MTK-siker a Vasas ellen

Gyengébb kezdést követően a második negyedtől feljavulva 65-47-re győzött az MTK-Budapest az MKB Euroleasing Vasas ellen a női NBI-ben.

MTK-Budapest – MKB Euroleasing Vasas 65-47 (15-19, 18-10, 19-8, 13-10)
Budapest, NBI, vezette: Boros, Jurák, Kulcsár

Mindkét oldal megváltozott kezdőcsapattal vágott neki a fővárosi derbinek. Kisebb meglepetésre a Vasas kezdett sokkal jobban, Süle triplájával 9-1-re vezettek, hamar időt is kért Stevan Csupics. Rengeteg fault és büntető tördelte a játékot. Az MTK Szvitlica pontjaival a negyed végére felzárkózott (15-19).

A folytatásban átvette a vezetést az MTK, de Szabó Flóra 2+1-ével kiegyenlített volt a mérkőzés (21-24). Szvitlica vezetésével egy 10-0-ás rohammal fordított ismét az MTK, de ellépniük nem sikerült, így a szünetben 33-29-re vezettek.

A nagyszünet után is Szvitlica vitte hátán az MTK, 19. pontja után tízzel vezetett csapata (43-33). Orsó távolija után már 13-0-ás szakaszban volt a házigazda, a különbség pedig 15 pontosra nőtt a negyed végére.

Az utolsó tíz percben nem tudott csökkenteni hátrányán a Vasas, sőt a továbbra is ponterős Szvitlica valamint Reiner és Orsó pontjaival 20 fölé is nőtt a különbség (62-41). Az MTK végül gyenge kezdés után a második félidőben ellépve biztosan győzött és szerezte meg harmadik győzelmét.

MTK: Medgyessy 11, Cymmer, Vukov 6, Szabó V. 2, Szvitlica 21. Csere: Baksa 7, Bagi, Miháczi, Orsó 7/3, Reiner 10, Varga B. 2.

Vasas: Farkas F., Süle 7/3, Bajnóczi 7, Szabó F. 9, Barnai 4. Csere: Fejes F. 7, Müller 2, Szalay 5, Rakolczai, Gocsmann 7/3, Wéber.

Kipontozódott: -, ill.: Süle (33. perc), Bajnóczi (37. perc).

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus