Könnyedén nyert a Diósgyőr Cegléden

Újabb győzelemmel folytatta szereplését a Közép-európai Ligában az Aluinvent-DVTK. A Diósgyőr magabiztos, 93-56-os győzelmet aratott a második vereségét elszenvedő Ceglédi EKK otthonában.

Ceglédi EKK – Aluinvent-DVTK 56-93 (15-32, 17-23, 13-20, 11-18)

Cegléd, Közép-európai Liga, 2. forduló, vezette: Györffy, Gál, Fodor

Alapvetően másként kezdődött a két csapat számára a Közép-európai Liga, hiszen míg a Diósgyőr hazai pályán 81-66-ra nyert a Rózsahegy ellen, addig a Cegléd súlyos, 91-42-es vereséget szenvedett Zágrábban. Igaz a CEKK számára egyértelműen tanuló időszak ez, főleg a sorozatba beugróként.

Kiegyenlített, szoros első perceket hozott a mérkőzés, 8-8 után viszont az izlandi Sverrisdottir állt a Diósgyőr élére és 11 pontjával a negyed derekára ellépett csapata. Hiába kért időt Arkadiusz Koniecki, nem tudta megállítani a DKSK rohamát. A padról érkező Raven is rögvest betalált, így már 19 miskolci pontra nem érkezett ceglédi válasz (8-27). Serbán távolija csak átmenetileg hozta közelebb csapatát, a negyed végén 32-15-re vezettek a vendégek.

Peresztegi Nagy Ákos már nagyon korán szinte a teljes keretének lehetőséget adott – a különbség így sem változott, a negyed elején a húsz pontos határt ostromolta a DVTK. A játékrész második felében Frieson és Mányoky pontjaival kissé közelebb jött a Cegléd (30-44), de a félidőhöz közeledve ismét ellépett a Diósgyőr. A fiatal Dubei kosaraival elérte a húsz pontot a különbség, majd Jansone távolijával alakult ki az 55-32-es állás.

A második félidő öt ceglédi ponttal indult, gyorsan rendezte is csapata sorait Peresztegi Nagy Ákos egy időkéréssel. Raven néhány pillanat alatt szerzett nyolc pontjával megint ellépett a DVTK (39-65). Nem tudott közelebb férkőzni a CEKK, sőt a negyed végén harmincra is nőtt (45-75).

Az utolsó negyedre így nem sok izgulni való maradt, a Diósgyőr a papírformának megfelelően könnyedén győzött a Cegléd otthonában, így két sikerrel indította a sorozatot.

 

Ceglédi EKK: Skobel 11/6, Gorjanácz 10, Mányoky 11/3, Kobolák 3, Frieson 11. Csere: Serbán 9/3, Filipowicz D. 1, Szabó D.

Aluinvent-DVTK: Bukovszki 2, Czank 2, Sverrisdottir 11/3, Jansone 12/6, Tobin 8. Csere: Bálint 11/3, Raven 26/9, Szabó P. 5, Vincze V. 2, Dubei 9, Horváth B. 5/3, Szabó B.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus