Hosszabbításban nyert a bajnok a Városmajorban

Egymástól légvonalban úgy egy kilométernyire, de "természetesen" sajnos egy időben lépett pályára a fővárosban a tavalyi bajnok és a jelenlegi listavezető. Három negyedben is egyenrangú ellenfele tudott lenni a lelkes, fiatal Vasas a fáradt, s a sérülések miatt megfogyatkozó Sopronnak, de az Uniqa a második negyedben nyújtott eredményes támadójátéka révén gond nélkül hozta a kötelezőt. A Városmajorban a játékidő nagy részében hátrányban volt az utóbbi hetekben jelentős játékosmozgáson áteső bajnok PINNK, ám hosszabbításra mentette a találkozót, s végül nyerni tudott

MKB Euroleasing Vasas - Uniqa Euroleasing Sopron 51-69 (10-13, 13-25, 15-15, 13-16)

A vendégektől a sérült McBride és a beteg Simon is hiányzott. A délelőtt még a két csapat junior együttesének összecsapásán szereplő Weninger ügyes, eredményes játékával a Sopron kezdett jobban, a hazaiakat Határ Bernadett próbálta versenyben tartani. A vendégeken érződött a fáradtság, Weninger volt kezdetben a Sopron legjobbja, a 11. percben a 11. pontjával 16-12-re vezettek a vendégek. Cymmer villanásaival a negyed közepére fordított a szívósan küzdő Vasas. Ekkor "megrázta magát" a Sopron, amely egy 15-0-s rohammal lényegében el is döntötte a meccset a maga javára.

Szünet után a Vasast azért illeti dicséret, mert nem zuhant össze, sőt, a második félidőt egy 10-2-vel kezdve 7 pontra feljött. Igazán szorossá azonban nem tudta tenni a meccset, de Krivacsevics mester így is büszke lehet a tanítványaira, volt tartása a csapatának, a Sopron pedig tartalékosan is jóval erősebb, mint a Vasas és játékosai nagyobb tudását érvényre juttatva hozta a kötelező győzelmet.

Vasas: Cymmer 11/3, Aho 6, Bajnóczi 3/3, Tóth T. 6, Határ 14 Cs.: Farkas F. 7, Bagi 2, Bach 2, Gocsmann -, Solymosi -, Gundel-Takács -, Müller -.

Sopron: Ciglar 7/3, Weninger 11, Zsovár 4, Krivacsevics 5, Sztankovics 7 Cs.: Hartley 13/3, Crvendakics 13/3, Licskai 7/3, Krnjics 2, Kocsis -.


MTK Budapest - PINNK Pécsi 424 95-103 hosszabbítás után (27-18, 20-26, 23-21, 18-23, 7-15)

Az első percek váltott vezetése után Medgyessy Dóra eredményessége révén egy 8-0-s rohammal ellépett ellenfelétől a PINKK. A negyed hajrájában Vukov Szonja triplájával 10 pont fölé nőtt a támadásban roppant pontosan játszó hazai csapat előnye, s a negyed végén is 9-cel "ment" az MTK. 9-2-vel indított a bajnok a második negyedben. A holtponton Medgyessy lendítette át a hazai együttest. Ekkor azonban már nem szakadt le a vendég együttes, amelyet elsősorban Faulkner tartott versenyben. A félidő hajrájában a hazaiaktól Túróczi lépett elő vezéregyéniséggé, sorra szerezte a duplákat, így ismét ellépett az MTK. Laczi triplája, valamint Faulkner újabb villanása után szünetre 3 pontra jött föl a bajnok.

Térfélcsere után 2 pont nélküli percet követően Halvarsson kosár plusz büntetős akciójával egalizált a PINKK. Ismét a hazaiak percei következtek, egységes, jó csapatmunkával egy 9-0-t bemutatva ismét elhúztak. Sőt, a szakasz közepén Medgyessy büntetőivel 10 pont fölé nőtt a bajnok hátránya. A negyed hajrájában alaposan megszórta triplkákkal az MTK a PINKK-et, Vukov, Túróczi és Medgyessy is betalált távolról, 70-56-ra vezettek a hazaiak. A negyed végén azonban Ruják triplája a bajnok 9-0-s rohamának a kezdetét jelentette, a záró szakasz előtt újra nyílt lett a meccs.

A negyedik negyedben aztán úgy tűnt, érvényesül a papírforma: amíg a hazaiak Baksa kosár plusz büntetős akcióját tudták "felmutatni", addig a PINKK elsősorban Halvarsson vezetésével 11 pontot szerezve fordított. A negyed közepén a Halvarsson-Stewart center kettős jóvoltából már 80-75-re vezetett a bajnok. Hazai oldalon is a center kettős tagjai, Túróczi és Barnai villantak, s kezdték meg az üldözést. Ez olyannyira jól sikerült, hogy 85-83-as vendég vezetést követően Vukov duplája, majd a káprázatosan nagyot játszó Medgyessy (29/6 pont, 8 gólpassz) triplája után ismét MTK vezetést mutatott a tábla. Sarok azonban még a 39. perc végén egyenlített, a rendes játékidő utolsó percében pedig nem esett kosár.

A hosszabbítás Faulkner kosarainak köszönhetően 10-2-es vendég rohammal indult, erre már nem volt válasza a két héttel győri bravúrja után ismét erőn felül teljesítő Csupics-csapatnak, így a bajnok, ha a vártnál jóval nehezebben is, de nyert egy remek, látványos mérkőzésen.

MTK: Medgyessy 29/6, Böröndy 9/3, Vukov 14/6, Roglics 8, Túróczi 21/3. Cs: Baksa 4, Barnai 10, Orbán, Szabó V., Kádár.

PINKK: Sánta 3, Faulkner 18, Sarok 4, Halvarsson 24, Stewart 22. Cs: Ruják 14/3, Nagy D. 6, Őri 7/3, Laczi 5/3.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus