Kiváló harmadik negyed: DVTK-siker

Remek harmadik negyedével 63-47-re győzött az Aluinvent-DVTK a PEAC-Pécs ellen a Közép-Európai Ligában. A Diósgyőr jól védekezve és a 20 pontos Raven vezetésével megérdemelten verte a Williamset nélkülöző PEAC-ot.

Aluinvent-DVTK – PEAC-Pécs 63-47 (17-19, 13-10, 20-8, 13-10)
Miskolc, Közép-Európai Liga, vezette: Györffy, Szabó G,, Tőzsér

Ugyan még a Közép-Európai Liga kereteiben került sor a miskolci rangadóra, de már a magyar bajnoki középszakasz jegyében mérkőztek meg a felek. A Latoya Williamst nélkülöző PEAC számára indult sokkal jobban az összecsapás, egyrészt Reid vezetésével 8-2-re vezettek, másrészt a túloldalon két perc alatt már két faultnál járt Sverrisdottir. Az 5. percben Tobin centergóljával egyenlített ki a DVTK, akik lassan magukra találva 14-10-re vezettek Czank labdaszerzése után. A negyed vége viszont a pécsieké volt, olyannyira, hogy Zseljko Djokics 1 másodperccel a szünet előtti időkérését betartva Nagy-Bujdosó még betalált (17-19).

A második negyed elején alig állt vissza Sverrisdottir, az izlandi rögvest beütötte a 3. faultját. Pontszegényen, sok személyi hibával tarkítva zajlott a játékrész első fele, miközben a DVTK Czank büntetőivel már 28-23-ra is vezetett újra. Jovanovics ziccere egy öt perces pécsi gólcsendet tört meg, végül a nagyszünetre 30-29-re visszajöttek.

A fordulás után Jansone révén született meg a találkozó első triplája. Zseljko Djokicsnak hamar időt kellett kérnie, hiszen csapata 4 és fél percig nem talált a gyűrűbe. Sverrisdottir első kosara után Raksányi törte meg a pécsi gólcsendet (37-31). A negyedre feljavuló Jansone kosarával tízzel ment a Diósgyőr, a PEAC-nak viszont alig voltak momentumai ebben a tíz percben. Nem úgy Ravennek, aki nagyszerű félpályás triplával zárta a negyedet! (50-37)

Az utolsó negyedben a fiatal Kaposi ütött be hamar 3 faultot és pontozódott ki. A 33. percben Raksányi hármasával tíz ponton belülre jött a PEAC (52-43). A Diósgyőr a negyed derekáig büntetőkből betalálva nem engedte igazán közelebb a vendégeket, akik pocsékul céloztak távolról (1/18).  Három perccel a vége előtt Jansone 2+1-ével 16 pontra növelte előnyét a DVTK és ezt biztosan őrizte már Maikel López együttese, megérdemelten nyert ma a miskolci csapat.

Diósgyőr: Bukovszki 5, Czank 5/3, Raven 20/3, Sverrisdottir 5, Jansone 14/3. Csere: Tobin 6, Szabó P. 2, Bálint 2, Vincze V., Dubei 2, Horváth B. 2, Szabó B.

PEAC: Reid 13, Fűrész, Jovanovics 6, Horváth L., Nagy-Bujdosó 10. Csere: Kaposi 3, Raksányi 9/3, Nagy D., Orozovics 2, Kiss V. 2, Pap.

Kipontozódott: Kaposi (31. perc).

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus