvant büntetett kétszer, 11 másodperccel a befejezés előtt. Az ellenakciónál Zsovár eladta a labdát, Kmetová megszerezte, s 3 másodperccel a befejezés előtt büntetőkből bebiztosította a hazai csapat győzelmét egy remek, hihetetlen izgalmas, fordulatos találkozón. 

Ruzomberok: Barburová 3/3, Brezaniová 12/3, Cernaková, Kmetová 11/9, Murphy 13. Cs: Stalvant 19/3, Vesterberg 10/6, Remenarová 10/6.

Sopron: Ciglar 6, Fegyverneky 15/6, Faris, Hawkins 27, Krnjics 14. Cs: Zsovár 3/3, Simon 5, Licskai 2, Tetemondová 2.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus