Jó első negyedével nyert a Sopron

Megszerezte első győzelmét a Közép-Európa Ligában az Uniqa Euroleasing Sopron, miután remek első negyedével 62-52-re győzött a szlovákiai Igló otthonában.

SKBD Rucon Spisska Nova Ves - Uniqa Euroleasing Sopron 52-62 (8-18, 19-17, 13-13, 12-14)

A soproni együttes a héten mutatkozott be a sorozatban és egy végletekig kiélezett meccsen kapott ki hazai pályán a PINKK együttesétől. Az Igló a nyitófordulóban súlyos zakót kapott a Pösténytől, ráadásul hazai pályán, szerdán viszont kisebb meglepetésre nyerni tudtak Somorján.

Igor Polenek vezetőedző továbbra sem számíthatott Kelly Farisra, ám az amerikai nélkül is remekül kezdett a Sopron. Bár az első pontokat a hazaiak a szerezték, Fegyverneky és Krnjics vezetésével 14-2-re lépett meg a magyar csapat. Ezt őrizték is a soproniak, a negyed végén az egykori pécsi Regina Palusna büntetőivel alakult ki a 18-8-as állás.

A folytatásban közeledett a hazai alakulat, bár Tetemondova kosarával egy időre tartotta tíz fölötti előnyét a Sopron, de az Igló többször is felzárkózott 5-7 pontra. A nagyszünethez közeledve Sztankovics 2+1-ét követően Whitcomb szórt hármast és végül két pontot faragott hátrányából a szlovákiai gárda (27-35).

A nagyszünet után beragadt a Sopron, olyannyira, hogy a soproniak több, mint 5 percen át csupán egyetlen duplát jegyeztek. Így nem meglepő, hogy a hazaiak 37-36-ra jöttek fel. Szerencsére ekkor Igor Polenek időkérése felrázta Fegyvernekyéket és pillanatok alatt egy 7-0-ás szakasszal válaszoltak. Sajnos így is ott lihegett a Sopron nyakán az Igló, de a negyed végén megmaradt a nyolc pontos különbség (40-48).

A záró negyed elején fokozatosan dolgozott le hátrányából néhány pontot az Igló, Palusna büntetőjével 50-45-re vezetett a Sopron. A 35. percben Zsovár dobott rendkívül fontos triplát, de egy perccel később így is csupán négy pont volt a különbség. Ekkor szigorított védekezésen a Sopron és higgadtabban játszva a záró percbe fordulva Krnjics kosarával végleg eldöntötte a mérkőzést.

Igló: O'Rourke 4, Whitcomb 15/6, Slimakova 4, Holmqvist 7, Palusna 16. Csere: Surkusa 4, Mackulinova, Benuskova 2, Mackulinova, Rehakova.

Sopron: Fegyverneky 15, Weninger V., Zsovár 8/6, Licskai, Krnjics 14. Csere: Simon Zs. 9, Sztankovics 3, Tetemondova 9/3, Hawkins 4.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus