Megdolgozott az évzáró Euroliga-sikerért a Sopron

Bár a 17 pontos különbség sima sikert sejtet, egy negyed után még vezetett, s 35 percig jól tartotta magát a Polkowice Sopronban, a magyar női bajnok "évzáró" Euroliga mérkőzésén. Alaposan meg kellett dolgoznia a diadalért a Sopronnak, amely e sikerrel kedvező pozícióból várhatja a jövő évi folytatást.

Sopron Basket - CCC Polkowice 70-53 (16-20, 23-13, 16-12, 15-8)

Sopron: Fegyverneky 4, TURNER 16/12, CRVENDAKICS 15/9, Milovanovics 8/6, LANGHORNE 8. Cs.: JOVANOVICS 12, Salvadores 5/3, Dubei 2.

A lengyel együttes kezdett jobban, 10-5-ös vendég vezetésnél időt is kért Roberto Iniguez. Turner és Crvendakics vilanásaival ledolgozta hátrányát a Sopron, ám a negyed 6-2-es lengyel rohammal, s 4 pontos vendég vezetéssel ért véget. A második szakaszt zónával kezdte a Polkowice, amit Crevendakics dobott át hármassal, majd Jovanovics kosarával fordított a Sopron. A szakasz közepéig váltott vezetéssel haladtak a felek, majd Turner hármasa egy 11-0-s hazai roham kezdetét jelentette. A félidő hajrájában egy Holmes vezette 5-0-lal feljött 4 pontra a Polkowice, az utolsó szó azonban Jovanovics révén a magyar bajnoké volt, amelynek játékosai 6 pontos előny birtokában pihenhettek a nagyszünetben.

Langhorne kosarával kezdődött a második félidő. Kevés volt a kosár, hatalmas a harc. Salvadores dobott szép triplát, tartotta 5 és 10 pont közötti előnyét a Sopron, Ez Jovanovics közeli kosarával 10 fölé nőtt, sőt volt 13 is, amely lecsökkent 8-ra. A szakasz hajrájában Iniguez ellen ítéltek technikait a játékvezetők. A negyed végét jelző dudaszó pillanatában Crvendakics dobott triplát, 10 pontos előnnyel várhatta a záró etapot a Sopron. Ennek elején támadásban eléggé elbizonytalanodott a magyar bajnok, játékosai a labdával együtt a felelőséget is továbbpasszolták a "pattogós" vendég zóna ellen. 6 pontra feljött a Polkowice, két és fél perc elteltével Milovanovics dobott roppant fontos triplát, megszerezve a záró szakasz első soproni pontjait. Állandósult az 5 és 10 pont közötti hazai vezetés, Turner szerzett labdát, majd egészpályás "szóló" után szép kosarat A szakasz közepén a Salvadorrs remek átadását értékesítő Langhorne kosarával ismét "tízen túli" lett a soproni előny, Turner triplája pedig nem egészen 3 perccel a vége előtt megadta a kegyelemdöfést a Polkowicének.

Foto, Slide - fiba.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus